Rákosi, a zsidógyűlölő

Rákosi nem csak a Nyilaskeresztes Párt és a kisebb nemzetiszocialista pártok szavazóit, hanem a MÉP antiszemita, és a szociális reformok iránt elkötelezett választóit is a kommunisták potenciális bázisának tartotta.

Fel lehet tenni a kérdést: érzékelte-e Rákosi a „népi antiszemitizmust”, a tömegek körében tovább élő zsidógyűlöletet? A válasz azért nehéz, mert az MKP vezetése „ideológiai csőlátásban” szenvedett, a „nép” fogalmát tetszése szerint értelmezte és manipulálta. A kommunisták a „dolgozó néppel” azonosultak, ezért annak előítéleteit megbocsátható fogyatékosságnak, legföljebb kisebb hibának tartották.

„A kommunisták a legélesebben elítélik az antiszemitizmus minden megnyilvánulását. De mert a népmozgalmak kapcsán voltak antiszemita kilengések is, nem vagyunk hajlandók elítélni magát a népmozgalmat”

– írta Révai József Ködösítés című vezércikkében, a Szabad Nép 1946 március 31-i számában. Rákosi és társai meggyőződéses antifasiszták voltak, ezért elképzelhetetlennek tartották, politikai alapon visszautasították, hogy bárki antiszemitizmussal gyanúsítsa őket. Mivel a legfelső vezetés tagjai kivétel nélkül zsidó származásúak voltak, igyekeztek „részrehajlás mentesen” és „elfogulatlanul” viszonyulni a „zsidókérdéshez”.

Ez 1945-ben azt jelentette, hogy a magyar állam elszabotálta a holokauszt túlélőinek anyagi kárpótlását. Nem részesítette segélyben a hazatérőket, és a „karitatív munkát” a Magyarországon működő amerikai zsidó segélyszervezetre, a Joint-ra hagyta.

Kik voltak a „kisnyilasok”?

Rákosi úgy gondolta, a „kisnyilasok” számára vonzó lesz pártjának antiszemitizmussal vegyített szociális demagógiája. Pelle János írása.

Pünkösti Árpád könyvében arról ír, hogy Rákosi Mátyás, aki elsősorban kommunistának és ateistának, felekezete szerint pedig katolikusnak tartotta magát, kezdettől fogva ellentmondásosan ítélte meg a zsidókat. Az MKP saját politikai céljaira használta fel őket, mint „használható kádereket”, ugyanakkor a vezetőség „veszélyes elemekként” tartotta számon őket, akiktől minél előbb meg kell szabadulni.

Az MKP, Rákosi Mátyás kezdeményezésére, a Központi Vezetőség egyetértésével 1945 augusztusában döntött úgy, hogy a megtartandó országgyűlési választások kampányában kiemelten foglalkozik a feketekereskedelem és a spekuláció elleni harccal, tekintettel a háborús veszteségek miatt keletkezett áruhiányra, az általános nyomorra és a növekvő inflációra.

A kommunisták azt várták szociális demagógiájuktól, hogy győzelemhez segíti őket a fővárosi önkormányzati, majd a nemzetgyűlési választásokon. Rákosi származását tekintve zsidó volt, de magát kizárólag kommunistának tartotta, el sem tudta képzelni, hogy a tömegek zsidót lássanak benne.

Úgy gondolta, hogy a jórészt zsidó feketézők elleni propagandával megnyeri majd a „kisnyilasokat”, akik számára vonzó lesz a MKP nem is annyira titkolt antiszemitizmussal vegyített szociális demagógiája.

Pünkösti Árpád Rákosi a hatalomért című könyvében idézi Varga Bélát, a Nemzetgyűlés elnökét, aki tanúja volt annak, hogy Rákosiból kitörtek az antiszemita indulatok. Ezek ismeretében érthető, hogy ha szükségesnek látta, politikai céljai érdekében kész volt felhasználni a „népi zsidógyűlöletet” is.

Romániából hatvan zsidó menekült Nyugatra. A határon a magyar rendőrség elfogta őket és bebörtönözte. Már a Parlament elnöke voltam, udvariasan felhívtam Rákosit, és kértem, hogy meglátogathassam őt. Erre azt mondta, nem, nem, ő látogat meg engem. Az elnöki irodában ültünk össze. Kértem a segítségét, hogy ezek a szerencsétlen emberek Nyugatra mehessenek, vagy települhessenek meg Magyarországon.

Meglepetésszerűen indulatos lett, és láttam, hogy nagyon nehezen türtőzteti magát. Csitítottam, hogy én a háború alatt ezer és ezer üldözött zsidón segítettem. Rákosi nem engedett, szidalmazta a szerencsétlen embereket, és magából kikelve zsidózott.

Erre én is felemeltem a hangomat, és a párbeszéd egyre forróbbá vált. Rákosi azt mondta, nem zsidó. Erre én azt mondtam neki, de édesanyád zsidó volt, és ne tagadd meg a te anyádat. Erre Rákosi otthagyott. Udvariasan elbúcsúzott ugyan, de befejeződött az ügy.

„Árdrágító spekulánsok”: vérvád-hisztéria a Teleki téren

Magyarországon a „gonosz uzsorás zsidó” figuráját évtizedeken keresztül a Teleki téri ószeres testesítette meg. Pelle János írása.

A kommunista vezér az 1939. május végén a szegedi Csillagbörtönben együtt raboskodott Szálasi Ferenccel, a Nyilaskeresztes Párt elnökével, és értesült arról, hogy az antiszemita programot hirdető pártok az első általános és titkos magyarországi választáson átütő sikert arattak. Az MKP 1945 novemberében meg akarta ismételni az 1939-es kormánypárt, a Magyar Élet Pártjának győzelmét, vagyis biztos többséget akart szerezni.

Rákosi nem csak a Nyilaskeresztes Párt és a kisebb nemzetiszocialista pártok szavazóit, hanem a MÉP antiszemita, és a szociális reformok iránt elkötelezett választóit is a kommunisták potenciális bázisának tartotta.

Rákosi több, a várható választási győzelemben bizakodó, derűlátó levelet írt Moszkvába, Sztálinnak.

A kommunisták táborában elképesztően optimista várakozás előzte meg a fővárosi törvényhatósági (önkormányzati), valamint a rákövetkező nemzetgyűlési választásokat. Kezdetben ’elsöprő’ győzelmet reméltek. Az akkori ’vasfegyelmű’ központ alá rendelt területi MKP hierarchia szerint szervezett, fontossága miatt különlegesen kezelt Budapesti Területi Bizottság 1945. augusztus 3-i titkári értekezletén a főváros VIII. kerületi párttitkára a központi direktívát parafrazálta: ’a két munkáspárton kívül más pártnak nincs jelentősége”.

Az 1945 október elején tartott fővárosi önkormányzati választáson mégis a Független Kisgazdapárt győzött. Rákosi ezt úgy értékelte, hogy „az MKP jó eredményt ért el, úgy, hogy a párt ellen hatottak a ’gazdasági nehézségek’, amik a nőket és az ipari munkásokat sújtották. A másik tényező – másokhoz hasonlóan, szerinte is – az orosz kilengések voltak, illetve zabrálások, amiket egyszerűen, primitíven a Kommunista Pártra sóztak.

A remélt sikerek elmaradása a kommunista politikusokat új ’visszacsapásra’ aktivizálta. A párt mind a fővárosban, mind vidéken a tömegek mozgósítása révén kívánta helyzetét és elért pozícióit megerősíteni, s a választásokért revansot venni. Az ellenoffenzíva a fővárosból indult el. Az MKP vezetése először a ’feketézők, árdrágítók, a népnyomor haszonélvezői és vámszedői elleni eljárásban’ követelt tetteket”, írta könyvében Zinner Tibor.

Az MKP politikai irányvonala már a nemzetgyűlési választások előtt kifejezésre jutott. Nemcsak plakátjai jelezték („Lakat alá a feketézőkkel!” „Börtönbe az árdrágítókkal!” „Az MKP ökle lesújt a feketézőkre!”), de a párt által befolyásolt jogalkotás is.

A Magyar Közlöny már 1945. augusztus 19-én közölte a 6730/1945. ME sz. rendeletet. Ennek alapján az árdrágítóra, „ha cselekményével a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztette”, akár halálbüntetés kiszabását is kérhette az ügyészség. A választások előtt az MKP a saját népszerűsítésére használta ezt az irgalmatlan szigort, amit a Szabad Nép 1945 október második számában közölt jelszó is tükrözött: „Gyűlölöd a spekulánsokat és a feketézőket? Írd alá halálos ítéletüket, szavazz a 3-as listára!”

Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások eredménye ismert: a Magyar Kommunista Párt a szavazatok 16,69 %-át, fő riválisa, a koalícióra kényszerített Független Kisgazdapárt 57,03 %-át szerezte meg. De Rákosi, miután megtudta az eredményeket, máris a soron következő választási győzelemre készült. Nem változtatott az MKP választási taktikáján sem, melynek szerves része maradt a „kizsákmányolók” elleni harc mellett a zsidóság elleni uszítás is.

Írás a falon, avagy miért telepítettek ki 1951-ben zsidókat?

Annak, hogy az „osztályellenségek” között nagy számban voltak holokauszt-túlélők, figyelemreméltó hatással volt az események visszhangjára. Pelle János írása.