Harminc év diplomáciai “sötét lyuk” után és annak ellenére, hogy technikailag még mindig háborúban állnak egymással (meg hogy Libanon máig nem ismeri el a zsidó államot), a két ország között történelmi tárgyalások kezdődtek a tengeri határviták rendezéséről az ENSZ égisze alatt és az Egyesült Államok támogatásával.
A folyamat elindításáról jó órában született döntés.
A tárgyalások tétje, a Földközi-tenger keleti részén (Levant-mező) fellelhető nagy kiterjedésű földgázmezők kihasználásáról születő megállapodás, a válságos anyagi helyzetben levő Libanon számára gazdasági mentőövet, Izraelnek pedig erőforrásainak további fejlesztését jelentheti. Ráadásul tágabb értelemben beilleszthető Donald Trump arab-izraeli normalizációs terveibe is.
A Mike Pompeo tavaly márciusi bejrúti látogatása után felerősödött nyomás eredményeként elinduló folyamatot amerikai tisztviselők “történelmi” áttörésként üdvözölték.
Az első körben mintegy két órán át tartó tárgyalás előtt és után a felek mindenekelőtt hangsúlyozták, hogy erőfeszítéseik egy évtizedes (technikai) vita rendezésére irányulnak, és nem béketárgyalások illetve a normalizációs folyamat előzetes megbeszélésére. A tárgyalás második fordulójára október 28-án kerül sor.
A zsidó állam részéről Juval Steinitz energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatos elvárásokkal szemben “reálisaknak kell lennünk… nem béketárgyalásokról vagy normalizációról, sokkal inkább egy olyan műszaki-gazdasági probléma megoldására tett kísérletről beszélünk, amely egy évtizede megakadályozza, hogy a tengeri természeti erőforrásokat a régió lakói érdekében tovább fejlesszük.”
A libanoni állami média (NNA) közleménye szerint “a déli határ kijelöléséről tárgyaló libanoni küldöttség szerdán érkezik Ras Naqourához az Egyesült Államok által közvetített, az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások első fordulójára az izraeli ellenséggel. A négyfős (libanoni) tárgyaló küldöttséget Bassam Jasszine tábornok vezeti”.
A libanoni politikai vezetés Izraelt nem ismeri el, a két ország közötti kapcsolatot fegyveres (háborús) konfliktusként kezeli, álláspontját a közelmúltban számos (szárazföldi) határmenti biztonsági incidenssel nyomatékosítva. Bejrút következetesen ragaszkodik az ellenséges retorikához annak ellenére, hogy a két ország között 1983-ban elvileg megállapodás született a hadiállapot megszüntetéséről, az egyes országok szuverenitásának és területi integritásának kölcsönös elismeréséről.
Freddy Eytan izraeli diplomata (volt nagykövet, publicista) az úgynevezett kétoldalú gazdasági tárgyalásról azt írja:
”Természetesen ez nem békeszerződés a cédrusok országával, mert a Hezbollah nem hajlandó közvetlen kapcsolatot vagy kompromisszumot kötni a ‘cionista ellenséggel’.
[Mégis] először történik meg, hogy olyan vezető, mint a libanoni parlament síita elnöke, Nabih Berry, már nem használja az „ellenség” kifejezést, ha Izrael Államról van szó”. (Ellentétben ugye az állami médiával.)
Továbbá Ejtan szerint “az új tárgyalások, bár időben és térben korlátozottak, ugyanakkor a szomszédos Izrael létének ‘de facto’ elismerését jelentik.” A magas szintű biztonsági protokoll mellett a találkozóra érkező hat fős izraeli küldöttség tagja volt többek között az energiaügyi minisztérium főigazgatója, Benjamin Netanjahu miniszterelnök diplomáciai tanácsadója, és az izraeli hadsereg stratégája.
A Jasszine tábornok vezette libanoni küldöttség két civil képviselője, Wissam Chbat, a libanoni kőolajipar vezető geológusa és Najib Massihi, tengeri határok szakértője. Az Al Jazeera hírportálnak nyilatkozó Laury Haytayan, a libanoni Nemzeti Erőforrások Intézet (NRGI) vezetője szerint a civil szakértők “maximalista megközelítéssel viszonyulnak a határkérdéshez és úgy vélik, jogilag többet kaphatunk, mint amennyit kértünk“.
A katari hírportálon megjelent írás részleteiben elemzi a két ország közötti határvitával kapcsolatos fejleményeket, majd a háttértárgyalások időzítésével kapcsolatban hangsúlyozza, nem véletlenül jelentette be a közelmúltban Donald Trump, hogy az Egyesült Államoknak szándékában áll szigorítani a Hezbollah-hoz kötődő libanoni személyekkel és szervezetekkel szembeni szankciókat.
Alig három héttel azelőtt, hogy Berri bejelentette az izraeli tárgyalások elindítását, legfőbb tanácsadóját Ali Hasan Khalil volt pénzügyminisztert, Washington állítólag feketelistára tette.
“Ez közvetlen fenyegetést jelentett: ha nem tesz eleget, akkor feketelistára tesszük és szankcionáljuk is” – nyilatkozta Hilal Khashan, a bejrúti Amerikai Egyetem politológus professzora az Al Jazeerának.
A beígért washingtoni szankciókon kívül a bejrúti kikötőben történt robbanás tovább rontotta a koronavírus miatt tetőzött amúgy is válságos gazdasági helyzetet, így a meglehetősen szorult helyzetbe kerülő libanoni politikai vezetők kénytelenek voltak engedni az új kormány megalakulását és progresszív reformterv bevezetését sürgető nemzetközi nyomásnak, és tárgyalóasztalhoz ülni.
Sami Nader, a Levant Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, az Al Jazeeranak nyilatkozva hangsúlyozta: a francia (értsd: Macron) nyomás alatt álló libanoni vezetés végül beleegyezett a tárgyalásokba azért, hogy reményeik szerint megakadályozzák a beígért amerikai szankciókat a novemberi választásokig, miközben arra számítanak, hogy Trump veszíteni fog.
Nader szerint, ha Biden nyerne, “nem valószínű, hogy Libanon aláírna egy határokról szóló megállapodást, bedobná a paklit és új leosztáshoz folyamodna.” Bejrút ragaszkodott az ENSZ égisze alatt Naqourába összehívott tárgyalások helyszínéhez, ahol az izraeli és a libanoni hadsereg rendszeresen szokott egyeztetni biztonsági kérdésekkel kapcsolatban, mert még véletlenül sem akarták a normalizáció látszatát kelteni.
Kérdés azonban, meg tudják-e győzni a terrorszervezet vezetőit, mivel a határviták rendezéséről szóló tárgyalás már önmagában is a normalizáció, illetve a „cionista ellenség” elismerésével lehet egyenlő.
“Saját határaink szétválasztásán túl, egyúttal határai elismerésével Izrael létét is elismerjük”- nyilatkozta Haytayan.
Az izraeli vezető tisztviselők első, hűvösen optimista nyilatkozatai szerint a határvita rendezése fontos Jeruzsálem számára, ugyanakkor Bejrútnak anyagi létkérdés. Valójában Izrael már most is értékesít gázt Jordánia és Egyiptom részére, Libanon viszont évente dollár milliárdokat költ behozatalra.
“Természetesen, ha a másik fél azzal a szándékkal érkezik, hogy újabb győzelmet érjen el a ‘cionista ellenség’ felett, akkor továbbra is ünnepelhetik a győzelmet újabb 10 évig” – nyilatkozott egy izraeli tisztviselő a The Times of Israel hírportálnak, pikírten utalva az évtizede tartó izraeli-libanoni tengeri határvitára.
