Izrael és Libanon tárgyalni fog a tengeri határról

A tárgyalások a tervek szerint október közepén kezdődhetnek meg, és az ENSZ égisze alatt, az Egyesült Államok közvetítésével zajlanak majd.


Izrael és Libanon csütörtökön megerősítette, hogy megállapodtak a tengeri határral kapcsolatos tárgyalások megkezdésében – írja az Új Kelet online izraeli-zsidó hírportál.

A tárgyalások, amelyeket az Egyesült Államok közvetít az ENSZ égisze alatt, várhatóan október közepén kezdődnek, amint azt Juvál Steinitz izraeli nemzeti infrastrukturális, energiaügyi és vízügyi minisztere is megerősítette.

„Célunk az Izrael és Libanon közötti határmeghatározással kapcsolatos vita lezárása, hogy elősegítsük a természeti erőforrások fejlesztését a régió minden népének javára” – mondta Steinitz.

„30 év után először, két év közvetett kapcsolat után, kerül sor civil-politikai tárgyalásokra Izrael és Libanon között”.

A libanoni parlament elnöke, Nabih Berri csütörtökön kijelentette, hogy megállapodás született a két, hivatalosan háborúban lévő nemzet közötti tárgyalások keretéről.

A parlament elnöke, aki szerint a hadsereg vezeti majd a libanoni csapatot, egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a tárgyalásokat Libanon déli részén, a határ közelében tartják, az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Államok vezetésével, a lehető leggyorsabb megállapodásra törekedve – tudatja az Új Kelet.

A teljes cikk itt olvasható el.

A Hezbollah szerint nem is ott vannak a rakétái, ahol Netanjahu szerint vannak

Hasszán Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet vezetője szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hazudott, amikor azt állította, hogy a Hezbollahnak titkos fegyverraktára van a libanoni fővárosban egy gázüzem közelében, s ez újabb robbanás veszélyével jár.