A forradalom főpróbája Miskolcon

A miskolci tüntetések és lincselések, az 1945-ben és 1946-ban történt, a tömegek érezhető antiszemita reakcióját kiváltó események egyértelműen azt mutatták, hogy társadalmat ekkoriban erősen foglalkoztatta a „zsidókérdés”.

Mihail Andrejevics Szuszlov pártvezető, aki két évvel később, Andrej Zsdanov halála után a Szovjet Kommunista Párt legfőbb ideológusa lett, 1946. augusztus 18-án kapta meg a Középső Hadseregcsoport Politikai Főcsoportfőnöksége 7. osztálya vezetőjének, Burcev vezérőrnagynak a jelentését az augusztus elsején, Miskolcon történt tömegtüntetésről.

Ismeretes, hogy Szuszlov volt az, aki 1956 júniusában jelezte az Magyar Dolgozók Pártja vezetésének, hogy „túl sok a zsidó a magyar vezetésben”, és azt is, hogy ha ’nemzeti káderekkel’ erősítik a magyar pártvezetést, le lehet szerelni a fokozódó belpolitikai elégedetlenséget.

Szuszlov már 1946-ban „Magyarország-szakértőnek” számított az SZKP KB-ben, és a továbbiakban is az maradt. Nem véletlen, hogy 1956 október 24–31. között, majd novemberben újra Budapesten járt, és fontos szerepe volt a forradalommal kapcsolatos szovjet álláspont kialakításában.

Burcev vezérőrnagy jelentése a „forradalom főpróbájáról” nyilvánvalóan azért született, mert a magyar párt illetékesei, és személy szerint Rákosi Mátyás képtelen volt koherens magyarázatot adni a Kremlnek, miért került sor Miskolcon, a nagy magyar iparvárosban július 30-án és augusztus elsejét a két, egymással összefüggő munkástüntetésre.

Ennek során a tömeg előbb két, feketézéssel vádolt zsidó malmost, majd két nappal később egy zsidó származású rendőrtisztet lincselt meg, aki az első lincselés résztvevőit („a foglyokat”) a rendőrségen kihallgatta.

Pogrom 1956-ban: a feldolgozatlan posztholokauszt

Milyen formában ismerjen meg a közönség egy olyan, politikailag ma is kényes témát, mint a Magyarországon 1945 után végbement antiszemita megmozdulások, zavargások és lincselések története?

Burcev őrnagy jelentéséből kitűnik, hogy a szovjet szervek még mindig pontosabb képet alkottak a miskolci eseményekről és kiváltó okairól, mint az MKP Központi Vezetősége. (A dokumentumot Szakács Sándor – Zinner Tibor közölte először A háború „megváltozott természete”, Adatok és adalékok, tények és összefüggések – 1944-1948 című, 1998-ben kiadott könyvében, 250-251. old.)

A Szuszlov íróasztalára került irat szerzője Mudrikov alezredes volt, aki a Miskolcon tartózkodó, és a szovjet állambiztonság, az NKVD helyi kirendeltségét vezető Glusak őrnagy jelentését használta fel. Ebben nem esett szó arról, hogy az 1946. július 30-i első, lincselésbe torkolló tüntetést az MKP helyi vezetősége szervezte.

Ugyanakkor olvasható volt benne, hogy augusztus elsején az antiszemita hangulatú, nyomorgó munkásokból álló tömeg Rákosi lemondását követelte. 1956 júniusát előlegezte meg a jelentésnek az a megállapítása, hogy „az MKP durva hibát követ el azzal, hogy zsidó nemzetiségű személyt helyez a politikai rendőrség vezető tisztségeibe”.

„A helyi hatalmi szervek vezetői és a rendőrség fejveszettségükben sem tettek a rendzavarás megfékezéséért. Csak a Vörös Hadsereg városparancsnokságának beavatkozása vetett véget a tüntetésnek és a már-már kirobbanó pogromnak.”

Majd egy eddig ismeretlen adatot közölt a felettesével Mudrikov alezredes: mind a Vörös Hadsereg, mint a SZEB azt javasolta augusztus 1-én, hogy engedjék szabadon a lefogottakat.

„Csak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság meghatalmazottjának ismételt, nyomatékos felszólítására’ helyezték a foglyokat, de már későn, szabadlábra. A felvonulók kiáltásai ’Éljen Sztálin!’, ’Éljen a Vörös Hadsereg!’ és ’elszórtan’ ’Le Rákosival!’ ’Pénzt!’ ’Kenyeret!’ voltak. A továbbiakban: ’A reakciós, fasiszta elemek, látván, hogy itt nem sikerül pogromot és tömeges leszámolást kiprovokálniuk, más városok munkásait próbálták megmozdulásokra bírni… több mint ezer sajószentpéteri bányász három önkényesen elfoglalt vasúti szerelvénnyel Miskolcra érkezett’…. Miután azonban felvilágosították őket az események valódi tartalmáról… a munkások hazamentek.”

Miskolc az ötvenes években. Fotó: Fortepan

Az önbíráskodással, pogromkísérletekkel kísért spontán tüntetések alapvető oka Mudrikov szerint „a diósgyőri munkások nyomora’…’A reakciós és nyilas elemek… uszították a munkásokat’…. megpróbáltak antiszemita jelleget kölcsönözni az eseményeknek.”

Külön pontként említette az alezredes a városi kommunisták között lévő viszályt. Amíg az MKP városi bizottsága a tüntetés ’ellen lépett fel’, addig a diósgyőriek viszont a megrendezés mellett törtek lándzsát. ’Az augusztus 1-én tartott miskolci pártaktíván Rajk László, az MKP KV Politikai Bizottságának tagja, belügyminiszter és sok kommunista helyeselte a munkástüntetők viselkedését, ezen belül a feketézőkkel való leszámolást.

Mudrikov mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a spontán induló ügyet „a reakciós elemek” kihasználták, a munkáspártiak pedig tehetetlennek és passzívnak bizonyultak. Úgy látta: „a miskolci események újra megmutatták, hogy az MKP durva hibát követ el azzal, hogy zsidó nemzetiségű személyt helyez a politikai rendőrség vezető tisztségeibe, amit a reakciósok a saját céljaikra használnak ki.” Tény, hogy a miskolci eseményeket az MKP „lejáratására, hitelének rontására használják ki.”

A miskolci tüntetések és lincselések, az 1945-ben és 1946-ban történt, a tömegek érezhető antiszemita reakcióját kiváltó események egyértelműen azt mutatták, hogy társadalmat ekkoriban erősen foglalkoztatta a „zsidókérdés”.

Különösen igaz ez a „koalíciós időszakra”, főként az első két évre, amikor a lerongyolódott és éhező, szörnyű veszteségeket szenvedett nép a zsidóknak tulajdonította a sorscsapásokat.

A tragikus helyzetből a Sztálin támogatása révén domináns helyzetbe került, és mégis népszerűtlen MKP igyekezett politikai hasznot húzni, a „feketézők és spekulánsok” elleni kampánnyal próbálta növelni a népszerűségét. Vezetői ugyanakkor figyelmen kívül hagyták, hogy az MKP, és szövetségese, a Nemzeti Parasztpárt által gerjesztett politikai antiszemitizmus ellenük is irányul, hiszen Rákosi Mátyást és társait a tömegek zsidónak tekintették.

Ez a sok tekintetben felfoghatatlan ellentmondás irracionális, spontán reakciókat, erőszak-kitöréseket váltott ki az emberekből, akikben még mindig élt az 1944-ben csúcsra járatott antiszemita uszítás és a holokauszt által kiváltott, feldolgozatlan neurózis.

Závada Pál és a vérvádas pogrom hosszú árnyéka

A kunmadarasi pogrom zavaros és nyomasztó történetének leírásakor Kossuth-díjas írónk „idegen tollakkal” ékeskedett.