Az antiszemita agitáció nem hallgatott el, sőt, csak erősödött. Budaváry viccnek vélt pontjai alig két évtizeddel később a rideg valósággá váltak, melyet ma úgy ismerünk, hogy vészkorszak és holokauszt.
1920 nyarán a magyar országgyűlés lázas munkát folytatott az ország talpra állítása érdekében. A háborúból vesztesen kikerülő Magyarországnak, akkor már „csonkaországnak” sok baja volt, de úgy tűnik, hogy mind közül a leggyorsabban megoldandó problémának a zsidókérdés mutatkozott.
Miközben az oktatási minisztérium gondos precizitással készítette elő a numerus clausus törvényt, addig Budaváry László (1889–1962), derék, szélsőjobboldali képviselő tíz pontba szedte a zsidókérdés intézményes megoldását, melyet 1920. július 28-án indítványként nyújtott a nemzetgyűlés elé.
A tíz pont lényegi része a következő volt:
1. Magyarországon zsidó földet nem birtokolhat. A zsidó tulajdonú földeket az államnak kell megváltania 1914. július 1-jét megelőző áron, de a legnagyobb birtok esetében sem haladhatja meg a kifizetés a 10 millió koronát, melybe természetesen nem csak a föld, hanem a rajta álló összes épület, eszköz és állat is beletartozik. A földeket keresztény magyar kisgazdák, földmunkások, tisztviselők stb. között szétosztandók.
2. Zsidók egynél több házat nem tulajdonolhatnak, ha mégis akkor azok az állam által megváltandók. A nagyobb lakások átvizsgálandók és a „fölösleges lakrészek sürgősen elrekvirálandók”.
3. Zsidó többé letelepedési engedélyt, illetve honosságot nem szerezhet Magyarországon. Az 1914. január 1-je óta letelepedett zsidók „haladéktalanul kitoloncolandók, s itt szerzett ingatlan javai megváltás nélkül az állam tulajdonába mennek át”.
4. Az ország minden iskolájában, hivatalában, közintézményében, gyárában, bankjaiban stb. a numerus clausus alkalmazandó. Zsidó iskolákat meg kell szüntetni. Zsidó tanító- és tanárképzőbe egyáltalán fel nem vehető. A magántanintézmények sürgősen megszüntetendők és államosítandók. Zsidó tulajdonú kabarék, dalszínházak stb. erkölcsi szempontból a legszigorúbban ellenőrizendők. A mozgószínházak szintén államosítandók. Színtársulat élén zsidó igazgató nem lehet.
5. Állami építkezéseken, szállításokon, egyéb munkákon kizárólag keresztény vállalkozókat alkalmazhatnak. A raktárak átkutatandók és az ott felhalmozott nyersanyagok lefoglalandók. Zsidó személyes szolgálatára keresztény cselédet (szolgát, szakácsot, kocsist, inast stb.) nem alkalmazhat.
6. Újságok, folyóiratok három legelső felelős szellemi irányítója zsidó és szabadkőműves nem lehet.
Minden újságíró tartozik esküt tenni, hogy cikkeivel „a magyar nemzeti állameszmét szolgálja, Magyarország területi épségének visszaszerzésén és megtartásán fáradozik, ápolja a magyar nép fiainak összetartását, a keresztény erkölcsiséget, a magyar nemzet külföld előtti jó hírnevét és ezek ellen soha még gondolatban sem vétkezik. Héber nyelvű újság és röpirat Magyarországon nem jelenhet meg és nem terjeszthető. Héber betűs címtáblák, cégtáblák és más felírások haladéktalanul eltávolítandók.”
7. Dohány-, bélyegárusítás, italmérés, szeszfőzés és más állami engedélyek újból átnézendők és elsősorban keresztény hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak, stb. utalható ki a jog, akik már korábban is rendelkeztek ilyennel.
8. „Magyarországon zsidó és szabadkőműves nem lehet miniszter, államtitkár, állami hivatal vezetője, osztályvezető, vagy Magyarország külképviseletének alkalmazottja. Nem lehet továbbá bíró, közjegyző, katonatiszt, közbiztonsági alkalmazott és községi, városi, járási vagy vármegyei elöljáró. Zsidó Magyarországon politikai jogot nem gyakorolhat.”
9. Minden nemzetközi alapon álló nem keresztény politikai vagy társadalmi egyesület és párt, továbbá a szabadkőműves alakulatok azonnal feloszlatandók.
10. „Mindazok, akik a magyarországi kommunizmus felidézésében s ezáltal hazánk tönkretételében vétkesek, mindazok, akik a magyar állameszme, a magyar nemzeti egység és területi integritás ellen akár szóval, akár írásban, nyíltan, vagy burkoltan, belterületen avagy külföldön izgatnak, vagy lázítanak, akik megszállott területen ellenségeinkkel cimborálnak, s nekik Magyarország rovására bárminemű szolgálatot tesznek, s végül azok, akik a bolsevizmus érdekében bármi módon agitálnak, vagy akik magyar polgárt nemzeti és keresztény érzéséért gúnyolnak, fenyegetnek, vagy bántalmaznak, kézre kerítésük, vagy rajtaérés esetén statáriális úton halállal büntetendők.”
A tíz pont elhangzása alatt és után pár képviselő csodálkozva nézett egymásra. Mi ez? Vicc — hangzott egy helyről. Mindenesetre, a beszédet csupán néhány gyenge közbeszólás szakította félbe, a szélsőjobb pedig meg is tapsolta.
Próbálkoztak már hasonlóval a magyar országgyűlésben. Legutóbb Istóczy Győző (1842–1915), akit a hazai történelem, mint az első antiszemita képviselőjét jegyez, mondott hasonló beszédet, ám akkor volt egy Tisza Kálmán (1830–1902), vagy egy Irányi Dániel (1822–1892), aki rögtön helyre is tette a provokátort. Sajnos 1920-ban erre senkinek nem volt mersze, féltették népszerűségüket.
Viszont jó témául szólgált ez az érclapoknak, így a Borsszem Jankónak is, melyet Ágai Adolf (szül.: Rosenzweig, 1836–1916) indított útjára, és ezidőben – Ágaihoz hasonlóan, a szintén zsidó származású – Molnár Jenő (szül.: Müller, 1880–1933) szerkesztett. Molnárék tényleg viccre vették Budaváryt, igaz más eszközök, mint a humor nem is maradt számukra:
„Mint megbízható politikai körökből értesültem, Budaváry Lászlónak a zsidókérdésben beadott idítványa nem 10, hanem 18 pontból állott eredetileg. Mégpedig a tízen fölül a következőkből:
11. Törvényben mondható ki, hogy zsidó Budaváry Lászlónál okosabb nem lehet.
12. Zsidónak agyonütés esetében fölszisszenni nem szabad.
13. Zsidóknak levegőt belehelni nem szabad.
14. Zsidóknak kilehelni csak a lelkét szabad.
15. A rabbiképzőbe zsidó nem vehető föl.
16. A metszők között sürgősen behozandó a numerus clausus.
17. A budapesti aut. orthodox izraelita hitközség elnöke zsidó nem lehet.
18. Sem élő, sem meghalt zsidó híres ember nem lehet. Mózes, Júda Halévi, lord Beaconsfield, Spinoza, Gambetta, Heine, Zangwill, Goldziher, Marczali, Steinach, Ehrlich és hozzájuk hasonló egyénektől hírnevük azonnal elrekvirálandó és Budaváry Lászlóra rendeletileg átruházandó.
Nem értem, hogy ezeket a pontokat miért hagyta el Budaváry, akiben most az egész ország várakozó reménysége összpontosul, holott ezek az első tíznél sokkal fontosabbak.”
„Kép a jövőből:
– Hát kérem, mink a Budaváry-féle program szerint csináljuk meg az új lapunkat. Főszerkesztő, szerkesztősegéd, főmunkatárs csak keresztény lehet.
– Helyes, helyes! És kik írják a lapot?
– A zsidók.”
Visszakanyarodva a rideg valósághoz, Budaváry beszéde után az Egyenlőség szerkesztősége intézett körkérdést vezető keresztény politikusokhoz, hogy hallgatásuk mögött mégis mit gondolnak Budaváry javaslatáról.
Andrássy Gyula (1860–1929) gróf, korábbi belügyminiszter így szólt: „Nem is megyek annak taglalásába, amit Budaváry indítványában javasol. Ilyen kérdésben így nem lehet beszélni. Elvárom, hogy a kormány akadályozza meg az ilyen egyéni akciót.”
Pallavicini György (1881–1946) őrgróf: „Már első hallásra is Budaváry indítványában csupa olyan dolgot vettem észre, amelyek a magyar jogfejlődésnek és szellemének ellentmondanak.”
Kerekes Mihály (1873–1922), az ónodi kerület képviselője: „[…] azt elfogadom, hogy van zsidókérdés. De az ellen már most tiltakozom, hogy olyan kijelentéseket tehessenek, mintha nem volna hazafias zsidóság.”
Bernolák Nándor (1880–1951) jogász, később munkaügyi miniszter: „Nem tudok mást mondani, mint hogy: nem komoly, éretlen tervnek tartom Budaváry javaslatát, amely ellenkezik a joggal és méltányossággal.”
Habár nem értettek egyet Budaváryval, egyikük sem tagadta, hogy lenne zsidókérdés. A körképet az Egyenlőség szerkesztősége a magánvéleményével zárta: „Mi szerintünk van »zsidókérdés«, mert mesterségesen csinálják. Abban a pillanatban, mikor elhallgat az antiszemita agitáció és visszatér a társadalmi béke, nincs többé zsidókérdés.”
Az antiszemita agitáció azonban nem hallgatott el, sőt, csak erősödött. Budaváry viccnek vélt pontjai pedig alig két évtizeddel később a rideg valósággá váltak, melyet ma úgy ismerünk, hogy vészkorszak és holokauszt.
Források:
Budaváry László, „Indítvány a magyarországi zsidókérdés intézményes sürgős megoldása tárgyában”, in: Az 1920. Évi február hó 16-ára összehivott nemzetgyűlés nyomtatványai. vol. 3. Budapest: Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1920. 338–339. o.
„Budaváry.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 33. szám, 1–2. o.
„Csak a munkatársak!”, Borsszem Jankó, 1920. 53. évf. 38. szám, 7. o.
„Keresztény politikusok véleménye Budaváry javaslatáról.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 33. szám, 2–3. o.
„Még nyolc pont.”, Borsszem Jankó, 1920. 53. évf. 33. szám, 5. o.
