Kényszer szülte zsidó gimnáziumok

Száz évvel ezelőtt, a jogcsorbító és megalázó numerus clausus törvény árnyékában, Haller István (1880–1964) vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyetemek mellett a középiskolákból is elzárta a zsidó fiatalok javát.

Bevezették, hogy a tíz-tizenegy éves gyerekek vizsgát tegyenek arról, alkalmasak-e a gimnáziumok vagy reáliskolák első osztályaiba lépni. 1920. augusztus utolsó hetén és szeptember első napjaiban tartották meg a vizsgálatot, melyből „kiderült”, hogy a zsidó diákok 90 (!) százaléka alkalmatlan a középiskolai oktatásra.

Külön magyarázni sem érdemes, hogy nem a tudás, hanem a vallási rubrika alapján történt a válogatás. Azokba a régi, nagynevű középiskolákba, ahová addig 70–80 zsidó gyermek járt, oda most 2–3 főt vettek fel…

A vizsgaeredmények után általános pánikhangulat lett úrrá a fővárosi zsidó polgárság körében, akik ezután igyekeztek a hitközség által fenntartott oktatási intézményekbe íratni a gyermekeiket.

Csakhogy, az 1919-ben elindult pesti zsidó gimnázium hiába kapta meg a nyilvánossági jogot, a minisztérium az első osztályban még itt is létszámstopot írt elő. A leánygimnáziumba a 149 jelentkező közül 80 főt, a fiúgimnáziumba pedig a 136 felvételiző közül 90-et tudtak felvenni.

Az oktatásból teljesen kiszorított diákok elhelyezését a hitközség úgy próbálta megoldani, hogy a polgári iskoláiba vette fel őket, ahol az osztályok száma – valószínűleg csak figyelmetlenség miatt, de – hatóságilag nem volt limitálva, így akár három vagy négy párhuzamos osztályt is indíthatott.

Érdemes néhány mondatban megemlékezni arról, hogy az ország legnagyobbja, a pesti hitközség hogy állt a zsidó középiskola felállításához. Mélyebb témaként csak 1895 körül jelentkezett, de

a grémium akkor is azt hangsúlyozta, hogy ha komolyan akartak volna foglalkozni egy felekezeti gimnáziummal, akkor már megteremtették volna az ahhoz szükséges anyagi feltételeket, azonban nem kívánják a zsidó ifjakat elkülöníteni a más vallású kortársaiktól;

Mezei Mór (1835–1925) Lipótváros országgyűlési képviselője, később az Izraeliták Országos Irodájának elnöke, 1898-ban így nyilatkozott:

[…] nem látnánk előnyt abban, hogy azon felekezeti iskolából, oly iskolai padokból kerüljenek az egyetemre ifjaink, ahol más felekezetei ifjakkal nem érintkeztek, ahol a magyar nemzet közös szelleme közvetlen érintkezésnek behatása alatt nem állhattak. […] foglalkoztunk e kérdéssel abban az időben, midőn igen tehetséges zsidó tanárok nem bírtak tanszékhez jutni […]

Ezeknek a tanároknak érdekében, igenis kérdés merült föl, vajon nem szükséges-e a felekezeti középiskola felállítása. De örömmel beismerem, ez az idő elmúlt, ennélfogva ez a szempont is elesett és én nem látom szükségét annak, hogy a mi felekezetünk középiskolát állítson fel.”

A Mezei és hozzá hasonlók asszimilációs elvei alapján tehát elodázták a zsidó középiskolát. Az egyre nagyobb vallástalanság miatt mintegy tíz évvel később született meg az elhatározás, hogy mégis életre hívják a zsidó gimnáziumot. Aztán a munkálatokat hátráltatta az első világháború, sokan már a félkész építkezés feladása mellé álltak, azonban az egyre erősödő antiszemitizmus feltette a pontot az i-re.

Az antiszemitizmus életre hívta az első magyarországi zsidó gimnáziumot, majd a numerus clausus folytatta azok sorát.

Mérgezett tűszúrások – nagyvárosi vérvád száz évvel ezelőttről

A „klasszikus” vérvádak nem igazán tudtak meggyökerezni a városokban, pedig zsidógyűlölet ott is volt. Az újdonságot 1920 nyara hozta el. Cseh Viktor írása.

A hitközség grandiózus középiskolai komplexuma, melyet eredetileg Lajta Béla (1873–1920) tervezett az Abonyi utcában, 1913 óta vajúdott, a falai tető nélkül meredeztek az égnek. Átmeneti megoldáshoz kellett folyamodni, a leánygimnáziumot az Andrássy út sarkán álló (Munkácsy Mihály utca 5–7.) zsidó árvaház első emeletén, a fiúgimnáziumot pedig a Wesselényi utca 44-ben álló zsidó polgári iskolában szállásolták el – utóbbinál a helyszűke miatt 1922-ben már váltakozó módszerrel, azaz délelőtti és délutáni váltásban voltak kénytelenek tanítani a két iskolai szinten.

A Lajta-féle – még mindig félkész – épületbe 1923 őszétől kezdtek beköltözni, és ekkortól működött a benne kialakított zsinagóga is. A teljes befejezés és ünnepélyes átadás csak 1932 nyarán történt meg.

És eddig csak Budapestről volt szó, pedig a probléma vidéken talán még rosszabb helyzetet eredményezett, melyet csak néhány helyen tudtak orvosolni felekezeti gimnázium megnyitásával.

A trianoni Magyarországon Budapest mellett egyedül Debrecenben állítottak fel zsidó gimnáziumot, melynek első évfolyama 1921 szeptemberében indult el. Érdekes idézni, hogy az előkészületekkor az új líceum megnyitását a nyilvánvaló okok mellett hazafias szemponttal is indokolták:

A nagy áldozatokat követelő dicséretes lépésre az indította a debreceni hitközséget, hogy a zsidó tanulók a debreceni felekezeti (református és róm. kath.) főgimnáziumokból, helyszűke miatt, már tavaly nagyszámban kiszorultak és az idén még kevesebb zsidó tanuló fog a felekezeti gimnáziumokban elhelyezést nyerni.

Ezenkívül az a hazafias szempont is vezérli a hitközség vezetőségét az új középiskola felállításánál, hogy módot nyújtson a közeleső, de jelenleg – sajnos – idegen uralom alatt álló területen lakó hittestvéreknek, hogy gyermekeiket magyar nyelven és magyar szellemben nevelhessék.”

A cívisvároson kívül vidéken még Miskolcon merült fel egy újabb izraelita líceum gondolata, ám ez csak terv maradt.

A nagymagyarországi zsidó gimnáziumok szintén a környéken, az ország keleti, északkeleti részében voltak, időrendi sorrendben a következő városokban: Temesváron (Timișoara, Románia) 1919-ben, Nagyváradon (Oradea, Románia) és Kolozsváron (Cluj-Napoca, Románia) 1920-ban, Munkácson (Mukacsevo, Ukrajna) 1923-ban, de hivatalosan elismerve csak 1925-ben (ez annyiban különbözött a többitől, hogy itt a diákságot héberül oktatták, erősebb cionista szellemben), Ungváron (Uzshorod, Ukrajna) pedig 1934-ben.

Források:

„A pesti izr. hitközség uj reálgimnáziumai”, Egyenlőség, 1932. 52. évf. 38. szám, 5. o.

„A zsidók kiszorultak a középiskolából”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 36. szám, 1. o.

„Fölépítik a zsidó leánygimnáziumot”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 33. szám, 4. o.

„Fölvilágositásul.”, Egyenlőség, 1898. 17. évf. 20. szám, 4–5. o.

„Hirek – A zsidó gimnáziumból.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 36. szám, 10. o.

„Megnyilnak a zsidó iskolák”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 35. szám, 6. o.

„Uj zsidó főgimnázium Debrecenben.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 33. szám, 3. o.

„Zsidó, vagy adsz még ötvenezer koronát, vagy azonnal felkötünk”

Cseh Viktor írása a Prónay-különítmény 1919-es, dunaföldvári pogromjáról.