1945 nyarán a nemzetgyűlési választásokra készülő Magyar Kommunista Párt vezetősége azzal a dilemmával nézett szembe: miként egyeztesse össze a nyilvánosan hirdetett antifasizmust, melyre szüksége volt a politikai ellenfelek „levadászásához”, a „zsidó” kapitalizmus elleni harccal, és az antiszemita érzelmű paraszti tömegek megnyerésével?
Úgy tűnik, ezzel az ellentmondással már 1944 végén tisztában voltak Moszkvában, ahol döntöttek arról, mely pártok vehetnek részt a december 24-én Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormányban. Sztálin személyes jóváhagyásával került a koalícióba a két történelmi párt, a Szociáldemokrata párt és a Független Kisgazdapárt, valamint a Magyar Kommunista Párt mellé negyedikként a Nemzeti Parasztpárt.
Az NPP rögtön kulcsfontosságú tárcát kapott: alapítója, Erdei Ferenc lett a belügyminiszter, aki kezdettől fogva hozzájárult ahhoz, hogy az MKP kézbe vegye a rendőrséget. Az NPP a MKP hűséges szövetségese, valóságos „fiókpártja” volt. Elnöke a szegényparaszti származású Veres Péter lett, aki a harmincas évek második felében a szociáldemokráciától eljutott a rasszista antiszemitizmusig, de 1943 augusztusában, a nevezetes szárszói konferencián már Erdeivel együtt a marxizmust népszerűsítette.
Az NPP 1945-ben arra vállalkozott, hogy megszerezze a paraszti társadalom támogatását a „földosztó” MKP politikája számára, és a tömegeket az államosítások mellé állítsa.
Eközben uszított a holokausztot túlélt, a „kizsákmányoló tőkésekkel” azonosított zsidók ellen, azaz a nyilvánosság előtt kimondta azt, amiről a kommunisták taktikai okokból egyelőre még hallgattak.
A „kriptokommunista” Darvas József, az NPP második embere, Szabad Szó című napilapjának főszerkesztője 1945 augusztus 26-án a Városi Színházban, a Nemzeti Parasztpárt kampánygyűlésén beszédet mondott. Ebben az MKP antikapitalista demagógiáját antiszemita uszítással vegyítette, a nyilasok bevált receptje szerint.
„Ami nyomorúság és szegénység van, az csak részben a múlt következménye. Ma is sok minden történik, hogy egyesek a tömeg nyomorúságából kalácsot süthessenek. Nem feledkezhetünk meg az új kapitalizmusról, amely harácsol, új tőkét, vagyont gyűjt. Eddig egykezek voltak, ma már a sokkezek ellen kell harcolni. Van itt egy réteg, amely valóban embertelen szenvedéseket volt kénytelen az elvakult gyűlölség következményeképpen elviselni. Ez a réteg most a szenvedések jogán előjogokat követel magának.
Mi elismerjük szenvedéseiket, tudjuk nagyon jól, mit kellett tűrniük, mi magunk is mindent megtettünk segítségükre az üldöztetés nehéz idejében, de nem hallgathatjuk el, hogy ha a szenvedések jogán valakinek joga van jóvátételt követelnie, akkor az a dolgozó magyar nép. Mi a múltban a legélesebben szemben álltunk a faji alappal és megkülönböztetéssel. De ahogy a múltban elítéltük a faji alapon történő üldözést, ugyanúgy nem ismerjük ma sem a faji előjogokat. A demokráciában az egyetlen alap a demokratikus meggyőződés, a becsület és a munka.”
A „zsidó kapitalizmus” elleni uszítás időről-időre felszínre hozta a tömegekben az elfojtott indulatokat. A spontán módon kialakuló, illetve többé-kevésbé tudatosan előidézett válsághelyzetekben „kirobbant a népharag”, és a zsidók ellen fordult.
Abban, hogy ezekben a „kitörésekben” megjelent a hagyományos vérvád is, vagyis hogy a zsidók gyermekeket rabolnak, hogy vérüket rituális célra használják fel, az 1944-es előzmények, a „csúcsra járatott” antiszemita uszítás után ismeretében nem volt meglepő.
A vérvád, „klasszikus” formájában, dokumentáltan először Kaposváron bukkant fel az 1945-ös nemzetgyűlési választások után. Szerepet játszott a napokkal később, a Tiszántúlon kirobbant összetűzésben is. Hajdúszoboszlón a november 4-i nemzetgyűlési választások után lángolt fel zsidógyűlölet, ugyanúgy, mint Kaposváron. A hely pedig, ahol elszabadult az erőszak, a piactéren tartott hetivásár volt, ugyanúgy, mint fél évvel később, Kunmadarason.
A Hajdú megyében felbukkant vérvádnak a Nemzeti Parasztpárt kommunistákkal együttműködő vezetői „ágyaztak meg” 1945 októberében. Az itteni nagygyűléseken szónokló Veres Péter és Darvas József a NPP szavazóit mozgósították a zsidóság ellen. Uszításuk az éleződő politikai és gazdasági válságban aktivizálta és aktualizálta a paraszti tömegek tudatalattijában lappangó vérvádat.
A Hajdúszoboszlói Zsidó Szövetség a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának küldött levelében így írta le a politikusok beszédeit:
„A Nemzeti Parasztpárt az egyetlen, amely hatalomra törése érdekében az antiszemitizmus alantas eszközeivel harcol az egész országban, hogy magának a választásokon többséget szerezzen, mert tudja, hogy a fasizmus által felgyújtott gyűlölet tüze még ott parázslik a hamu alatt. Aggodalommal néztük a Nemzeti Parasztpárt budapesti nagygyűlésén Darvas József zsidóellenes uszítását, és láttuk itt vidéken, hogy a választási kortesfogásként bedobott kijelentéseket, mint titkos jelszót, hogy használja ki a reakció, és hogy szervezi ismét a tömegeket a zsidóság ellen, annak bűnéül hirdetve minden nemzeti szerencsétlenséget, gazdasági válságot…”
Ugyanez a levél foglalta össze azt, ami október 19-én, Hajdúszoboszlón tartott tartott városi nagygyűlésen elhangzott:
„És Veres Péter szónokolt! Hangjait messze üvöltötte a megafon, és szavát a felháborodás, megdöbbenés, csalódás egyrészt, másrészt a lapuló reakció megkönnyebbült fellélegzése követte. Azt mondta Veres Péter: csak a Parasztpárt a magyar párt, mert a többi demokratikus pártok Keletre meg Nyugatra kacsintgatnak, és árulják ezt a szerencsétlen országot. A Parasztpártban csak magyarok vannak, nem kellenek nekünk sem idegenek, sem zsidók.’”
Az uszítás megtette a hatását. A feszültség a nemzetgyűlési választások után robbant ki a Debrecenhez közeli hajdúvárosban. Az elsöprő kisgazdapárti győzelem (57,03 %) után három nappal, november 7-én a hajdúszoboszlói polgármester utasítást adott, hogy vegyék le Rákosi Mátyás képét és az őt dicsőítő feliratot „az orosz diadalkapuról”. Tiltakozásul a helyi kommunista pártitkár, Gyurkó Ferenc vezetésével mintegy háromszáz helybeli kommunista felvonult a városházára és bokszerrel arcon ütötték, súlyosan megsebesítették a kisgazda polgármestert.
Zavargások törtek ki, a kommunisták összeverekedtek a kisgazdákkal és a parasztpártiakkal. Majd együtt fordultak a heti vásáron árusító zsidók ellen, megverték őket, kifosztották a boltjaikat és a lakásaikat.
A szoboszlói Nemzeti Bizottság felhívásából kitűnik, miféle indulatok fűtötték a parasztokat. A vérvád itt is ürügy volt az „igazságtételre”, ugyanúgy, mint fél év múlva, Kunmadarason. A szövegből kiderül, hogy az indulatokat „alap nélküli rémhírek” gerjesztették.
„Hajdúszoboszló népéhez!
A Nemzeti Bizottság megdöbbenéssel értesült azokról a zsidóságot vádoló hamis híresztelésekről, melyek az utóbbi hetekben az országban elterjedtek. A Nemzeti Bizottság otromba hazugságnak bélyegzi ezeket a rémhíreket, melyeket sötét szándékú reakciós elemek, felforgató céllal eszeltek ki és rövidlátó, hiszékeny embereik felhasználásával terjesztenek. A Nemzeti Bizottság megállapítja és figyelmeztet arra, hogy az alap nélküli rémhírek folytán előálló s esetleg tettekben is kitörő nyugtalanság és zsidógyűlölet nemcsak ellentétben áll a demokráciával és az emberiességgel, de országunk sorsára végzetes következményekkel járhat, annak katasztrófájához vezethet.
A Nemzeti Bizottság felhívja a város népét, tartózkodjék a köznyugalmat zavaró hírek terjesztésétől, azoknak hitelt ne adjon, a rémhírterjesztőket adja a hatóság kezére, s nyugalmát minden körülmények között őrizze meg, annál inkább, mert a rémhírterjesztőkre és izgalmat keltőkre fennálló törvényes rendelkezéseink szerint súlyos büntetés vár.”
Hajdúszoboszló egy év alatt a kommunisták politikáját igazoló, osztályharcos legendává vált. 1946 őszén már pozitív példaként hivatkozott rá – természetesen anélkül, hogy a zsidó piaci árusokkal való „népi leszámolás” indítékairól szólt volna – a Nemzeti Parasztpárt elnöke.
Zsolt Béla a Haladás 1946 október 6-i számában, Veres Péter a lovát ugratja című vezércikkében idézte fel Veres Péter „duhaj” beszédét, mely a Kossuth téren hangzott el, a parasztpárt budapesti szervezetének tagjai előtt hangzott el. Ezalatt a Parlamentben zajlott az MKP a harmadik kongresszusa, mely arról nevezetes, hogy itt fogalmazták meg formálisan, mint a párt követelését a jelszót: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!”.
„Veres Péter többek között azzal fenyegetőzött beszédében, hogy ha pártja követeléseit nem teljesítik, az egész ország egyetlen Hajdúszoboszló lesz. Nos, aki vasárnap délelőtt a parlament előtt járt, joggal hihette, hogy a fenyegetés máris valósággá vált, a pesti Kossuth Lajos máris csatlakozott a szoboszlói piachoz…”
Néhány transzparens a nagygyűlésről: „A Nemzeti Parasztpárt a magyarok pártja”, „Népi származású magyarok vezessék az országot!”, „Magyar iskolákba magyar tanárokat, magyar hivatalokba magyar vezetőket akarunk!”. Ezek a jelszavak még azután is megmaradtak a magyar társadalom emlékezetében, hogy a Nemzeti Parasztpárt 1949 február elsején nyom nélkül „feloldódott” a Magyar Függetlenségi Népfrontban.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.