USA: az Izraelben meggyilkolt amerikaiak után kártérítés járna Irántól és Szíriától

Az indoklás szerint azért vonhatóak felelősségre, mert anyagi támogatást biztosítottak a Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád számára. 

Egy amerikai bíróság új döntése értelmében Irán és Szíria kötelezhető lenne arra, hogy kártérítést fizessen azoknak az amerikai állampolgároknak (vagy családtagjaiknak), akik megsérültek vagy életüket veszítették palesztinok által elkövetett támadások során Izraelben.

A jogi ügyben Randolph D. Moss columbiai bíró mondta ki a végső szót – összesen hét palesztin támadás kivizsgálását követően. Döntése értelmében Irán és Szíria azért vonható felelősségre ezekben az esetekben, mert anyagi támogatást biztosítottak a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád számára. 

A vizsgálat során Szíriát és Iránt állítólag semmilyen módon nem vonták be. Az amerikai felek a felmerülő kártérítés mértékét egyelőre nem határozták meg – írta a Ynetnews.

A lap szerint ez nem is lesz könnyű feladat, hiszen – ugyan amerikai bíróságok korábban is kötelezték hasonlóra Irán kormányát – a perzsa állam jelenleg nem tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Amerikával.

Az aktuális jogi kérdés előzménye egy korábban meghozott döntés, amit Taylor Force ügyében hoztak. Az Izraelben tanuló amerikai veteránt 2016-ban késelte halálra egy palesztin elkövető Tel-Avivban. Később az amerikai Kongresszus elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében visszatartják azokat a palesztinoknak járó támogatásokat, amikkel a terroristák családjait jutalmaznának.

Az Európai Unió szerint a palesztin terroristák is kaphatnak támogatást

Az EU képviselője, Sven Kuhn von Burgsdorff szerint azok a palesztinok is részesülhetnek az Unió támogatásaiban, akiket terrorcselekményekkel hoztak összefüggésbe.