A kormánypártok elvárják a baloldaltól, hogy nyilatkozzon a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László személyével és viselt ügyeivel kapcsolatos kérdésekről – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
A politikus hangsúlyozta: már eddig is megdöbbentő volt, hogy a baloldali pártok egy olyan képviselőjelöltet indítanak és támogatnak az időközi parlamenti választáson, aki „nyíltan antiszemita és cigányellenes”. A közös baloldali jelölt – folytatta – számos zsidóellenes kijelentést tett, többek között „Judapestnek” nevezte Budapestet. Utóbbiakról lapunk is beszámolt.
Nacsa Lőrinc szerint a sajtóban most egy újabb felháborító ügy látott napvilágot a baloldal jelötjéről: tanúk mondják el, hogy Bíró László egy varroda vezetőjeként többször nem fizette ki és lelövéssel is fenyegette az alkalmazottait. A beszámolók szerint a baloldal képviselőjelöltje kiállt a varroda közepére és azt mondta, hogy „hozza a puskáját és menekülhetnek” – idézte a sajtóban megjelenteket Nacsa Lőrinc.
Kijelentette: Bíró László személye és viselt ügyei most már számos kérdést vetnek fel, ezért a kormánypártok elvárják, hogy ő és a baloldal nyilatkozzon, válaszoljon, ne meneküljenek a kérdések elől, mert az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal.
Kérdésre válaszolva a KDNP frakciószóvivője hozzátette: Bíró Lászlót a baloldali pártok egy jó része támogatja, azok, akik eddig érzékenyek voltak a cigányellenes, antiszemita kijelentésekre, most azonban az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem akarnak válaszolni, semmilyen módon nem akarják ezeket kérdéseket kommentálni. Úgy tűnik, mintha szemet hunynának afelett, hogy ilyen felháborító és a magyar közbeszédben elfogadhatatlan kijelentéseket tett Bíró László – mondta.
Azt a felvetést, hogy a Fidesz-KDNP helyi jelöltjét, Koncz Zsófiát elmarasztalta a helyi választási bizottság, mert gyermekekkel vett részt egy kampányeseményen, Nacsa Lőrinc úgy kommentálta: Koncz Zsófia jóhiszeműen járt el, és mivel a Fidesz-KDNP politikájában kiemelt helyet kapnak a családok, így elkerülhetetlen családi rendezvényeken is részt vegyen a jelölt. Ugyanakkor – hangsúlyozta – tiszteletben tartják a választási bizottság döntését és eszerint járnak el a következőkben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, a megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi országgyűlési-képviselőválasztást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd. A Fidesz-KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, Koncz Ferenc lányát indítja a körzetben.
Mindegy, milyen irányból jön az antiszemitizmus
Arról, hogy miért fontos elítélni az antiszemitizmust, jöjjön az a politika bármely térfeléről, lapunk munkatársa, Megyeri A. Jonatán írt korábban.
Mint véleménycikkében fogalmazott, „jobb nem belegondolni, hogy az ellenzéki összefogás győzelme és kormányra kerülése esetén milyen ideológiai elemeket emelnek majd be a Jobbik programjából.”
Cikkében leszögezte, hogy „Bíró Lászlónak nincs helye a magyar Országgyűlésben”, és a kormány által kitüntetett antiszemita történésznek, „Raffay Ernőnek sincs helye a megbecsült »tudósok« soraiban. Felfoghatatlan, hogy mindez ebben az országban, alig 80 évvel a pusztulás után magyarázatra szorul.”





Örülök. Megmondom őszintén, örülök. Meg kell szabadulni Orbántól és a sleppjétől, bármi áron! Mellesleg egy ilyen erős antiszemita tradícióval rendelkező, minden szempontból elmaradott országban, mint Mo., elég a bocsánatkérés. Annál is inkább elég, mert az ilyesmi a politikusfélénél ölég ritka. Az antiszemitizmus pedig nem rasszizmus, hanem az antijudaizmussal azonos christianista tradíció.
https://uploads.disquscdn.com/images/351034bc9ad9aa97a3e63344e4b9d451f3a56229ef1953aa6101ccc0f91da9da.png
Rasszizmus: Olyan hitekre, meggyőződésekre, cselekvésekre és intézményekre utal, amelyek negatív megkülönböztetést alkalmaznak emberek egy adott csoportjára, mely csoportot e felfogás képviselői rasszként észlelnek, fognak fel.
Antiszemitizmus a zsidókkal szembeni rasszizmus.
A zsidóság szerinted rassz? A klasszikus keresztény antijudaista zsidóüldözés is rasszizmus volt szerinted?
A definícióban „rasszként észlelnek, fognak fel” szerepel. Nem én hanem ők gondolják úgy.
Csakhogy a rasszizmus nem attól rasszizmus, hogy „így fogják fel”, hanem attól, hogy ténylegesen az. Az elvi alapú zsidógyűlölet (antiszemitizmus) nem ilyen. Részemről befejeztem a vitát.
Nem kell a szőrszálhasogatás. Antiszemitizmus a zsidók elleni rasszizmus.
Jaj ne,szegény cigányok.Annyira egy tisztességes és becsületes nép,hogy a fenébe képes valaki őket utálni?
Gondolom rossz néven veszed ha a románok a magyarokról gondolnak ilyesmit és azt is, hogy nyugaton a magyarokat cigánynak tekintik.
Szegény Kertész…
A románok nem érdekelnek a másodikról meg pont a sok cigány tehet
Szép fejlett kettős mérce.
Bocsi, de engem aki védte őket régebben, pont ők tettek ellenükben rasszistává. Ameddig nem hajlandóak a normális együttélésükre és megfélemlitik a nekik ellentmondóakat, addig nincs helyük ebben a társadalomban.
Így egészben? Az összes?
Nem,nem az összes .95%
Ez a szám honnan származik?
Tőlem.
Ja és ne feledd, hogy annak idején ugyanígy védtem őket mint te. Egyszerűen a viselkedésükkel, a támadásaikkal a hergeléseikkel, maguk ellen fordítottak.
Csak az általánosításra hívom fel a figyelmed. Nekem van cigány ismerősöm akitől bármely magyar tanulhatna.
Mindenkinek van cigány, zsidó ismerőse akire hivatkozni lehet. A lányomnak speciel cigány a párja és semmi bajom vele. Viszont ő is utálja a cigányokat, pont az emlegetett okok miatt. A Cserdi polgármester a kedvencem volt. Tiszteltem becsültem a munkásságát ami szerintem most megsemmisül. Viszont a nagy többségük akkor sem képes a normális együttélést betartani. Ezért ők (is) tehetnek nagyon sokat a velük szembeni ellenséges szemléletekről. Barátom aki orvos egy fegyintézetben a liberalizmusáról volt híres. Most már ő is utálja őket a benti tapasztalatai alapján.
Magad cáfolod az általánosítást.
Az ellenzék akár egy rablógyilkost is indítana,ha van rá esély,hogy nyerjenek.
Ez a Fideszre is igaz.Csak ott ugyebár nem derül ki hála a gondos médiaháttérnek
Gondolom úgy vannak vele: igaz, hogy rasszista, de legalább nem cigány.
Még az a szerencse, hogy mindegyik oldalon támogatnak fajvédőket. Az egyiket ki is tüntetik a másikat képviselőnek vagy polgármesternek indítják. Így nem momdhatnak egymásra ezügyben semmit.