Joe Biden hiába hirdeti magát a közép jelöltjeként, ha a mögötte álló demokrata törvényhozás progresszív irányba fogja őt tolni. Hajdú Tímea írása.
Már csak három és fél hónap van hátra a novemberi elnökválasztásig. Szinte minden közvélemény kutatás szerint Joe Biden könnyedén vezet Trump előtt. Azonban az idei év váratlan eseményeinek fényében nem érdemes találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy kinek a győzelmére ébred a világ november negyedikén.
A demokrata párt három és fél év alatt nem tudott Obama alelnökénél partiképesebb jelöltet állítani. A koronavírus már elfeledtette, de az év elején még toronymagasan Bernie Sanders vezetetett, akinek elbuktatásához a teljes pártot be kellett dobni, amely egy emberként beállt a korábbi alelnök mögé, és csak így sikerült 2016 után újra megakadályozni a szocialista szenátor jelölését.
Joe Bident annyira nem akarta a párt, hogy minden lehetséges név előkerült a kalapból, azonban egyetlen kampány se tudott igazán szárnyra kapni. Ennek egyik lehetséges oka, hogy rosszul mérték fel a terepet a demokraták és mindenki balról próbált előzni. Még Barack Obama is csak akkor fejezte ki támogatását volt alelnöke iránt, mikor már nem maradt más jelölt. Most, hogy szinte biztosan Trump és Biden lesznek rajta a szavazólapon, az amerikai média jelentős része próbálja meggyőzni a szavazókat és saját magukat arról, hogy a hetvenhét éves Biden a legalkalmasabb ember arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.
Biden népszerűsége egyrészt Trump népszerűtlenségének, másrészt pedig rejtőzködő kampányának tudható be. A járványra hivatkozva hónapok óta nem adott igazi sajtótájékoztatót. Mindig baráti riportereknek nyilatkozik és gyakran csak videó üzeneteket küld a sajtónak. Ez a rejtőzködés azt a hatást váltja ki, hogy Trumppal szemben Biden megbízható és nyugodt jelöltnek tűnik.
A demokraták szekerét toló amerikai média mindent megtesz, hogy komoly államférfit faragjanak a félreszólásairól, kínos pillanatairól és a természetes távolságtartás állandó megsértéséről hírhedt politikusból. Mindezt annak ellenére teszik, hogy amíg volt remény más jelöltre, addig ők maguk is kétségeiket fejezték ki a korábbi alelnök alkalmasságával kapcsolatban.
Bár Biden kétségkívül rendelkezik egy klasszikusan amerikai, már kissé elkopott sármmal, amelynek a teljes politikai karrierjét köszönheti, azonban egy idő után kínossá válnak a sűrű félreszólások és az, hogy gyakran beleakad saját gondolatmeneteibe. Biden igazi tesztje a Trumppal való vita lenne, amit azonban egyre többen elleneznek. A nyomás és a koronavírus ellenére Biden jelezte, hogy kész kiállni az elnök ellen.
Joe Biden ugyan már negyven éve benn ül az amerikai törvényhozásban, mégis a „változás” jelöltjeként hirdeti magát. Biden korábban mindig a demokrata középvonalat képviselte, azonban ez a vonal egyre inkább balra csúszott, és vele Biden is. Július 4.-i beszédében a politikus már arról beszélt, hogy le kell bontani a rendszerszintű rasszizmust, majd néhány nappal később közös akciótervet jelentett be Bernie Sanderssel.
A demokrata pártban a közép annyira összeszűkült, hogy már csak fél lábbal lehet benne állni. Ha 2008 vagy akár 2012 lenne, Biden valóban hihető lenne mint klasszikusan demokrata jelölt, aki a Bill Clinton féle vonalat fogja képviselni. Azonban más idők járnak és a Biden mögött álló párt olyannyira átalakult, hogy nem valószínű, hogy az elnökjelölt képes lenne vagy egyáltalán akarna harcolni a saját oldala ellen.
Már a Biden alelnök jelöltje körüli harcban is látszik, hogy Biden mellé egy erős progresszív jelöltet szeretnének betenni. Így sokkal inkább lehet arra számítani, hogy még Obamánál is progresszívebb politikát fog folytatni, amit nagyban fog befolyásolni a demokrata párt egyre inkább balra húzó nézetrendszere. Biden például Obama „örökségét” vinné tovább a külpolitikában, kezdve az iráni-atomalkutól, a klímapolitikáig. Az már bizonyos, hogy Izraellel kapcsolatban ő is egyre hidegebb hangot ütne meg, amit jelzett az, hogy tavaly már ő sem ment el a legnagyobb amerikai-izraeli lobbi az AIPAC éves eseményére.
A Biden mögött álló demokrata párt könnyedén megszerezheti novemberben a kongresszus mindkét házát. Amennyiben ez megtörténik a párt teljesen szabad kezet kap a programja megvalósítására. Hogy mit jelentene a demokrata vezetés, ahhoz nem kell találgatni, hiszen jelenleg a képviselőház és a legnagyobb amerikai városok is mind demokrata irányítás alatt állnak. A koronavírus válság és egy identitáskrízis közepén a demokraták mindkettő miatt Trumpot és a „rendszert” hibáztatják.
A volt alelnök feltűnően hallgatott a tüntetések alatt, de egy fotó erejéig ő is jelképesen letérdelt és megígérte a „rendszerszintű” rasszizmus lebontását és kifejezte támogatását a tüntetések iránt. Mindezt azok után tette, hogy kisebb botrányt kavart, miután azt állította, hogy azok az afro-amerikaiak, akik nem szavaznak rá, azok „nem feketék.”
Kérdés, mennyire lenne alkalmas a demokrata párt az amerikai társadalomban kialakult törések beforrasztására. A tüntetések alatt a demokrata városvezetések szabad utat biztosítottak a káosznak. Fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon Seattle város demokrata polgármestere miért engedte az „autonóm zóna” létrejöttét, hogy New York és Los Angeles polgármestere miért engedte a tízezres tömegtüntetéseket, miközben az emberek a saját rokonaik temetésére se mehettek el. Az a Bill de Blasio, (New York polgármestere) aki néhány hónapja még mélységesen felháborodott egy hászid temetés miatt, a tüntetéseket már nem tartotta veszélyesnek. Sok esetben a demokrata városvezetésnek lett volna lehetősége a beavatkozásra, de mégse tették meg.
Biden ugyan nem támogatja a tüntetők azon célját, hogy vonják meg a rendőrségtől az állami pénzeket, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az első Black Lives Matter tüntetések még az Obama érában törtek ki, így kérdés, hogy ha a rendszert kellene reformálni, miért nem akkor tették meg, mikor ott ültek a fehér házban.
A demokraták hagyományosan a törvényes rend lelkes hívei voltak, ezt képviselte Biden is, aki részt vett a 1994-es Bűnügyi Törvény megalkotásában, amitől az elmúlt hónapokban kezdett csak elhatárolódni.
A demokrata párt politikusai már évek óta azt a stratégiát folytatják, hogy úgy tesznek, mintha ők nem lennének a „rendszer részei.” Ez a tüntetések alatt is folytatódott. Milliárdosok által támogatott jelöltek a szocializmusról papolnak, és a politikusok a tegnap még hirdetett nézeteiket másnap újra cserélik. Ez kiválóan illusztrálható Joe Bidennel, aki szintén a változás politikáját hirdeti, miközben már negyven éve benn ül az amerikai törvényhozásban.
A baloldali ideológiák beengedése az elmúlt években a demokrata párt átrendeződéséhez vezetett, és a liberális demokraták folyamatosan csúsznak ki a pártból. Aki mégis felszínen marad, annak programja is adaptálódik a divathoz.
Ez játszódott le a 2018-as kongresszusi választáskor, és a 2020-as előválasztásokon is, a veterán demokrata képviselőket progresszív jelöltek váltották. Például Eliot Engel az amerikai külpolitikát jelentősen meghatározó zsidó demokratát egy Alexnadria Ocasio-Cortez által támogatott progresszív afro-amerikai tanár győzte le.
Nancy Pelosi a képviselőház demokrata vezetője, a szobordöntésekre is csak annyit reagált, hogy „az emberek azt fogják tenni, amit tenni akarnak.” Biden, Pelosi és a demokraták idősebb generációjának politikusai talán abban reménykednek, hogy ha megpróbálják adaptálni a tömeg jelszavait, akkor talán hatalomban maradhatnak. Ha csak bizonyos szobrokat engednek ledönteni, és megígérik a saját vallott nézeteik átalakítását, akkor talán továbbra is ők irányíthatnak. A demokraták talán még nem vették észre, hogy az a hullám, ami elől ők két kézzel bontották le a gátat, őket is elsodorhatja.
