Iráni atomprogram: holland ügynök segíthetett telepíteni az egyik legpusztítóbb vírust

A Stuxnet nevű vírus közel 2000 iráni centrifugát tett tönkre. 

A holland titkosszolgálat iráni embere segíthetett annak az akciónak a végrehajtásában, ami során az iráni Natanzban lévő atomerőmű ellen végeztek támadást. A számítógépes rendszer ellen bevetett Stuxnet vírus hátteréről a The Jerusalem Post is beszámolt a Yahoo News hétfői jelentése alapján.

A legfrissebb információk szerint a Stuxnet nevű vírus közel 2000 iráni centrifuga meghibásodását okozta, aminek következtében éveket csúsztak Irán urándúsításhoz kapcsolódó tervei.

Elemzők szerint az akció 2008 és 2010 között segített az irániakat tárgyalóasztalhoz ültetni, és nyomást gyakorolni a nukleáris fegyverkezésről szóló megbeszéléseken.

Több forrás megerősítette azt is, hogy, a holland titkosszolgálat által bevont ügynök a CIA és Moszad kérésére cselekedett. Segítségével olyan lényeges információkhoz jutottak, amikkel sikeresen feltörték a natantz-i erőmű rendszerét. A kibertámadás végrehajtásához valószínűleg az egy vírussal fertőzött USB-meghajtót csatlakoztatott az iráni rendszerhez — mivel az nem csatlakozott az internethez.

A nemzetközi sajtóhoz eljutott jelentés szerint az USA és Izrael, valamint Hollandia mellett Németország is részt vett az akcióban — ahogy egyes feltételezések szerint Franciaország és az Egyesült Királyság hírszerzői is közreműködtek a támadás során.

Egy korábbi híresztelés szerint Németország segített a technikai információk átadásában azokhoz az ellenőrző rendszerekhez, amelyeket a német Siemens vállalat gyártott, és az iráni erőművek centrifugáihoz használtak. Továbbá feltehetően Franciaország is információk átadásával segítette az akciót.

Teherán állítása szerint két napon belül képes 20 százalékosra dúsított uránt előállítani

A 20 százalékosra dúsított uránt fontos köztes lépésnek tekintik a 90 százalékos tisztaságú, atombomba előállítására alkalmas hasadóanyag felé.

Ugyanakkor az biztosnak látszik, hogy Hollandia már kezdetektől kulcsszerepet játszott a folyamatban, hiszen a Natantz-ban használt centrifugákat eredetileg olyan eszközök mintájára készítették, amiket egy holland cégtől loptak el az 1970-es években. Így történhetett meg, hogy az évek alatt az amerikai és izraeli hírszerzésnek sikerült meggyőznie a holland szolgálatot arról, hogy történelmi szereppel szállhat be az akcióba.

A Stuxnet nevű vírus sikeres telepítését követően a többi kibertámadás során már nem igényelt személyes jelenlétet és beavatkozást.

Az izgalmas részleteket tartalmazó jelentés egyesek szerint azért került most feltárásra, mert valamelyik kulcsszereplő nyugdíjba ment és ezen keresztül szeretné növelni munkásságának hitelességét, illetve abban az esetben is gyakran történik hasonló a hírszerzés világában, ha az érintett személy meghal, és az információk felfedése már nem sodorja többé veszélybe.