Berlin folytatná, az Európai Parlament leállítaná a nagyszabású építkezést a Balti-tenger alatt, az USA pedig már korábban szankciókkal ásta alá a projektet. Az Északi Áramlat-2 gázvezetékről akár már a napokban dönthetnek az EU tagállami vezetői.
A jelek szerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető megmérgezése volt az utolsó csepp a pohárban, már ami a német belpolitika, illetve az EU Moszkvával szembeni bekeményítését illeti.
Berlin nem reagált túl nagy elánnal (közös uniós kiberszankciókat sürgetett), amikor kiderült, hogy 2015-ig éveken át orosz katonai hírszerző hackerek törtek be a Bundestag, illetve a német kancellár elektronikus levelezésébe.
Rendkívül „zúzósnak” nem lehet nevezni azokat a szankciókat sem, amelyeket az Európai Unió vezetett be Oroszország ellen a Krím 2014-es jogellenes elcsatolása és Kelet-Ukrajnának az orosz csatlósok általi leuralása, illetve a mintegy 14 ezer halálos áldozatot és másfél millió menekültet követelő háború kitörése után.
Finoman fogalmazva visszafogott volt a válasz, amikor a Moszkva által pénzelt és felfegyverzett kelet-ukrajnai lázadók 2014-ben lelőtték az MH-17-es malajziai utasszállítót, fedélzetén csaknem háromszáz emberrel. Az áldozatok többsége holland, vagyis uniós állampolgár volt.
Komoly válasz nélkül maradt a Zelimhan Hangosvili grúz állampolgárságú csecsen férfi elleni 2019-es halálos kimenetelű merénylet, amelyet egy orosz ügynök követett el fényes nappal Berlinben, nem messze a kancellári hivataltól.
Nem követte komolyabb uniós válasz a 2018-as novicsokos támadást sem, amelyet orosz ügynökök Salisbury-ben követtek el egy volt brit-orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen.
2015-ben ugyancsak egy uniós tagországban, Bulgáriában próbáltak meg eltenni láb alól egy bolgár fegyverkereskedőt valószínűleg orosz ügynökök, megint csak novicsokkal.
A tömegpusztító/vegyi fegyverrel elkövetett „incidensek” sora azonban 2006-ban kezdődött, amikor Alekszandr Litvinyenko volt FSZB-alezredest egy hadseregnek elég radioaktív polóniummal mérgezték meg egykori ügynöktársai Londonban. Ezt a merényletet sem követte számottevő reakció.
Nem mellesleg az összes felsorolt „incidens” lényege az, hogy Moszkva teljes közönnyel, sőt megvetéssel viseltetik az európai állampolgárok élete és egészsége, valamint a nemzetközi jog iránt, amikor bosszút akar állni az ellenségein, vagy meg akarja őket semmisíteni.
És akkor még nem is beszéltünk az orosz propaganda-hadjáratról, illetve az európai szélsőjobbnak nyújtott orosz támogatásról annak érdekében, hogy Moszkva éket verjen az EU-tagországok közé.
Alekszej Navalnij megmérgezése azonban testközelbe hozta az európai, illetve német állampolgárokhoz, hogy az orosz hatalom milyen módszerekkel igyekszik eltenni láb alól akár békés politikai ellenfeleit is (Navalnij nem volt csecsen lázadóparancsnok, mint Hangosvili, bár természetesen utóbbi sem érdemelt bíróságon kívüli, önkényes leszámolást).
Az orosz politikai elit korrupciós ügyeinek feltárásáról ismert ellenzéki vezetőnél több nyugati labor is bizonyítottnak látja, hogy ugyancsak novicsokkal mérgezték meg, ami nyilvánvalóvá tette, hogy legfelsőbb orosz hatalmi szinten döntöttek az ellene elkövetett merényletről abban bízva, hogy Navalnij azonnal életét veszti, az ügy pedig Oroszország határain belül marad.
Csakhogy az ügy Navalnij személyében Berlinbe repült, és ez az incidens már a német belpolitikának is sok volt.
A kormányzó CDU/CSU-SPD koalíció és az ellenzék soraiból is többen szankciókat kezdtek el követelni Oroszország ellen élükön Heiko Maas külügyminiszterrel. (Maasnak az is a bögyében van, ahogy Moszkva a belarusz válsághoz viszonyul.)
Felvetődött, hogy le kellene állítani az Északi Áramlat-2 (Nord Stream-2, NS2) gázvezeték építését, amely a tervek szerint Oroszországból szállítana földgázt Németországba a Balti-tenger alatt, elkerülve ezzel Ukrajnát és Lengyelországot. (Nem véletlen, hogy tavaly Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyi államtitkár az NS2-ről kötött német-orosz megállapodást a Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította, amely annak idején felosztotta Kelet-Európát az oroszok és a németek között.)
Angela Merkel kancellár is meglebegtette a 10 milliárd eurós gigaépítkezés felfüggesztését, ha Moszkva nem ad megfelelő magyarázatot a Navalnij-ügyre. Az orosz vezetés természetesen tagadja, hogy bármi köze lenne a mérgezéshez.
A gázvezeték megépítésével eredendően a nyilvánvaló szándék az volt, hogy biztonságossá tegyék az európai ellátást, ami már legalább kétszer veszélybe került az ukrán-orosz gázháborúk miatt. Ráadásul Moszkva az új vezetékkel ki akarja kerülni a nyugati szövetségi rendszerbe vágyó Ukrajnát, amivel komoly bevételektől tudná megfosztani nyugati szomszédját, mintegy megbüntetve ezzel Kijevet, ráadásul sokat csökkenne Kijev súlya a nemzetközi politikai színtéren.
Az 1222 km-es Északi Áramlat-2 évi 55 milliárd köbméter gázt lesz majd képes Németországba szállítani, és idősebb testvérével, a már 2011 óta működő Északi Áramlattal együtt összesen 110 milliárd köbméter szállítására lesz alkalmas.
Moszkva a legnagyobb szállítóként jelenleg az európai gázellátás csaknem negyven százalékáért felel, ami óriási kiszolgáltatottságot jelent Európa szempontjából. A németek a felhasznált földgáz felét importálják Oroszországtól. A behozatal az elmúlt években nőtt.
Egyesek úgy kalkulálnak, hogy az NS2 felépítésével csökkennének a gázárak az EU-ban, ám erre vajmi kevés az esély, miután több földgázt nem fog Oroszország szállítani, csak az útvonalat változtatja meg.
Erkölcsi aggály még, ahogyan arra Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is nemrég rámutatott, hogy a hatalmas gázbevételek egy részét Moszkva bizonyosan fegyverkezésre költi majd, illetve más népek megfélemlítésére.
A német kormány a Navalnij-ügy miatt elbizonytalanodott az építés befejezését illetően, bár nyilvánvalóan fontos számára a gigantikus projekt, amelyben az orosz állami gázipari óriás, a Gazprom mellett több nyugati cég (a német Uniper, illetve Wintershall DEA, a brit-holland Shell, Gasunie, a francia Engie, az osztrák OMV) is részt vesz. Az Északi Áramlat-2 egyedüli tulajdonosa azonban a Gazprom.
Az Egyesült Államok szenátusa a nyáron szankciókat vetett ki a projektben részt vevő cégekre, ami el is riasztotta az egyik résztvevőt, amely kiszállt.
A németek a legfrissebb hírek szerint nemrég egymilliárd eurót ajánlottak az amerikaiaknak két LNG-terminál (Brunsbüttel és Wilhelmshaven) fejlesztésére, ha azok cserébe békén hagyják az NS2-t.
A Navalnij-mérgezés most felrázta a németeket, főleg, miután a helyi média nagy teret szentelt az ügynek, felvetve azt a kérdést, hogy mennyire van morális alapja az ellenzékét sztálini módszerekkel gyilkoló orosz vezetéssel üzletelni. A projekt volumene azonban mindenkit óvatosságra int. Az építkezés ugyanis több mint kilencven százalékban kész, már csak egy 160 km-es szakasz megépítése várat magára. A tervek szerint jövő év elején helyeznék üzembe a vezetéket.
Az Európai Parlament pedig pénteken hozott határozatot, amelyben a projekt leállítását követeli.
Az NS2-t értelemszerűen élesen ellenzik Lengyelország és a balti államok, de Románia is. A lengyelek kezdettől fogva nem fogadták el a Merkel-kabinetnek azt az érvelését, hogy az Északi Áramlat-2 nem politikai, hanem kizárólag csak üzleti projekt.
A kép azonban egyértelmű, ha megnézzük: az Ukrajnán, illetve Belaruszon keresztül haladó, már meglévő gázvezeték már most alacsonyabb kapacitással működik. Merkel igyekszik ugyan garanciát kicsikarni az oroszoktól, hogy nem fogják elhanyagolni az ukrán ágat. A kancellár annyit elért, hogy elvileg 2024-ig lesz orosz gázszállítás a kelet-európai országon keresztül, ám Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter már tavaly nyilvánvalóvá tette, hogy Ukrajna a jövőben nem lesz gáztranzit-ország.
A Kreml szerint egyébként természetesen nem szabadna a NS2-t összekötni a Navalnij-üggyel.
Az NS2 ellenzői szerint egyáltalán nincs is szüksége sem Németországnak, sem Európának a gázvezetékre, amely csak fokozná a kiszolgáltatottságot Oroszországnak az energiaellátás terén, és így szembe menne a diverzifikációt célként kitűző uniós politikával.
Az EU, illetve Németország szakemberek szerint egyébként is el tudná magát látni földgázzal Norvégiából és Észak-Afrikából is, ha már a holland készletek kimerülőben vannak.
Az Egyesült Államok ezt ugyanígy látja, bár nyilván itt a folyékony palagáz (LNG) eladásának érdeke is közrejátszik, ha Washington ezt tagadja is.
A német kormány nyilvánvalóan nem szívesen hagyna veszni egy ekkora üzletet, ráadásul, ha a németek kiszállnak a projektből, az orosz Gazprom alighanem súlyos kártérítéseket varr majd a résztvevők nyakába.
Szó van arról is, hogy más módon büntetnék Moszkvát. Sokak szerint azonban egyértelmű jelet kell küldeni a Kremlnek arra vonatkozóan, hogy átlépett egy vörös vonalat.
Az EU egyébként kezdettől nem lelkesedett az NS2 projektért. Brüsszel most nyilvánvalóvá tette, hogy nem az uniós intézmények hatásköre leállítani a projektet, ha a német kormány abban reménykedett volna, hogy az unióra hárítja a döntést a leállításról annak érdekében, hogy arcvesztés nélkül szállhasson ki az üzletből. Berlin még reménykedhet abban, hogy az egyre inkább erejük teljében lévő zöldek torpedózzák majd meg a projektet.
Az NS2 projekt témája lesz a következő uniós csúcstalálkozónak. Az osztrák kancellár és az (egyébként zöldpárti) elnök közölte, hogy támogatják az NS2-t. Az olaszok azt mondták: Berlinnel együtt szavaznak majd az Oroszország elleni szankciók kérdésében. Varsó és a balti államok várhatóan mindent bevetnek majd, hogy leálljon a projekt.
A lengyelek fő aggodalma az, hogy a finoman fogalmazva egyre asszertívebb moszkvai vezetés, amely egy ideje már attól sem riad vissza, hogy érdekeinek (tömegpusztító) fegyverrel szerezzen érvényt, visszaállítja a szovjet stílusú kontrollt Belaruszban és Ukrajnában.
A büntetőintézkedések ellenzői szerint viszont az a gond az ilyen jellegű fellépéssel, hogy soha nem érnek el velük túl sokat, másrészt pedig félő, hogy a szankciókat kivető országokra legalább olyan károsak, mint a büntetni óhajtott államokra.
Az egész ügyet alighanem a Süddeutsche Zeitung munkatársa, Daniel Brössler foglalta össze a legfrappánsabban: a Navalnij-ügy után „a német kormány búcsút mondott egy kitalációnak. Annak a fikciónak, amely lehetővé tette, hogy az egyik nap szankciókkal üssék pofon Oroszországot, a következő napon pedig üzleti partnerként udvaroljanak neki”.
