Büchler Tamás, a magyar zsidóság ismert aktivistája a jövő hónapban Brüsszelbe költözik. Onnan felügyeli azt a nagyszabású EU-pályázatot, amely új módszerekkel kívánja visszaszorítani az antiszemitizmust. Interjúnk.
A Linkedin-en kaptam egy értesítést, hogy gratuláljak önnek az új brüsszeli állásához. Büchler Tamás elhagyja Budapestet, ahol több mint 10 éve élharcosa különböző zsidó szervezeteknek? De nem csak ez lepett meg, hanem az is, hogy – az idén nemzetközi terepen debütált magyar kezdeményezésű Tett és Védelem Liga mellett – most egy másik szervezetnél, újabb magyar kapott főszerepet az antiszemitizmus elleni küzdelemben.
Először is nem hinném, hogy azért nyerhettem el ezt az állást, mert magyar vagyok. Valószínűleg nem volt hátrány, hiszen hazánk kiemelt szerepet kap ebben a projektben, amit vezethetek. Alighanem az lehetett a plusz, hogy az elmúlt évtizedben több európai közösségben felépített kapcsolatrendszerem most kifejezetten jól jöhet ebben a munkakörben.
Én a Szochnutban (Jewish Agency For Israel) lépegettem előre különféle pozíciókban: a célunk az volt, hogy minél több zsidó fiatal legyen aktív a közösségben, és erre igyekeztünk sokféle lehetőséget teremteni: vezetőképzést, önkéntes programokat, kulturális eseményeket: végül az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) programigazgatója lettem. Nagyon szerettem a Szochnutban dolgozni, de úgy éreztem, ki kellene próbálni valami mást is, hiszen azt, amit nem-izraeliként a Szochnuton belül elérhettem, úgy érzem, elértem. Itt volt az idő a váltásra. Amikor megláttam ennek a projektnek a felhívását, akkor azt éreztem, hogy ezt nekem találták ki.
Az antiszemitizmus elleni fellépés újféle megközelítését etikailag, morálisan és szakmailag is magaménak éreztem.
A Tett és Védelem Liga másra helyezi a hangsúlyt. Tudtommal a jelenséget ők elsősorban a bűncselekmények oldaláról vizsgálják. Ez nem azt jelenti, hogy egyik vagy a másik nem lenne fontos vagy legitim. Azt gondolom, hogy jelen helyzetben többféle megközelítés is szerepet kaphat, sőt építhet egymás tapasztalatira. A NOA-projektben pont az tetszett nekem, hogy egy holisztikus, mindent átfogó megközelítéssel kezeli a problémát.
Mi is pontosan ez a NOA?
Onnan kezdeném, hogy nagyobb EU-s intézmények
évek óta úgy tekintenek az antiszemitizmusra, mint egyfajta akut problémára, amit ragtapaszokkal lehet orvosolni, és a kérdést főleg biztonságvédelmi és technikai oldalról kell menedzselni:
még több detektoros kapu, még több biztonsági ember..stb. Tehát az eddig kipróbált megoldások főleg biztonságtechnikai eszközökre hagyatkoztak többségében. A NOA – Networks Overcoming Antisemitism (az antiszemitizmust felszámolni igyekvő hálozat) úgy indult, hogy a mi szervezetünk, a CEJI (A Jewish Contribution to an Inclusive Europe, magyarul: Zsidó Hozzájárulás Egy Befogadó Európához) kezdettől fogva harcolt azért, hogy megmutathassa a döntéshozóknak, a biztonságvédelem mellett lehetnek más lehetőségek is, a képzés, oktatás, kultúra és sport eszközei.
Tavaly az Európai Bizottságnál nyertünk egy nagyobb összeget egy hálózat kiépítésére, amely nemzetközi terepen lép fel újdonságnak számító eszközökkel és módszerekkel az antiszemitizmus ellen.
Ez a hálózat rendszerszintű változást céloz meg az antiszemitizmus elleni harc területén. A NOA egy első körben két éves projekt, ahol elsősorban képzéssel és párbeszéddel foglalkozunk a társadalom különböző csoportjai között, több területen is.
Abból indultunk ki, hogy ha egy kezdeményezés nem “felülről” mondja meg, mit és hogyan kellene csinálni, hanem a megoldási folyamatba, a közös gondolkodásba bevonjuk a megfelelő célcsoportokat – politikusokat, közösségi vezetőket és aktivistákat, pedagógusokat, rendvédelmi szakembereket, sport és kulturális szervezetek vezetőit –, és mindezt a folyamatot láthatóvá tesszük a közösségi média platformokon, akkor annak hosszú távon lehet valódi eredménye.
Célunk, hogy egy következő generáció már más attitűddel viszonyuljon a zsidó közösségekhez Európa-szerte.
Az Izraeli KulturáIis Intézetben egy sikeres országot kellett megismertetnie programfelelősként. Ezt a feladatot most lecseréli egy olyan külföldi kalandra, amely alapvetően egy politikai, lobbista, bürokratikus “zsidómentő akcióként” is értelmezhető. Megijedt egy nyugdíjas állás esélyétől?
Ezt a kérdést tíz év múlva jobban meg fogom tudni válaszolni. Elég sokszor feltettem én is magamnak ezt, mielőtt erre az állásra jelentkeztem. Nagyon régóta benne vagyok a Haver Alapítványban önkéntesként, és az utóbbi években már a kuratórium tagjaként. A sok-sok zsidó szervezetben, ahol megfordultam, a Haver Alapítvány áll a legközelebb a szívemhez. Már évekkel ezelőtt úgy éreztem, hogy a CEJI a Haver nagytestvére, és milyen klassz lenne ott is kipróbálni magam.
Vagyis volt egy szakmai és a személyes elköteleződésem a terület felé. Azt érzem, azzal, hogy hasonló típusú szervezethez kerültem, talán nem olyan éles a váltás, mint amilyennek elsőre tűnik. Ami a “nyugdíjas állást” illeti: valóban maradhattam volna talán tovább is. De azért az én személyes motivációm és ambícióm mellett már egy ideje azt is lehetett érezni, hogy
az adományokból működő hazai zsidó szervezetek igencsak nagy kihívás előtt állnak. Az a mítosz, amely szerint egy-egy jómódú ember támogatásából hosszú távon fenntarthatóak ezek a szervezetek, sajnos nem állja meg a helyét.
Többségében ugyanis kisebb adományokról van szó, amelyek az amerikai középosztálytól érkeznek. Olyan emberektől, akik egyre kevesebb pénzt tudtak jótékony célra fordítani az utóbbi években, ráadásul a mostani válságban sokan még az állásukat is elveszthették…
Nyilván nem titok, hogy egyre nehezebben jön össze a működéshez szükséges anyagi forrás, arról nem is beszélve hogy a magyar zsidó közösség már elég erős kellene legyen ahhoz, hogy ne a “távoli amerikai nagybácsi” fizesse a villanyszámlát.
Ez a rendszer ebben a formában fenntarthatatlan. Ez nem csak pénzügyi probléma, hanem annak is a kérdése, hogyan gondolkodunk a közösségről, közösségépítésről és arról, hogy mit jelent aktívan részt venni a hazai zsidóság életében. Visszatérve a kérdésre: egyszerűen új kihívásokra vágytam.
Mi az ön pontos szerepe ebben a NOA-projektben?
Koordinátorként tevékenykedem az Európai Unió egyszerre több tagállamában elindított munkában (jelenleg külön figyelmet kap Horvátország, Olaszország, Belgium, Svédország és Magyarország). Fő feladatom figyelemmel kísérni minden programot, koordinálni a feladatokat a résztvevő partnerszervezetek között, és egyeztetni stratégiai kérdésekben a döntéshozókkal. Felügyelnem kell azt is, hogy úgy költsük el a támogatást, ami a küldetésünknek megfelel.
| NÉVJEGY
Dr. Büchler Tamás jelenleg a brüsszeli központú CEJI programkoordinátora. Ezt megelőzően az Izraeli Kulturális Intézet programigazgatója volt, korábban pedig a Minyanim európai közösségi vezetőképző programot vezette. Az ELTE jogi karán végzett, majd tanulmányait a Haifai Egyetemen és a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta konfliktusrendezés és non-profit menedzsment területen. Az elmúlt pár évben több nagy zsidó szervezettel dolgozott: ilyen volt a Szochnut (Jewish Agency for Israel), Rene Cassin UK, Limmud, vagy a Schusterman Foundation. |
Milyen költségvetésre számíthatnak?
Ez egy EU-s projekt, nagyon szigorú szabályokkal, ezért minden maximálisan átlátható lesz. A projekt végére egy hat számjegyű eurós tételről beszélünk.
Mint ön is mondta, akadnak más szervezetek is a kontinensen, amelyek egy ideje már próbálnak tenni a gyűlölködés visszaszorítása ellen. Miben más az önök kísérlete?
Először is a CEJI egy oktatási és lobbitevékenységet folyató szervezet, amely zsidó értékek alapján küzd az emberi jogi és civil jogi célokért Európában. A zsidógyűlölet elleni fellépés mellett harcol a rasszizmus, a homofóbia, az idegengyűlölet és minden más kirekesztéssel szemben is.
Több szervezet a saját képességeinek és eszköztárának megfelelően igyekszik felhívni a figyelmet a gyűlölet különböző fajtáira: például jelentéseket publikálnak az egyes országokban tapasztalt antiszemitizmusról. Gyakran ezek a jelentések olyanok mint egyfajta iskolai bizonyítvány a kormányok számára, egyfajta paternalizáló attitűddel: ülj le fiam, megbuktál, egyes, állj be a sarokba. Nyilvánvaló, hogy politikai döntéshozók ezzel nem tudnak és nem is igazán akarnak foglalkozni.
Mi egy más megközelítéssel próbálkozunk. A mi jelentéseink más módszertanra épülnek, ettől lehet majd ez az egész projekt hatékonyabb reményeink szerint.
Ennek lényege a következő: összegyűjtöttünk kilenc különböző területen (pl. oktatás és sport) nemzetközi sztenderdeket, jogszabályokat, direktívákat, amelyeket a vizsgált országok már korábban jóváhagytak. Ezen sztenderdek alapján indikátor-kérdéseket állítottunk össze, hogy az egyezményeket melyik ország, mennyire tartja be, ültette át a gyakorlatba.
Mondok egy példát, hogy világosabb legyen: ha van egy nemzetközi egyezmény, hogy EU-s országokban minden tanárképzőt végző egyetemistának elvileg kötelezően kell tanulnia kulturális sokszínűségről, akkor mi erről kiállítunk egy indikátor-kérdést, ami úgy fog szólni, hogy a helyi egyetemeken mennyire van a kulturális sokszínűségről kötelező kurzuskínálat, és ez alapján az adott ország kap majd egy bizonyos pontszámot.
Területenként lesz 20-40 ilyen indikátor-kérdés, és ezek alapján több száz kérdést végig fogunk venni mindegyik országban – a résztvevő országok pedig mind kapnak majd egy pontszámot 1-100-ig. Ez az összegzés pedig nem azt fogja mutatni, hogy mennyire rossz ez vagy az az ország, hanem azt, hogy pillanatnyilag hol tart, és hogy meddig kellene eljutnia.
Ez tehát egy iránymutatás, ajánlás lehet majd a 9 különféle területen tapasztalható hiányosságok pozitív szemléletű orvoslására. Itt nem azt nézzük, hogyan lehetne büntetni az államokat, hanem azt, hogy miként lehet őket is bevonva ezeket a folyamatokat segíteni?
Ez egy nagyon pragmatikus, jövőre orientáló, optimista hozzáállás, ami felszínre hozza azokat a hiányosságokat, amelyeken lehet és kell is javítani mindössze azzal, hogy a már aláírt egyezményeket betartják.
Jelenleg is toborozzák a kutatómunkáikhoz szükséges csapatot. Milyen jelentkezőket várnak?
Háromfajta karaktert keresünk az öt elsőként vizsgált országban külön-külön. Keresünk fiatal kutatókat: ők az előre megszerkesztett kérdéseinket tennék fel az illetékes személyeknek – hivataloknak, intézményeknek, politikusoknak, sport- és kulturális szervezeteknek. Az adatgyűjtés után egy fő elemző kutatónak értékelnie, elemeznie kell majd a válaszokat. A projekt harmadik tagja pedig egy olyan tematikus szakértő, aki a saját területén (sport, oktatás, média, vallásszabadság, felekezetek közötti párbeszéd, kulturális örökségvédelem, biztonság és gyűlöletbeszéd vagy a holokauszt emlékezete) tudja majd értékelni a válaszokat.
Nagyon ambiciózus terveket fogalmaztak meg: mintegy 1000 kezdeményezést Európa szerte,15 ezer és 150 ezer embert akarnak bevonni a tevékenységeikbe. Sőt, azt is ígérik, hogy 4 és 15 millió embert tudnak majd közösségi médiakampányaikkal elérni. Önnek mi a személyes célja új feladatával?
Tudom, hogy mennyire fontos elkápráztatni a támogatókat akkor, amikor a számokkal is próbálunk rájuk hatni, de itt most a számok valóban a realitás mentén fogantak, hiszen hat partnerszervezet közös munkáját koordinálhatom. Legismertebb partnerünk, a Zsidó Világkongresszus munkáját már önmagában is sok tízezren követik online.
Hogy mit várok? Én abban hiszek, hogy Európában az antiszemitizmus rendszerszintű probléma, és mint ilyen rendszerszintű megoldást igényel: ehhez idő kell. Abban reménykedem, hogy a NOA kezdő lökést adhat ezen a hosszú úton a pozitív változás irányába. Nem abban lesz ez majd tetten érhető, hogy magunkra zárjuk az ajtóinkat, és 10 rendőrrel többen vagy kevesebben fognak ránk vigyázni. Sokkal inkább abban, hogy
egy igazi párbeszéd, közös gondolkodás indulhat el arról, mi a szerepünk zsidókként Európában, hogyan veszünk részt a nemzetállamok társadalmaiban, és hogy ebből mit tudunk megmutatni a többségi társadalomnak.
Nem azt állítom, hogy az oktatás, a kultúra, a sport és a politika szereplőivel való összefogás azonnal változást fog hozni, de együtt képesek lehetünk lebontani sok bántó és veszélyes sztereotípiát, és hosszú távon ez az irány, amiben hinni tudok. Azt sem gondolom, hogy nincs szükség biztonságra, sőt, az mindennek az alapja, de csak az önmagában még nem hoz változást.
Tény, hogy tavaly olyan mértékben ütötte fel a fejét ismét az antiszemitizmus Európában, amire legutóbb 1945 előtt volt példa. Az is tény, hogy a magyar kormány által is támogatott Tett és Védelem Liga idén nemzetközi vizekre evezett, és úgy tudom, nem csak biztonságpolitikai, hanem oktatási projektekkel is dolgoznak. Kooperációval nem lenne hatékonyabb az önök közös missziója? Ön nem érzi, hogy van átfedés az önök és az ő projektjeik között?
Igen is, meg nem is. Nagyon gyakran azt gondolják külsős politikusok-adományozók a mi belső zsidó ügyeinkről, hogy mivel van több szervezet is hasonló profillal, akkor valamelyikükre nincs is szükség. Ahogy említette, Európában olyan méretű a jelenség, hogy ha lenne még 10 ilyen szervezet Brüsszelben és még 20 ilyen Európa szerte, még akkor sem vagyok benne biztos, hogy ne maradna elég munka mindannyiunknak.
Nehezen tudok elképzelni olyan szervezetet, amely ne lehetne partner ebben a küzdelemben. Például több sportegyesülettel fogunk együtt dolgozni, én sosem gondoltam arra, hogy valaha is egy futballklub vezetőjével fogok beszélni, és ott kell majd tréningeket tartani. De annyira sokrétű ez a probléma, hogy mindenki, aki egyetért a céljainkkal, potenciális partner. Nyilván emögött van egy adag politika, de ezt leszámítva igenis van lehetőség a kooperációra. Egyébként a TEV és a CEJI között régebben már volt kapcsolat.
Én is ezt hallottam: egy évekkel ezelőtti EU-s módszertani képzésben vettek együtt részt. Mintha közös lenne a krédó, mégis ma már – talán az eltérő támogatói háttér miatt – az összefogás helyett inkább az ellentéteket érezni.
Mióta a CEJI-nél dolgozom, örömmel tapasztaltam, hogy egyetlen alkalommal sem került elő az a kérdés, hogy ki milyen zsidóságot képvisel. A lényeg, hogy a TEV és mi is az IHRA-antiszemitizmus definíciójával dolgozunk. Ez a közös kiindulópontunk. Az oktatási és kulturális programjainkban egyaránt fogunk szekulárisabb és vallásosabb zsidó rétegeket is bemutatni.
Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy ne ismerném az európai szinten is jelenlévő zsidó érdekképviseleti szervezetek közötti törésvonalakat. De amikor mi fejlesztünk egy oktatási anyagot a zsidóságról, teljesen mindegy, hogy ki milyen formában éli meg a zsidóságát: a lényeg a pozitív változás, ami remélhetőleg minden zsidót egyformán fog érinteni hosszútávon.
Az, hogy mi belül mennyire vagyunk megosztottak, és hogy ez mennyire gyengíthet bennünket, az egy szomorú és elgondolkodtató kérdés. Én egy olyan zsidó közösségben látom a jövőt, ahol a különböző irányzatok, vélemények és identitások megférnek egymás mellett, és ebből erőt kovácsolunk – különösen az érdekérvényesítés területén, Budapesten és Brüsszelben is. Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy a jelenlegi munkámban az ehhez hasonló politikai kérdésekkel ne kelljen foglalkoznom.
Azt mondta, és programleírásukban is azt írják, hogy „holisztikus stratégiát” alkalmaznak. Mi is az pontosan?
Olyan sok területet érint a projekt olyan sokféle eszközzel, tevékenységgel és módszertannal, amelyre eddig Európában még nem volt példa: mintha egy beteget egyszerre számos különböző terápiával kezelnénk.
Ide tartozik, a teljesség igénye nélkül: a már említett rendszeres jelentések készítése, zsidó kulturális programok (koncertek, kiállítások, előadások), oktatási tevékenységek (képzések, workshopok, oktatási anyagok fejlesztése), találkozók és megbeszélések politikusokkal, sportegyesületekkel, kampányok a közösségi média felületein, hálozatfejlesztés további partnerek bevonása érdekében, és még hosszú a lista.
Csak hogy egy pár konkrétabb példát említsek: kidolgozunk módszertani anyagokat diákok és tanárok számára, amelyek olyan témákkal foglalkoznak, mint a zsidósággal kapcsolatos előítéletek, zsidó identitás, történelem, hagyományok és kultúra, és mindezt több nyelven hogy minél több országban használhatóak legyenek.
A nagy közösségi médiakampányainknak is fontos szerepe lesz – a zsidóság kiemelkedő európai szerepét akarjuk bemutatni, olyan területeken mint a demokrácia, az emberi jogok vagy a társadalmi befogadás. Az első ilyen anyagunkat pont egy hazai projektről forgattuk, az Adománytaxiról, ami önkéntesekkel dolgozik, hogy a legnehezebb helyzetben lévőkön segítsen – ruhákkal, maszkokkal vagy akár ágyakkal.
A honlapunkon lesz majd egy interaktív térkép is, ahol több száz olyan projektet fogunk bemutatni, ami az oktatás eszközeivel küzd az antiszemitizmus ellen Európa-szerte.
Magyarországon hogy képzeljük el azt, hogy sportszervezeteknek tartanak tréningeket? Be fognak kéredzkedni a rasszista vagy az antiszemita drukkerek/klubtagok közé?
Oktatási szakemberek egyesületek vezetőivel fognak beszélni arról, hogy az egyesületen belül a sportolók a rajongókkal közösen mit tehetnek a kirekesztés és a gyűlölet ellen. Ezek lehetnek kampányok, műhelyfoglalkozások, beszélgetések – bármi, amivel pozitív változást lehet elérni.
Sajnos az még nem reális, hogy mi alkossuk meg a tökéletes módszerét annak, hogy az európai sportpályákról eltűnjön a rasszizmus, de közösen akarunk gondolkodni velük, és nem nélkülük vagy helyettük. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a zsidózás a probléma: zsidóként (is) felelősségünk hogy tegyünk mindenfajta gyűlölködés ellen a sportpályán is és azon túl: és ha erről tudunk beszélni, közösen, akkor az már egy előrelépés.
