A Mazsihisznél hétfőn felmondott főrabbinak elege lett abból, hogy bármit mond a vallási vezető, annak rögtön politikai üzenete lesz.
Amint arról hétfőn hírt adtunk, a Mazsihisz honlapja a néhai Szabad Népet idéző lelkesedéssel számolt be róla, hogy „Darvas István, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) OR-ZSE Bét Jehuda zsinagógájának rabbija úgy döntött, feláll rabbiszékéből és részben új utakon járva építi tovább a magyar zsidó közösséget. Vissza kíván nyúlni a sok ezer éves zsidó önszerveződés tradíciójához, és egy, a politikától, a formális zsidó szervezetektől független közösség felépítését tervezi. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ehhez az izgalmas kísérlethez sok sikert kíván!”
Az örömhír őszinteségét némileg árnyalja, hogy nem sokkal Darvas rabbi távozása előtt a neológ hitközség vezetése sokak számára megdöbbenést okozva kirúgta a saját rabbitestületének az elnökét, és a Mazsihisz világi vezetése azóta is sorozatos botrányokkal tartja fenn maga iránt a média érdeklődését.
Darvas István, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem zsinagógájának leköszönő vallási vezetője a Heti TV Pirkadat extra című műsorában Breuer Péterrel beszélgetett saját távozásának okairól, és terveiről.
„Az a közhangulat, ami a magyarországi zsidó közösségen belül uralkodik, nem igazán teszi lehetővé, hogy az ember a feladatára tudjon koncentrálni. Arra a feladatára, amiért azt választotta, hogy ő rabbi lesz.”
Eredetileg nem erre számított. Nemcsak a zsidó közösségen belül, hanem világszerte azt figyelte meg, hogy bármit mond az ember, annak rögtön politikai üzenete lesz.
„Amikor ezt a hivatást választottam, arra gondoltam, hogy majd tanítani kell, imádkozni kell, közösséget kell szervezni, adott esetben az emberek örömében osztozni és a bánatát enyhíteni. Az elmúlt 15 év bebizonyította, hogy nagyon sokszor olyan szerepben kell egy rabbinak helytállnia, ami szerintem egész egyszerűen nem egy rabbinak való. Közéleti kérdésekben úgy megnyilvánulni, hogy akármit is mond, az biztosan hitközségi, politikai üzenetet kap, és nagyon nehéz olyan gondolatot átvinni, ami a szakmaiságot tűzi ki fő céljának.”
A neológ hitközségen belüli vitakultúrával kapcsolatban sincsenek túl jó tapasztalatai.
„Az elmúlt 15 év bebizonyította, hogy az, amit mondok, és az, ahogyan mondom, az nagyon kevéssé éri el az emberek ingerküszöbét. A vitákban mindig azt próbáltam szem előtt tartani, hogy egy vitában nem a másiknak a megsemmisítése az elsődleges cél, hanem érveket mondani, hogy hátha sikerül meggyőzni. Ilyen szempontból az elmúlt 15 év nagyban, szervezeti szinten nekem egy totális kudarc, mert nem értem el az ingerköszöböt. A szűk, saját közösségemben vannak sikereim, voltak helyzetek, amikben emberek belátták, hogy nem haszontalan, amit mondok, de a tágabb közösségben ilyen nem volt.”
A Mazsihisszel történt szakítás időszerűségére vonatkozóan rámutatott, hogy egy ilyen radikális lépésnek soha nincs alkalmas időpontja:
„Nincs ideális ideje a távozásnak, ez jelen időben soha nem jó. Ez egy nehéz döntés, ami nyilvánvalóan megvisel, ugyanakkor szükségszerűnek gondolom, és úgy gondolom, hogy tudok olyan valamit létrehozni, ami jobb lesz annál, mint amit most tudok én, személy szerint csinálni.”
„Ha öt éve lépem meg, vagy öt év múlva, akkor is biztosan rosszul érintett volna embereket, és úgy tűnt volna, hogy ez ilyen-olyan érzékenységeket sért. Azt remélem, hogy a távozásomnak, és annak, amit építeni szeretnék, lesz olyan súlya, nyújt annyi örömet az embereknek, ami feledtetni tudja majd a mostani rossz érzését azoknak, akiknek rossz érzése van. De ez a jövő zenéje.”
A műsorvezető, Breuer Péter párhuzamot vélt felfedezni a főrabbi távozásának körülményei, és Darvas zsinagógai elődje, Schweitzer József főrabbi esete között, aki — amint a Neokohn is felidézte –, szintén Heisler András elnöksége idején hagyta el a Rabbiképző zsinagógáját, hogy a Mazsihisztől független, önálló közösséget építsen fel a hitközséghez semmilyen módon nem kapcsolódó közösségi terekben.
A folytatásra vonatkozóan a távozó rabbi több lehetőséget is végiggondolt. Reméli, hogy fel tud építeni egy
olyan közösséget, amely minden szempontból önellátó, és minden szervezettől független, neológ zsidó közösségként tud működni.
Egy lakás-zsinagógai közösség felépítésének semmi akadályát nem látja, ahol heti rendszerességgel lehet összejönni, imádkozni, de ennél messzebbre mutató terveket dédelget. Az őszi ünnepi időszakban megtapasztalta az ilyen közösségi lét szépségeit is. Kiemelte, hogy az önellátás legfontosabb, és legkritikusabb része, hogy ott a villanyszámlát és a kiddust a híveknek kell összedobniuk.
„Tóratekercsünk van, lelkes emberek vannak, imakönyvek vannak, a villanyszámlát össze tudják dobni. De ha ennél valami nagyobbat tudnék összehozni, az örömmel töltene el.”
Bár rabbiként távozik a neológ hitközségből, a Rabbiképző főtitkáraként továbbra is ellátja a feladatait, melyeket három fő pontban foglalt össze:
- Az épület fizikai állapotának javítása, fejlesztése
- A dolgozók és oktatók jó munkakörülményeinek biztosítása
- Tanítás
Breuer Péter az intézményben képzett rabbikkal kapcsolatban felvetette, hogy szerinte egyre kevesebb halakhikusan született zsidó, viszont egyre több betért választja ezt a pályát. Darvas rabbi rámutatott, hogy
a zsidóság mindig azt nézi, hogy zsidóként valaki hogyan teljesít.
Hogyan tartja a micvákat, mit kezd a hagyománnyal, mennyire erősen kötődik a tanultakhoz. Itt pedig nem elsősorban annak van szerepe, hogy valaki milyen „házból” jött, hogy milyen, — zsidó értelemben vett — „előkelő” családból származik, hanem egyedül a teljesítmény számít.
A hallgatók felvételénél nem szempont, hogy valaki tradicionálisan élő zsidó családból jött-e, hiszen ha az lenne, akkor csak nagyon kevés jelentkezőből lehetne választani.
„Mindenkinek, akár betért, akár született zsidó, ugyanazokat a feltételeket biztosítjuk, ugyanazt próbáljuk megtanítani, hogy próbáljanak a lehető leghasznosabb tagjai lenni a közösségnek, illetve próbáljanak meg a legelkötelezettebb, és leghagyományhűbb zsidók lenni.”
