A The New York Times ismét elfogult Izraellel szemben, kettős mércét alkalmazva mutatja be Netanjahu annektálási tervét, és annak várható hatásait – írja Ira Stoll, a The Forward és a The Jerusalem Post amerikai kiadásának korábbi szerkesztője a The Algemeiner hasábjain megjelent vélménycikkében.
Eddig is használt, régi trükkhöz tért vissza legutóbbi számában a The New York Times amerikai napilap, hogy lejárassa Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök annektálási terveit. Az egyik cikk alcímében az szerepel:
„A palesztinok területének egyoldalú elfoglalása azt vetíti előre, hogy a helyzet bebetonozhatja Benjamin Netanjahu örökségét. Ez pedig destabilizálhatja a régiót”.
A The Algemeiner szerzője, Ira Stoll szerint jó példája annak, ahogy a lap kettős mércét alkalmaz Izraellel szemben. Egyrészt, a The New York Times valahogy sosem aggódik a stabilitásért, ha olyan ügyekről van szó, amelyeket támogat a szerkesztőség — például a Black Lives Matter tüntetések vagy Hong Kong esetében.
„Csak Izrael és a környező arab diktatúrák esetében kezeli a The New York Times fétisként a stabilitást”
– véli az újságíró, aki szerint ezenfelül a The New York Times túl gyakran gyászolja a közel-keleti status quót. Amikor Izrael a lap számára ellenszenves lépésre készül (mint amilyen az annektálás is), akkor mindent veszélyesnek tüntet fel, ami megzavarhatja a fennálló status quót.
Nem mellesleg a The New York Times rendszeresen játszik a jelzők szelektív használatával is. Az annektálás ellenzőit olyan jelzőkkel társítja, mint a „köztiszteletben álló” és „prominens”, míg a másik oldalnál a pozitív jelzők elmaradnak.
Ira emlékeztet: ez a taktika sem újszerű a lapnál. Előfordult, hogy Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszterre „urbánus, Amerikában tanult diplomataként” utaltak, míg Netanjahu esetében például sosem említették meg amerikai tanulmányait. Helyette inkább „rámenősnek, „pimasznak”, „nagy dumásnak” címkézik.
A The New York Times cikke, amely a lehetséges annektálásról szól, kitér arra is, hogy a német külügyminiszter múlt héten Jeruzsálembe repült, hogy meggyőzze Izraelt, álljon le ezekkel a tervekkel.
A The New York Times szerzője nem áll meg egy percre sem, hogy észlelje a helyzet iróniáját: Németországnak ott van Lengyelország „ütközőzónának”, hogy megállítsa az orosz tankokat, plusz a NATO-támaszpont, nagy számú amerikai katonával.
Szokatlan, hogy a The New York Times vezércikkében nevezzen apartheid-szerűnek egy országot. Izrael esetében ezt megtették, ami jól mutatja, milyen utat jár be a lap. 2007-ben még Jimmy Carter volt amerikai elnököt is kritizálták, amiért az akkor megjelent, „Palesztina: békét, nem apartheidet” című könyvében használta ezt a szót.
Akkor még azt írták, hogy „Izrael összehasonlítása az apartheid Dél-Afrikával igazságtalan az előbbire nézve, és sértő az utóbbi áldozataival szemben”.
Gondolkodó embereknek lehet eltérő véleménye arról, hogy Netanjahunak kellene-e annektálnia, vagy sem, de az vitán felül áll, hogy a The New York Times fizető olvasóinak az újságírói függetlenséget szem előtt tartó képet kellene kapniuk, ahelyett, hogy egyértelműen az annektálás ellenzőinek az oldalára álljanak – véli a publicista.
