Esküvők miatt nőhet a fertőzöttek száma New York ortodox zsidói körében

A New York-i ortodox közösségek koronavírus-eseteinek második hulláma miatt egyre nagyobb a félelem: az újonnan közzétett adatok szerint ugyanis a megbetegedések aránya a zsidó közösségekben négyszerese az átlagnak – írja a Jewish Telegraphic Agency.

Eközben az egyre növekvő esetszámok New Jersey-ben, Baltimore-ban és más, nagy ortodox lakosságú területeken fenyegetést jelentenek a múlt héten újra megnyílt helyi zsidó iskolákra, illetve a közelgő őszi ünnepeken tartott imákra.

Annak ellenére, hogy az ortodox vezetők többsége a szabályok betartására buzdít, igen gyakoriak a nagy számú összejövetelek, esküvők és más események.

Egy vasárnap készült esküvői videóban, ahol maszk nélküli vendégek látszottak a háttérben, egy Borough Park-i aktivista-rádiós műsorvezető, Heshy Tischler megfogadta, hogy minden este részt vesz egy esküvőn, függetlenül attól, hogy Andrew Cuomo kormányzó és Bill de Blasio New York-i polgármester milyen korlátozásokat vezet be.

„Dögölj meg Cuomo, dögölj meg, de Blasio polgármester” – mondta Tischler, aki a nyáron azzal keltett feltűnést, hogy levágta a helyi játszóterek láncait, szembeszállva a játszóterek bezárását célzó polgármesteri utasítással.

New York város adatai azt mutatják, hogy az egész város pozitív tesztjeinek aránya kevesebb, mint 1%, azonban néhány városrész jóval magasabb eredményeket mutat. Így van ez a város legnépesebb haszid lakosságának otthont adó Borough Parkban és a járvány egyik olyan körzetében, ahol a pandémia kezdetén a legmagasabb volt a pozitív esetek aránya, és már akkor is meghaladta a 4% -ot. Most ez a szám magasabb, mint a 6%.

Ortodox zsidók pert indítanak Blasio és Cuomo ellen

A felperesek két katolikus pappal kiegészülve azzal vádolják a tisztviselőket, hogy „nyíltan kettős mércét” alkalmaznak a társadalmi távolságtartásra vonatkozó rendeletek végrehajtása során.

„Az elmúlt napokban a COVID-19 fertőzések aránya igen magas volt azokban a városrészekben, ahol nagy az ortodox zsidó lakosság száma” – írta Dr. Dave Chokshi, New York-i egészségügyi biztos vasárnapi levelében a helyi ortodox sajtóorgánumoknak. Chokshi rámutatott a megnövekedett pozitivitási arányokra a Borough Parkban (Midwood) és a Brooklyn-i Williamsburgban, valamint a Forest Hillsben és a queens-i Far Rockaway-ben.

„A most is fertőzöttséget mutató városrészek a tavaly tavaszi járvány legsúlyosabb heteiben különösen magas megbetegedést mutattak, nem szeretnénk ha ez megismétlődne” – írta Chokshi.

A város egészségügyi osztálya által készített táblázatok szerint úgy tűnik, a New York-i ortodox zsidó negyedekben a pozitivitási arány növekedése augusztus 15 körül kezdődött.

Ez nem véletlen, mondta Dr. Stuart Ditchek, a Brooklyn Midwood negyedében praktizáló gyermekorvos. A „három hét” néven ismert időszak, amelyben az ortodox zsidók nem tartanak esküvőt, Tisá Beávval, egy böjti nappal, július 30-a után ért véget. Innentől kezdve az őszi ünnepekig, rengeteg esküvőt tartanak ezekben a közösségekben.

„Tisá Beáv óta, amikor az esküvők elkezdődtek, növekszik a megbetegedések száma” – mondta Ditchek.

A New York-i legnagyobb haszid lakossággal és az ortodox zsidó negyedek legmagasabb pozitivitási arányával rendelkező Borough Park számos rendezvénytermében volt tapasztalható, hogy nagy létszámú esküvőket tartanak maszkok nélkül.

A New York Post szerint az egyik esküvői terem papírt helyezett az ablakokba, és a vendégeket az oldalsó bejáraton keresztül engedték be, hogy ne látszódjék, részt vesznek az esküvőn.

A közösség tagjai közül sokan a nyáron azt remélték, hogy a tavasszal elterjedt betegség bizonyos védelmet hozott. Az esküvők és a gyakran zsúfolt zsinagógai imák újrakezdése utáni relatív biztonságos időszak sokakban erősítette ezt az érzést.

Maszkokat gyártó, hipszter rabbiért rajonganak New Yorkban

Yosel Tiefenbrun öltönyök készítéséről állt át az exkluzív maszkok gyártására.

Az ortodox közösségek orvosai a múlt hónapban enyhe emelkedéseket tapasztaltak, legtöbben azok közül kerültek ki, akik nyári táborokból, nyaralókból és esküvőkről érkeztek vissza. A Hatzalah zsidó mentőszolgálat is a növekvő esetszámokról adott ki közleményt.

Az elmúlt hetekben, amikor az esetszámok tovább nőttek, egyre többen kezdték azt gondolni, hogy az esküvők jelentik az új esetek elsődleges okát. Míg egy tipikus ortodox esküvőnek több mint 400 vendége lehet, New York államban a koronavírus korlátozásai miatt jelenleg nem engedélyezett a több mint 50 fős társas összejövetel.

Az, hogy mégis nagyszámú esküvőket tartanak, annak köszönhető, hogy egy szövetségi bíró ideiglenes intézkedést adott ki, mely felfüggesztette a szabályozás végrehajtását esküvők esetén, miután egy pár alkotmánysértőnek találta és megtámadta azt.

A Maryland-i Baltimore-ban, a New Jersey-i Bergen megyében és az ohiói Clevelandben működő rabbinátusok mind figyelmeztették híveiket a nagy létszámú esküvők megtartásának következményeire. Long Island Nassau megyéjének 138 helyi zsidó orvosának nyílt levele is arról tanúskodik, hogy a szakemberek összefüggést látnak a nagyszámú esküvők és az esetszámok növekedése közt.

Külön ront a helyzeten, hogy az esküvők résztvevői körében igen népszerűtlen a maszkviselés, ami pedig nagyban hozzájárulhatna a biztonság fenntartásához.

Ditchek különösen aggódik a Midwood-i közösségéért, ahol az egészségügyi hatóságok a városrész egy részén közel 4% -os pozitivitási arányt észleltek. A Brooklyn-i Midwood-ban és New Jersey-i Deal-ben élő szíriai zsidó közösség orvosainak egy csoportja a múlt héten levelet tett közzé, amelyben több mint 100 új fertőzést jegyeztek fel a múlt héten Deal-ben.

„Az esetek számának és súlyosságának csökkenése miatt sokan közülünk abbahagyták az óvintézkedések betartását tavasz óta, úgy gondolva, hogy elmúlt a fenyegetettség”

– írták. „Mivel továbbra is figyelemmel kísérjük közösségünkben a pozitív esetek számát, észleltük, hogy az elmúlt két hétben drámai módon megnőtt a fertőzések száma; csak ezen a héten több mint 100 új fertőzés történt.”

Ditchek aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a nyári vakációkról az állam északi részén található nyaralóövezetből visszatérők miatt a helyzet tovább romlik majd. Ditchek arra figyelmeztetett, hogy az iskolák biztonságos és folyamatos működése a legfontosabb kérdés a New York-i ortodox közösségek új fertőzéseinek ellenőrzésében.

„Hiszem, hogy ha nagyon óvatosak volnánk, megállíthatnánk a fertőzés terjedését” – mondta Ditchek. „Ha az esetszám a héten tapasztalható ütemben tovább növekszik, az őszi zsidó ünnepekre drámaian hathat.”

Több tucat diák volt a brooklyni jesivában, amit bezárt a rendőrség

New York polgármestere a fiatalok egészségéért aggódik a koronavírus árnyékában.