A globalizáció védelmében

Nincs annál abszurdabb állapot, mint amikor a bezárkózástól összeomlott gazdasági rendszerek romjain a deglobalizáció, szélsőségesebb esetben az autarkia szükségességéről áradoznak.

A globalizáció napjainkra főként az ökoszocialista, ultrakonzervatív, tradicionalista és antiliberális nacionalista körökben került az emberiség gyűlölt ellenségeinek sorába. Ezt pedig a magyar kormány kommunikációjában, a második Orbán-kormány által megalapozott piackorlátozó, etatista, – ugyanakkor látszólag a szabadkereskedelmet támogató – gazdasági rendszer mechanizmusában is tapasztalhatjuk.

Orbán Viktor, akinek kormánya populista, antiliberális nacionalista alapokon áll, többször is az ország tudtára adta, hogy azon keleti rezsimek, melyek az autokrácia és az etatizmus jegyében működnek – mint Törökország, Oroszország, vagy Kína, mely országokkal a kormány egyre barátságosabb viszonyt ápol – meghaladták a szabadabb piacot és liberális, alkotmányos demokráciát fenntartó angolszász, „nyugati” modelleket.

A szabadkereskedelmi egyezmények – melyet EU-s tagállamokként több ázsiai/amerikai országgal is kötöttünk – hozzájárulhatnak a gazdaság versenyképességének növekedéséhez,

ugyanakkor ezen egyezmények főként csak az állami szubvenciókban részesülő, lobbiérdekeket kiszolgáló nagy – óriásvállalatok számára jelentettek/jelentenek hasznot.

A második Orbán-kormány regnálása során a válság-iparágaknak kikiáltott főbb gazdasági szektorokat, mint az építőipart, az energiaipart, a turizmust, és a dohánykereskedelmet monopolizálták, és mivel ezáltal is kiterjesztették az állami kontrollt a magánszektorra, a szabadkereskedelmi megállapodások csupán egy szűk – államapparátushoz kötődő – gazdasági réteg számára jelentenek nyereséget.

Lényegében – dacára ezen megállapodásoknak – korántsem beszélhetünk sem az EU-ban, sem Magyarországon gazdasági liberalizációról, a nemzetközi kereskedelemhez való igazodásról, a versenyképesség növelésének előmozdításáról,

csupán államhoz kötődő, privilegizált lobbivállalatok, és szűk oligarcha-rétegek által leuralt szektorok gazdasági dominanciájának megszilárdításáról.

Ahhoz, hogy a gazdasági élet helyreálljon a válságos időszakot követően, a versenyképesség, az intenzív gazdasági növekedés és a prosperálás előmozdítása a legfontosabb, ez azonban véleményem szerint csak globalizált szabadpiaci körülmények között mehet végbe, melyre kiváló példa a második világháborút követően az NSZK, Japán és az ázsiai kistigrisek páratlan gazdasági fejlődése, mely egyedülálló és bámulatos volt.

A vírus után az antikapitalizmus járványa jöhet

A gazdaság feletti állami kontroll kiterjesztését csak a magántulajdon eltörlésével, a piac leépítésével lehet hatékonyan véghezvinni. Gyenge Dániel írása.

A második világégés után Európa egésze romokban hevert: az ipar, az infrastruktúra, a kommunikáció és az ingatlanhálózat is. Nem is beszélve a krónikus áruhiányról, a központosított, államilag kontrollált elosztó- és ellátórendszerről, mely áru és tőke hiányában roppant korlátozott lehetőségekkel bírt, az akadozó energiaellátásról, a katasztrofális szociális helyzetről, illetve az egyre elharapódzó inflációról mely új fizetőeszköz bevezetését követelte Magyarországon is.

Európa egy olyan kontinens képét láttatta, melynek egysége felbomlott, ereje szertefoszlott, és súlyos sebesültként kénytelen-kelletlen rá volt utalva a külső gazdasági-katonai-politikai segítségre. Európa holtpontra jutott.

A romokból felemelkedő, majd dinamikusan fejlődő Nyugat-Európa, amely az egyik legmeghatározóbb szereplője a nemzetközi kereskedelemnek, valójában annak köszönheti létét, hogy az akkori – s mostani – világ vezető nagyhatalma, az Egyesült Államok segítőkezet nyújtott az ádáz konfliktusban kivéreztetett európai államoknak – már amelyek a szabad piacgazdaság, az alkotmányosság és a liberalizmus útján kívántak haladni. Ilyen ország volt az 1949-ben kikiáltott Nyugat-Németország is.

A német csoda

A német gazdasági fejlődés az ’50-es ’60-as években ért csúcspontjára. Bámulatos gyarapodást mutatott, csaknem 10.5%-os GDP-növekedést produkálva több éven keresztül, így 1960-ra Nyugat-Németország lett a legnagyobb gazdasági hatalom Európában. 1970-re valutáját, a német márkát a dollárral egyenrangúan kezelték, lényegében az NSZK a legmélyebb, holtpontnak is nevezhető állapotból a legmagasabbra, a világ élvonalába jutott.

Mindezen számottevő eredmények többnyire annak a gazdaságszervezésnek köszönhetők, mely a szabadpiaci liberalizáción, az individualizmuson, a szabadelvűségen és a magántulajdon szentségének tiszteletén alapult.

Az NSZK gazdasági csodájához egy tekintélyes közgazdász-politikus neve fűződik, Ludwig Erhardé, aki bajor pénzügyminiszterként és a szövetséges csapatok által megszállt zónák gazdasági tanácsának vezetőjeként lett megbízva azzal a fontos feladattal, hogy helyezze új alapokra a csőd szélére szorult nyugatnémet gazdaságot.

Lépései azt a szabadpiaci gazdaságfilozófiát tükrözték, melyek a magántulajdont, a magántőkét, a szabad tőkeáramlást, a szabadkereskedelmet, a szabad árképzést, a pénzügyi stabilitást, a közterhek csökkentését és a privatizációt helyezte előtérbe. Mindez a stabil valuta bevezetésében, az árkorlátozások eltörlésében, az amerikai tőke szabad beáramlásának biztosításában, a vállalati szektort terhelő közterhek jelentős csökkentésében, a bürokratikus korlátozások szisztematikus felszámolásában és az adósságmérséklésben nyilvánult meg.

Milyen lenne a helyes válságkezelő politika?

Provokatív írásában szabadpiaci szerzőnk, Gyenge Dániel megkérdőjelezi, szükség van-e egyáltalán állam által létrehozott központi jegybankra.

Ludwig Erhard intézkedései azonban csak az amerikai Marshall-tervnek köszönhetően váltak lehetővé, mely egy liberális gazdasági rendszer felépítését preferálta, amerikai hitelcsomagok keretében kölcsönöket nyújtva az államok vállalati beruházáshoz, és a piac beindításához szükséges termékek és szolgáltatások megvásárlásához. Emellett kétoldalú kereskedelmi alapot hozott létre az USA az érintett európai országgal együttműködve, ami megalapozta a két ország áruinak szabad áramlását, vállalatai közötti szabad kereskedelmet.

A világ legglobalizáltabb, legmodernebb gazdaságát működtető nagyhatalom vállalati szakemberei, részvényesei, befektetői is segítettek a helyi vállalati szektor helyreállításában és felfuttatásában.

A Marshall-tervnek különleges szerepe volt a nyugat-európai gazdaságok helyreállításában és dinamizálásában. A bombázásoktól, robbantásoktól elpusztult ipari egységek újjáépítésekor a modern eszközök és gépek beállításával a megváltozott technológiai fejlődéshez lehetett alkalmazkodni, ami magas fokú racionális termelést tett lehetővé.

A pénz és adóreform hatására megsokszorozódtak az üzleti befektetések, melyek elsősorban az üzemek felújítására, bővítésére és új termelőeszközök vásárlására irányultak. Ezt a folyamatot elősegítette az is, hogy megnövekedett a profitéhség a kereslet és fogyasztás intenzív növekedésének köszönhetően, és az így adódó páratlan profitlehetőségekre való tekintettel megindult a tőkeáramlás.

A szabad tőkeáramlással párhuzamosan fellendült az áruforgalom és a külkereskedelem, melyet a teljesítmény alapú verseny segített elő. A szabadpiaci intézkedések rövid időn belül páratlan életszínvonalbeli és gazdasági növekedést hoztak.

A kelet-ázsiai csoda

Mint az ismert, Japán a világ legfejlettebb országainak élvonalába tartozik, Ázsiában elsők között van a legjobb életminőséget és életszínvonalat nyújtó országok között, az egy főre jutó hazai termék háromszorosa a magyar egy főre jutó GDP-nek. Hasonló a helyzet Hongkonggal, Szingapúrral, és Tajvannal, ahol átlagosan 30-40 ezer dollár között mozog az egy főre eső bruttó jövedelem. A kistigrisek gazdasági modellje az „anyatigris” Japánban tapasztalt gazdaságszervezését vette/veszi alapul.

A tokiói kikötő

Ebben is kiemelkedő szerepe volt Amerikának, ugyanis Japánt az 1945. szeptember 2-i kapituláció után Douglas MacArthur amerikai tábornok vette „gyámsága” alá, s bármilyen furcsán hangzik is, az 1945-1962 közötti amerikai katonai megszállás időszaka tekinthető Tokió „fénykorának”.

Ezen időszakban a japán társadalom és gazdaság mélyreható reformja következett be, a szabadság, az individualizmus, a szabad vállalkozás és a szabad verseny elveit alapul véve, mely értékek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Japán egy mai napig prosperáló és sikeres ország legyen.

A szabadpiaci és liberális reformok legfontosabb és legelső állomása a japán feudalizmus és gazdasági oligarchia felszámolása volt.

Az agrárreform, ami a földek privatizálását jelentette, az addig alárendelt szerepet játszó földművesek kezébe adta a földmonopóliumot élvező birtokosok földjeit, és a magántulajdonnal nem rendelkező bérlőkből a magánosítások hatására földbirtokosok lettek. A japán falvak lakosainak többsége ennek hatására földtulajdonos kisgazdákká vált, ami megalapozta a mezőgazdaság modernizációját.

A gazdaság modernizációjának része volt az ehhez elengedhetetlen ipari reform is, melynek keretében következetesen feldarabolták a monopóliumokat, oligo-monopóliumokat (zaibachukat) a piac felszabadítása, a versenyképesség előmozdítása, nem utolsósorban a korrupt gazdasági elit felszámolása  érdekében.

A zaibachuk felszámolásával lehetővé vált a hadiipar átállítása a fontos iparágak rekonstrukciója céljából békés célú termelésre, ami azért is fontos volt, hogy az ország bekapcsolódjon a nemzetközi kereskedelembe. Ez elengedhetetlen volt a gazdasági növekedéshez, ugyanis a felfuttatott japán gyáripar termékei ezen az úton törtek ki a világpiacra, és így őrizte meg a szektor versenyképességét, ami a külkereskedelem állami kontrolljának eltörlése nélkül nem mehetett volna végbe sikeresen.

High-tech kommunizmus: Kína rémisztő orwelli rendszere

A kínai pártgépezet a „társadalmi kreditrendszer” programjával a társadalom és gazdaság teljes kollektivizálását kívánja elérni. Gyenge Dániel publicisztikája.

A japán gazdaság mutatói a szabadpiaci reformok után nagyarányú fejlődésről tettek tanúbizonyságot: 1955-től az 1970-es évek végéig évenkénti 10%-os növekedést produkált, és a világ második legnagyobb gazdasága lett. A japán ipar versenyképessé vált a liberalizációnak köszönhetően, a japán acél- és hajóipar az élvonalba került, s az elektronikai cikkek – számítógépek –, autók, illetve az általános gépgyártás is páratlan fejlődésen ment keresztül.

Hasonló növekedési potenciált produkáltak a kistigrisek és az ASEAN-államok, vagyis a délkelet-ázsiai térség államai, melyek fejlődésének folyamatát Japán példás növekedése indította meg a ’60-as években. Ennek jele a termelékenység növekedése az agráriumban, az export magas növekedési rátája, a magas megtakarítási és beruházási ráta, ami az infláció mérséklésének és a makrogazdasági stabilitás megalapozásának eredménye.

Kellettek a multik is

Ezen tényezők a délkelet-ázsiai térség országaiban az évi egy főre eső jövedelem növekedését, a gazdaság dinamikus fejlődését és a mélyszegénység bámulatos csökkenését idézte elő: 1990 és 2015 között csaknem 50%-al csökkent azoknak a száma akik kevesebb mint napi 1.25-2 dollárból élnek. Arról nem beszélve hogy Hongkong és Szingapúr a világ első számú kereskedelmi-logisztikai központjaiként működnek, Tajvan és Dél-Korea pedig szintén vezető gazdasági szereplőjévé váltak a térségnek.

Mindezt a kistigriseknél és az ASEAN-államokban is megvalósuló szabadpiaci reformok idézték elő, mint a földtulajdon újraelosztása, magánosítása, a pénzügyi rendszer reformja az infláció mérséklésének jegyében, a gazdaság mozgatórugóinak – árszínvonal, árfolyam, kamat – stabilitása, a befektetések ösztönzése érdekében.

A helyi termékek és a helyi gazdasági szektorok – ipar, szolgáltatások – felfuttatásához a globalista kereskedelempolitika járult hozzá, melynek keretében a hazai gazdaságot a nemzetközi kereskedelembe integrálták, ösztönözték az exporttevékenységet, így elősegítették a termelési struktúrák fejlesztését és a termékek minőségének növelését.

A technológiai fejlődésnek és az új, modern, értékesebb termékek előállítását elősegítő hazai üzemek létesítéséhez azonban elengedhetetlen volt az Ázsiában letelepedő és munkát adó nyugat-európai, amerikai multivállalatok tevékenysége is.

Összességében kijelenthetjük, hogy a globalizált szabadpiaci modellek az életszínvonal és gazdasági fejlettség terén a világ élvonalába tartozó országokban a felemelkedés és prosperálás, gyarapodás feltételeit teremtették meg.

A tények ismeretében a politikai és gazdasági vezetők, a törvényhozók, de az értelmiségiek is lassan beismerhetnék, hogy a súlyos katasztrófa elkerülése csak a következetes és szisztematikus szabadpiaci reformok bevezetésével mehet végbe.

7 pontban Trump és Kína kereskedelmi háborújáról

A közgazdászok véleménye továbbra is leginkább az, hogy sem Trump, sem Peking nem tud győzni ebben a háborúban. Hajdú Tímea elemzése.