Szun Ce és a vírusféreg-hadviselés

író, újságíró, publicista, történész, irodalomtörténész, műfordító

A „kibernetikai háború” eszkalálódása súlyos kétségeket ébreszt. Milyen sors vár a világra, ha ez az arctalan, de annál pusztítóbb hadviselés, melynek a felelőseit homály fedi, általánossá válik?

„Minden hadviselés megtévesztésen alapszik” – szögezte le Szun Ce, a nagy kínai stratéga, akinek fő műve, A háború művészete a születése óta eltelt mintegy két és fél ezer év alatt sem vesztette el aktualitását.

Az alapvető elvek című fejezetben olvashatjuk: „A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.

Napjainkban, a digitális hadviselés korában sok szerző értelmezi Szun Ce tanításait, és próbál levonni következtetéseket arra nézve, miként lehet úgy behatolni az ellenség, illetve a potenciális ellenség számítógépes hálózatába, választások során működtetett szavazatszámláló szerverébe, infrastruktúráját szabályozó, digitális központjaiba, hogy ne maradjon nyoma, és az okozott kárért senkit ne lehessen felelőssé tenni.

Vagyis a támadás, a legpusztítóbb is, maradjon rejtve, senkit ne lehessen érte felelőssé tenni, tűnjön egyszerű meghibásodásnak, „természeti csapásnak”.

Két hét alatt hét támadás: csődöt mondtak az iráni titkosszolgálatok

Valaki szinte tetszése szerint támadja az iráni nukleáris létesítményeket, a hagyományos fegyverzetet és a Forradalmi Gárdához tartozó objektumokat.

A pontos, célpontra irányuló kiberhadviselés 2010 őszén kezdődött, amikor a Stuxnet nevű, külön, ebből a célból kifejlesztett kártevő vírus bejutott Irán nukleáris fegyvert fejlesztő rendszerébe és november 16-án leállította az urándúsítást. Becslések szerint a Natanzban létesített üzemben a centrifugák több mint 20%-a megsemmisült a Stuxnet tevékenysége nyomán, azaz a kártevő elérte a célját. A vírus vagy ezer IR-1 típusú urándúsító centrifugát égetett le, és évekre visszavetette az iráni nukleáris programot.

2020-ban az Irán és ellenségei (elsősorban az Egyesült Államok és Izrael) közötti „cyber-háború” felgyorsult és eldurvult.

Feltehetőleg az ajatollahok államának hekkerei kíséreltek meg támadást az izraeli vízhálózat számítógépes irányítása ellen, ami nem érte el a célját. Nem sokkal később, június 25-én robbanásokra került sor egy Teherán közeli erőműben, ami elsötétítette a kétmilliós Siraz városát.

Július elején Irán egyik fontos olajkikötőjében hét hajó gyulladt ki, majd kigyulladt az ország legfontosabb nukleáris létesítménye, a natanzi urándúsító központ. Két hete egy vegyi üzem, egy oxigéngázt előállító levegőbontó üzem, és az iráni Forradalmi Gárda rakétaraktára robbant fel, majd ezután egy olajvezeték és egy erőmű rongálódott meg. Külföldi megfigyelők feltételezik, hogy a számítógépes hálózatokba bejuttatott vírusférgek okozták az iráni nukleáris fejlesztéseket illetve az infrastruktúrát megzavaró robbanásokat, azaz nagyszabású digitális szabotázs történt.

A „kibernetikai háború” eszkalálódása súlyos kétségeket ébreszt. Milyen sors vár a világra, ha ez az arctalan, de annál pusztítóbb hadviselés, melynek a felelőseit homály fedi, általánossá válik?

Feltételezhető ugyanis, hogy a csapásokat újabbak követik majd, a támadás és a védekezés eszközei folyamatosan fejlődnek, és a beinduló fegyverkezési verseny ezen a téren sem kecsegtet sok jóval.

Szun Ce életében, a hadakozó fejedelemségek korában (i.e. 403-221) Kínában a hadviselő felek többé-kevésbé ugyanazt akarták, az óriási ország egyesítését, kultúrájuk és vallásuk hasonló volt, erkölcsi alapon nem lehet különbséget tenni közöttük. De mi a helyzet most, a 21. század harmadik évtizedében, amikor egyes államok nyíltan megsemmisítéssel fenyegetnek másokat?

Fordulópont a kiberhadviselésben?

Jigal Unna, az izraeli nemzeti kiberigazgatóság feje szerint, ha az Iránnak tulajdonított hackertámadást nem érzékelték volna időben, katasztrófába is torkollhatott volna.

A natanzi szabotázsért egy iráni rendszerellenes hackercsoport, a „Haza Gepárdjai” vállalták a felelősséget, de a valódi tettesnek persze mindenki Irán régi ellenségét, Izraelt tartja, melyet a teheráni vezetés az 1979-es iszlám forradalom óta nyíltan fenyeget megsemmisítéssel. A zsidó állam már több mint egy évtizede vív kiberháborút az iráni atomprogram hátráltatásáért, melynek Obama elnöksége alatt a nyugati nagyhatalmak, könnyen kijátszható korlátozásokkal zöld utat engedtek.

Vannak, akik az Egyesült Államok kibernetikai hadviselését is gyanúsítják a szabotázs-sorozat elkövetésével. Felvetődött, hogy most az iráni hackerek bosszújától retteghet a világ, mely egyaránt lesújthat a „nagy sátánra”, az USA-ra, és a „kis sátánra”, Izraelre is.

Utóbbi képviseletében egy volt izraeli katonai vezető a Business Insider című lapnak elmondta, a többségében halálos áldozattal nem járó balesetek egy részét valóban Moszad hajtotta végre. „Nem tudom, pontosan melyik volt a szabotázs, és melyik a baleset, és ha tudnám, sem mondanám meg, mivel az egész akciósorozatnak pont az a lényege, hogy bizonytalanságban tartsuk az irániakat.”

Látható, hogy a magas rangú izraeli katonák is tanulmányozták Szun Ce tanításait.

A nemzetközi sajtóban felmerült az a gondolat is, hogy a vírusférgek bevetésével végrehajtott, gondosan kalkulált támadássorozattal (akárki hajtotta is végre) ellenfelei engedményekre akarják kényszeríteni az iráni vezetést. Rá akarják bírni, hogy adja fel a terveit, melyeknek bevallott célja, hogy nukleáris robbanófejjel szereljen fel ballisztikus rakétáit, melyekkel nemcsak Izraelt, de akár Közép-Európát is elérhetik.

Be kell azonban látni, hogy az új, titkos fegyverek bevetésével a Nyugat egy lépéssel sem kerül közelebb a Közel- és Közép-Kelet globálissá növekedett problémáinak megoldásához. A fejlettebb technika segítségével végrehajtott szabotázsakciók csak fokozzák az irániak frusztrációját és az ajatollahok fanatizmusát.

A vírusférgek nem helyettesítik a fejlett világ erkölcsi kiállását Izrael mellett és a saját népét elnyomó iráni rendszer ellen.

Nem lehet tudni, hogy ha 2020 novemberében Donald Trump elveszíti az amerikai választásokat és helyette Joe Biden költözik a Fehér Házba, a demokraták nem folytatják-e Barack Obama „békéltető politikáját” Iránnal szemben? Nem jutnak-e arra a következtetésre, hogy a „kibernetikai háború” politikailag inkorrekt, és a vírusférgek alkalmazását be kell tiltani?

Pontosabban, ha iráni (vagy orosz, kínai vagy észak-koreai) hekkerek használják őket fegyverként, elfogadható, de Izrael vagy más fejlett ország részéről a „faji felsőbbrendűség” megnyilvánulása.

Iráni atomprogram: holland ügynök segíthetett telepíteni az egyik legpusztítóbb vírust

A Stuxnet nevű vírus közel 2000 iráni centrifugát tett tönkre. 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.