Új, „A demokrácia szürkülete” című könyvében Anne Applebaum arról mesél, hogy korábbi barátai miként segítették a Trump-korszak, a Brexit, valamint a lengyel és magyar „autoriter kormányok” létrehozását – írja a Times of Israel.
Az új évezred beköszöntekor az író és történész Anne Applebaum partit rendezett kis kúriájában, Chobielinben, Lengyelország északnyugati részén. Ő és férje, Radek Sikorski, aki akkoriban a lengyel jobboldali kormányzat külügyminiszter-helyettese volt, úgy érezte, hogy nekik és vendégeiknek van okuk az ünneplésre. A kommunizmust legyőzték, a demokrácia és a szabadpiac erőre kapott, és Lengyelország a nyugatra való csatlakozás küszöbén állt.
De miképpen Applebaum írja könyvében, ez a hangulat mára elmúlt.
„Majdnem két évtizeddel később átmennék az utcán, hogy elkerüljem azokat az embereket, akik az szilveszteri bulimon ott voltak. Ők viszont nemcsak nem hajlandóak belépni a házamba, hanem szégyenkezve ismerik be, hogy ott voltak. Valójában a partin részt vevők mintegy fele már nem beszélne a másikkal.”
Vendégeit – elsősorban lengyeleket és a londoni, moszkvai és New York-i barátokat és kollégákat – „mély megosztottság” választotta el Applebaum szerint.
Ez az, amely széttördelte az európai politikát, csakúgy, mint az Applebaum szülőföldjét, az Egyesült Államokat. Néhányan, például Applebaum és férje, hűek maradtak a szerintük jobbközép gyökereikhez. Mások nagyon más irányba fordultak és a jobboldali populista és autoriter pártokhoz csatlakoztak, melyek ma szerinte Magyarországot és Lengyelországot uralják, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban versenyeznek a hatalomért, és átalakították Nagy-Britannia és az Egyesült Államok politikai térképét.
Míg Applebaum azt írja, hogy az elidegenülések „politikai, és nem személyes természetűek”, a cikk szerint valójában mindkettő igaz. Az ezredforduló szilveszterének egyik vendége antiszemita összeesküvés-elméleteket terjeszt – beleértve a zsidók felelősségét a holokausztért – a közösségi médiában. Egy másik a lengyel állami televízióban „kapzsiknak” nevezi a zsidókat, a zsidó szervezeteket „zsarolóknak” hívja, és megvonta korábbi támogatását Izraeltől. Egy volt magyar kolléga lelkesen terjeszti azokat a „rágalmakat”, melyeket Orbán Viktor kormánya használ retorikájában Soros György milliárdos zsidó „filantróp” ellen.
Applebaum, aki ismert történész és írt a szovjet és a kelet-európai kommunizmusról, valamint számos amerikai és brit magazinnak és újságnak dolgozott, azt mondja, hogy soha nem tapasztalt antiszemitizmust az elmúlt 30 évben, mióta Lengyelországban él. Azonban ez a helyzet megváltozott, amikor a populista Jog és Igazságosság párt 2015-ben hatalomra került. Mivel a párt különféle hatalmi taktikái nem kevés kritikát kaptak a tengerentúlon, a kormányellenes televíziók és magazinok – ideértve néhányat, ahol volt korábbi barátai dolgoztak – őt is, mint „a nemzetközi sajtó titkos zsidó koordinátora és Lengyelország negatív megítélésének titkos rendezőjét” tüntették fel.
„A támadások egyértelműen antiszemita jellegűek voltak” – mondja a The Times of Israelnek Appelbaum, „és odáig mentek összeesküvés-elméleteikben, hogy egyetlen ember, aki ráadásul zsidó, koordinálja és intézi a Lengyelország elleni összes támadást.” Mindamellett Sikorskit, aki hét évig volt a Jog és Igazságosság párt kormányában, még mindig támadják felesége „lengyelellenes tevékenysége” kapcsán.
A virulens homofóbia mellett az antiszemitizmus nyílt szerepet játszott a lengyel elnök, Andrzej Duda nyári újraválasztási kampányában – írja a lap. Szoros győzelme előestéjén Duda vétóval élt a holokauszt ideje alatt lefoglalt vagyonnal kapcsolatos zsidó kártérítési keresetekre, miközben az állami televízióban vádolta ellenfelét, a liberális varsói polgármestert, Rafal Trzaskowskit, hogy készen áll arra, hogy támogassa a „zsidó igényeket”. (Lengyelország az egyetlen olyan EU-ország, amely nem fogadott el átfogó nemzeti jogszabályt a nácik által elkobzott magántulajdon visszaadására vagy kompenzációjára.)
A lap szerint a Jog és Igazságosság párt taktikája nem volt teljesen meglepő. 2018-ban a párt ellentmondásos törvényt fogadott el, amely illegálissá tette a lengyel nemzet vagy állam vádolását a náci háborús bűncselekményekben való részvételről, egy évvel később diplomáciai csata kezdődött Izraellel a holokauszt kártérítések kapcsán.
Applebaum azonban megjegyzi, hogy 2015 előtt a posztkommunista Lengyelország jelentős eredményeket képviselt a lengyel-zsidó megbékélés közvetítésében.
„Lengyelország szinte minden európai ország előtt járt. A zsidó történelem iránti érdeklődés Lengyelországban igen nagy. Nagyon jó oktatás volt a zsidó történelemről a lengyel iskolákban. Varsóban egy zseniális zsidó történeti múzeum található” – mondja. „Számos kormánybizottság és közös történelemprojekt volt, és 25 éve a lengyel állam komolyan fektetett a nemzetközi zsidó közösséggel, az amerikai zsidókkal, és Izraellel kiépített kapcsolatokba.”
Jog és Igazságosság párt kormánya – cinikusan – azt sugallja, hogy a zsidók, akik el akarják venni a lengyelek vagyonát. De Applebaum szerint ennek a kampánynak „nagyon kevés köze van ténylegesen zsidókhoz”. Inkább egy kísérlet arra, hogy a zsidókat egy szélesebb „külföldi összefogás” részeként mutassa be, amelynek tervei sértik a lengyelek érdekeit és értékeit.
Applebaum hangsúlyozza, hogy „az ország legalább fele rémült”. Az oktatásba és a történelembe való hosszú távú beruházás „remélhetőleg végül nyer” – mondja. Azt sem hiszi, hogy a lengyel zsidók jelenleg különös veszélynek volnának kitéve.
„Nem félek. A zsidókkal szemben nincs erőszak. Ez még csak egyfajta jelzés. Arról szól, hogy félelmet keltsen”, majd hozzáteszi, hogy ez nem jelenti az 1930-as évek „utcai politikájához” való visszatérést.
„Most toborozzák a Twitter-csőcseléket. Kellemetlen ugyan az online támadás, de valójában nem ijesztő” – mondja az Applebaum, mielőtt figyelmeztetne: „Ez persze nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben nem válhat ijesztővé. „
Applebaum szerint a történelmileg a zsidók elleni vádakat most kivetítik a muszlim bevándorlókra.
A legnépszerűbb a Soros György-ellenes összeesküvés-elmélet – amely valójában azt sugallja, hogy a zsidók titokban azt tervezik, hogy a muzulmánokat telepítenek Európába, hogy aláássák a kereszténységet. A cikk szerint az emberi jogok és a liberális-demokratikus értékek nevében végzett jótékonysági munkája mellett Soros nagylelkű támogatást nyújtott a migránsokat támogató segélycsoportoknak az európai menekültügyi válság idején.
Bármennyire fura is ez az összeesküvés-elmélet, az Applebaum szerint „a szélsőjobboldali ideológia fontos részévé vált Európában”. Ugyanakkor azt mondja: „Ez inkább az elméleti zsidókról szól, mint a valódi zsidókról. Soros Györgyről van szó, azonban ez egy szimbólum, és nagyon kevés köze van az igazi Soros Györgyhöz.”
De amint az Applebaum könyvében megjegyzi, Magyarországon is hasonló a helyzet. Orbán retorikája Sorosról és a „nem létező bevándorlókról” fontos politikai célt szolgál, elterelve a figyelmet Oroszország növekvő befolyásáról és a miniszterelnök barátainak és munkatársainak „széles körben elterjedt” „korrupciós ügyeiről”.
„Az Orbán-módszer működik: beszélj érzelmi kérdésekről, állítsd be magad a nyugati civilizáció védelmezőjeként, különösen külföldön. Így senki nem veszi észre az otthoni nepotizmust és a korrupciót” – véli.
Természetesen a magyarországi és lengyel politikai helyzet nem azonos. Applebaum úgy véli, hogy jelenleg egy ellenzéki párt nem nyerhet választást Magyarországon.
Lengyelország – állítása szerint – más. „Még mindig létezik egy nagy független média, nagyon komoly és aktív ellenzék van” – mondja.
Mindazonáltal attól tart, hogy „a kormányzó pártnak nem célja újra veszíteni (…) és igyekeztek a választási térképet úgy formálni, hogy nehogy veszítsenek”.
A Jog és Igazságosság párt így belenyúlt az igazságszolgáltatásba, kirúgott köztisztviselőket, diplomatákat és tiszteket, kulturális intézményeket és múzeumokat tiszított meg mindenkitől, aki nem szimpatizált velük. Az adófizetők által finanszírozott állami média, az Applebaum szerint, jelenleg „valóban virulens pártpropaganda, amely emlékeztet arra, amit gyakran tapasztalható tekintélyelvű országokban: az objektivitást még csak nem is színlelik, ellenzéki szereplő nem kap nyilvánosságot”.
Applebaum könyve azonban nem csupán az Európában és az Egyesült Államokban változó politikai helyzet leírására törekszik. Azt is meg akarja magyarázni és megérteni, hogy azok közül hányan, akiket egyszer barátoknak, szövetségeseknek és kollégáknak tekintett, miként váltak egy autoriter populizmus szószólóivá.
Applebaum úgy véli, hogy a történelem azt sugallja, hogy az autoritereknek és a demagógoknak csak bizonyos mértékig van szükségük a támogatásra és azokra az emberekre, akik „a lázadást elősegítik vagy a puccsot elindítják” és szükségük van az „intellektuális és képzett elit” tagjaira is.
„Olyan emberekre van szükségük, akik kifinomult jogi nyelvet tudnak használni, és olyan emberekre, akik azzal megmagyarázzák, hogy az alkotmány megsértése vagy a törvény megcsavarása a helyes cselekedet” – írja. „Olyan emberekre van szükségük, akik hangot adnak a sérelmeknek, manipulálják az elégedetlenséget.”
„A harag és a pesszimizmus olyan dolgok, amelyeknek közös elmei ezeknek a politikai mozgalmak” – mondja Applebaum.
Applebaum a német származású amerikai történész Fritz Stern munkájára támaszkodik. Stern 1938-ban az Egyesült Államokba emigrált, 1961-es könyve, „A kulturális kétségbeesés politikája” a 19. század végi szellemi légkört vizsgálta, amely később hozzájárult a nácizmus kialakulásához.
„Amit ő írt az emberekről, akiket zavart és szorongott a modernitás, az iparosodás és a gyors gazdasági és társadalmi változások nagyon hasonlóak azokhoz, akiket ma is mozgósítani akarnak ”- mondja Applebaum, aki szerint a következmények messzemenők.
„Ha úgy gondolja valaki, hogy a társadalom hanyatlásban van, és hogy helyrehozhatatlanul erodálódig, haldoklik, akkor sokkal nyitottabb a dolgok radikális megváltoztatására” – mondja.
A „kulturális kétségbeesés” egyáltalán nem korlátozódik Kelet-Európára. Applebaum azt észlelte, ahogyan egyes brit konzervatívok az elmúlt négy év során egyre radikálisabb eszközökkel léptek fel a Brexit megvalósítása érdekében. Applebaum jól ismeri ezt a világot, miután az 1990-es években a The Spectator című, a brit konzervatív párthoz tartozó lap, helyettes szerkesztőjeként dolgozott, amely később hangadó volt az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése mellett.
„A konzervatív párt Brexitet támogató szárnya hajlandó volt több tabu megdöntésére és olyan intézményt támadni, mint a BBC, a Lordok Háza és az igazságszolgáltatás” – mondja Applebaum. „A tavaly ősszel a parlament felfüggesztésével játszottak, erre korábban nem volt példa.”
A konzervatív Brexit támogatók átvették az „autoriter stílusú politikai nyelvet”, mely megkísérelte a „valódi embereket” a „hamis elittel” szemben ábrázolni.
Természetesen Applebaum hasonló tendenciát észlel az Egyesült Államokban. Szerinte a republikánus párt, amelyet valaha támogatott, elhagyta Ronald Reagan idealizmusát.
Applebaum szerint az elnök csupán „visszatérést látunk az 1920-as évek idegengyűlöletéhez és befelé mutató elszigeteltségéhez”.
Szerinte hiba lenne azt állítani, hogy az elmúlt évek politikai törései egyediek. Ehelyett analógiát lehet felfedezni a jelenlegi korszak és a hírhedt „Dreyfus-ügy” között, amely a 19. század végén Franciaországot rázta meg, és kettészakította a társadalmat. Alfred Dreyfus, a hadsereg zsidó származású tisztje volt, akit hazaárulással vádoltak, pere nagy nyilvánosságot kapott.
Applebaum komoly hasonlóságot vél felfedezni azokkal, akik végletekig hittek Dreyfus bűnösségében, jóval azután is, hogy ártatlansága bebizonyosodott, és a mai szélsőjobboldali populistákkal.
„A Dreyfus-i időszak dermesztő hasonlóságot mutat a mai helyzettel és politikai légkörrel” – mondja Applebaum.
Az interjúban Applebaum nem ejtett szót a brit Munkáspárt antiszemitizmusáról, az amerikai demokraták radikális szárnyáráról vagy az iszlamista hátterű antiszemitizmusról.
