Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje péntek este sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy péntek reggeli interjújában azt mondta, az az afroamerikai, aki Trumpra szavaz és nem rá, „nem igazán fekete” – írja az MTI.
A 77 éves demokrata párti politikus egy pénteki telekonferencián kifejtette, hogy „nem lett volna szabad túl fennhéjázónak lennie” azokkal, aki Donald Trumpra szavaznak.
„Senkinek nem szabadna faji, vallási vagy származási alapon szavaznia egy pártra” – jelentette ki az afroamerikai Barack Obama kormányzatának egykori alelnöke az Országos Fekete Kereskedelmi Kamara által rendezett telekonferencián.
Biden péntek reggel a New York-i afroamerikai közösség egyik rádiójának adott interjújában kárhoztatta azokat az afroamerikaiakat, akik haboznak, hogy Donald Trumpra, vagy reá szavazzanak az ősszel tartandó elnökválasztáson. Indulatos kirohanást intézett a szintén fekete műsorvezető ellen, s azt állította, hogy az amerikai feketék körében ő igenis, népszerű, mint mondta: „ember, én vagyok a legnépszerűbb”.
Biden megnyilvánulása és több elemző által is agresszívnak ítélt stílusa óriási felháborodást váltott ki országszerte. Több politikus is megszólalt az ügyben.
A dél-karolinai Tim Scott afroamerikai republikánus szenátor először a Twitteren, majd tévés nyilatkozatban bírálta élesen Bident. „1,3 millió fekete amerikai 2016-ban már Trumpra szavazott. Joe Biden pedig ma mindannyiunkról azt állította, hogy nem is vagyunk feketék” – írta a mikroblogon Scott szenátor. Televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy régóta nem hallott „ilyen arrogáns és lekezelő” megjegyzést. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Biden támogatott 1990-ben egy olyan büntetőjogi törvényt, amelynek nyomán több afroamerikai férfit börtönöztek be, mint korábban bármikor. A szenátor leszögezte: éppen a Trump-kormányzat által előterjesztett büntetőjogi reform korrigálta Joe Biden e téren elkövetett hibáit.
Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor szerint Biden szavai „igazán sértőek voltak, de ritka és őszinte bepillantást engedtek a liberális gondolkodásmódba”. Graham hozzáfűzte: „a liberálisok úgy hiszik, hogy nem lehetsz fekete, spanyolajkú, nő, vagy intelligens ember, ha nem a liberális elképzelésnek megfelelően nyilatkozol meg”.
Robert L. Johnson, a BET (Fekete Szórakoztató Televízió) nevű műholdas és kábelcsatorna afroamerikai társalapítója rasszistának és arrogánsnak minősítette Bident, és azt javasolta neki, hogy kérjen bocsánatot minden egyes feketétől, akivel találkozik. Johnson a Fox televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: „Biden alelnök kijelentései egy olyan fehér, paternalista jelölt hozzáállását tükrözik, aki veszi magának a bátorságot, hogy fekete embereknek, rabszolgák leszármazottainak azt mondja, nem feketék, ha nem rá szavaznak”.
A Breitbart News című jobboldali portál péntek este összeállítást készített Biden korábbi, ellentmondásos megnyilvánulásaiból. Felidézte például, hogy tavaly augusztusban egy rendezvényen azt fejtegette, hogy „a fehér gyermekek okosabbak, mint más gyerekek”. Szintén tavaly – még júniusban – egy, a kampányát segítők által New Yorkban rendezett adománygyűjtő vacsorán dicsérte két korábbi, demokrata párti szenátor-munkatársát, James Eastland-et és Herman Talmadge-t, akiket a fekete amerikaiak szegregációjának harcos politikusaiként tartanak számon. Az újságírók felidézték Bidennek azt a 2007-ben tett megjegyzését, amit Obamára tett.
„Ő az első fősodratú afroamerikai, aki világosan beszél, okos és tiszta, és jóképű” – mondta Biden a leendő amerikai elnökről.
Mike Pence amerikai alelnök a Breitbart Newsnak adott interjújában péntek este „sértőnek” és „rasszistának” minősítette Biden péntek reggeli mondatait, s úgy vélekedett, hogy az elkeseredés beszélt az egykori alelnökből, mert attól tart, hogy elveszíti a fekete szavazókat novemberben.

Rasszista disznó. Remélem elhajtják a fenébe.
Nagy igazság
Nincs fiatal politikus az US-ban? Mit akar már ez a sok öregember az újabb és mégújabb választásokon? Miért nem életerős férfiakat jelölnek?
Indulnak fiatalok is, de többnyire elég korán kiesnek.
Nö mar szoba sem johet ?
:))
Hát ha nincs neki legalább egy zsák dollárja, akkor el se induljon az amerikai választásokon, lett légyen bármilyen tehetséges és fiatal.
Még jó, hogy a négereket nem sértette meg.
Nem tortent semmi kulonos csak elfelejtette hogy ilyet nem szabad mondani.
Azt mondta amit gondolt.
Valaki tudja a választ arra, hogy „afroizraeli” vagy „afrokínai” stb létezik-e, vagy csak „afroamerikai” van?
„afroizraeliek” vannak, Etiópiából csak szerintem nem hívják így őket, „afrokínaiak nem hiszem, Kínában nem sok néger él
No és Izraelben, „afroizraelinek” nevezik vagy csak szimplán, a nevén nevezik, négernek?
Az etiópokat etiópoknak hívják.
Viszont van egy afroamerikaiak által alapított szekta, az African Hebrew Israelite Nation of Jerusalem, melynek kb 5000 tagja él Izraelben.
Amúgy ez az ember pedofil?
https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=_H5NJZMDumY&feature=emb_logo