Talán még emlékeznek a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalára, amelyet egy krími tatár származású énekesnő adott elő Ukrajna színeiben. Jamala opusa a krími tatárok 1944-es kitelepítéséről szólt. De miért is büntette kollektíven ezt a népcsoportot a sztálini rezsim, és egyáltalán: kik is azok a krími tatárok?
A koronavírus-járvány miatt a szokásos nagyszabású gyászünnepségek helyett csak egy kisebb megemlékezést tartottak, illetve sokan autós felvonuláson is részt vettek a krími tatárok deportálásának 76. évfordulóján Kijevben. A megemlékezés-sorozat május 18-án kezdődött, és egész héten át tartott Ukrajnában, ahol a parlament, a Verhovna Rada 2015-ben nyilvánította népirtásnak a krími tatárok 1944-es deportálását. Május 18. pedig a krími tatár nép ellen elkövetett népirtás áldozatainak emléknapja lett Ukrajnában.
Közös a fájdalom, közös a történelem – ezen a címen hirdették meg idén a krími tatár nép iránti szolidaritás hetét. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Oroszország által 2014-ben egyoldalúan elcsatolt Krím félsziget visszatér majd Ukrajna ellenőrzése alá, a krími tatárok pedig az otthonaikba.
„Ukrajnában az utóbbi időben fontosabbnak tartják a megemlékezéseket a krími tatárok deportálásáról, mint 2014 előtt. Ennek az lehet az oka, hogy amikor elveszítünk valamit, akkor elkezdjük jobban értékelni, és bár Ukrajna nem veszítette el a Krím félszigetet, a nemzetközi jog alapján most is hozzá tartozik a terület, de orosz megszállás alatt van”
– fejtegette a Neokohnnak Olekszandr Kacsura ukrán újságíró.
A kijevi megemlékezést olyan tatárok szervezték, akik a Krímből menekültek el az orosz uralom elől. „A Krím megszállása után immár hetedik éve, hogy mi, menekültek, nem tudunk a saját szülőföldünkön összegyűlni, ezért a krími tatárok ellen elkövetett népirtás 76. évfordulóján mindenkinek azt javasoljuk, hogy vegyen részt a deportálás áldozatainak emlékére tartott autós felvonuláson” – így szólt a szervezők felhívása.
A krími tatárok, már aki még ott maradt, a félszigeten is tartottak egy kisebb megemlékezést. Mintegy harminc ember gyűlt össze Szimferopolban, a vasúti pályaudvarnál, ahol a deportálás emlékműve található, hogy egyperces néma csenddel és imával emlékezzen meg a tragédiáról. Sokan helyeztek el virágokat is az emlékkőnél. Néhányan az ukrán nemzeti lobogó színeivel, kék-sárga szalaggal kötötték át a csokrokat. A KrimRealii internetes oldal tudósítása szerint az orosz karhatalom nagy erőkkel vonult ki, fel is vették az eseményt, de nem avatkoztak közbe.
Az Umma Ukrajnai Muszlimok Spirituális Vezetése nevű ernyőszervezet szerint „az ukrajnai muszlimok együtt gyászolnak és imádkoznak krími tatár testvéreikkel a deportálás minden áldozatáért”. Mint Szaid Iszmagilov mufti a közösségi oldalán írta:
„Elképzelni sem lehet azt a borzasztó fájdalmat, keserű szenvedést és veszteségeket, amelyeket ennek a népnek át kellett élnie a népirtás idején… A krími tatárok… ismét rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, amelynek következtében lélektani nyomásoknak vannak kitéve. Az elnyomás, a represszió és üldözés különböző formáitól szenvednek a megszállt Krímben”
– írta a mufti.
A Krími Szolidaritás szervezet koordinátora, Szerver Musztafajev pedig egyenesen azzal vádolta Oroszországot, hogy folytatja a népirtást, amelyet a szovjet rezsim 1944-ben elkezdett.
„A mi sokat szenvedett népünknek nagy történelme van, már ami a jogaiért, kultúrájáért, nyelvéért, vallásáért és a szülői házért folytatott küzdelmet illeti. Sajnos a Krím muszlimjai elleni embertelen, törvénytelen és elnyomó fellépés tovább folytatódik. Ma ezt az elnyomó sztálini rezsim utódja, Oroszország véres keze műveli, amely az egész világ szeme láttára folytatja a népirtást.
Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi közösség képtelen megállítani ezt az abszurd helyzetet, amelyben a nemzetközi normák és szerződések mind a szemétbe kerülnek” – fogalmazott Musztafajev a közleményében.
A krími tatár aktivista arra célzott, hogy a félsziget orosz elcsatolása óta a megszálló hatalom rendszeresen vegzálja az őslakos tatárokat. A Human Rights Watch jogvédő szervezet is alátámasztja, hogy az annektálás óta jelentősen romlott az emberi jogi helyzet a félszigeten. Az orosz hatóságok különböző indokkal – főleg „szélsőségességre” hivatkozva – üldözik mindazokat, akik bírálni merik Oroszország lépéseit, elsősorban is a tatárokat.
Az elmúlt időszakban a Hizb u-Tahrír nevű szervezetet vette támadás alá az orosz karhatalom, amelyet Oroszországban terrorszervezetnek nyilvánítottak és betiltottak. A nemzetközi muszlim politikai csoport célja az összes muszlim ország egyesítése egy kalifátusba, de tartózkodik az erőszaktól, ezért a világ több országában, így Ukrajnában, az Egyesült Államokban és a nyugat-európai államokban legálisan tevékenykedhet.
A krími tatárok (saját nyelvükön: kirimtatarlar vagy kirimlar) a nemzetközi jog alapján őshonos népnek számítanak a félszigeten. A Krímben, pontosabban a pontuszi térségben számos néptörzs megfordult a népvándorlástól kezdve, amelyek közül a kun-kipcsak törzsek gyökereztek meg a leginkább. A Távol-Keletről érkező mongolok (akiket gyakran mongol-tatárokként emlegetnek a tatár törzsre utalva, amelyik beolvadt illetve felmorzsolódott a mongolok között) több csoportja letelepedett a Krímben.
A helyi lakossággal keveredve jött létre a különálló krími tatár nép, amelynek a XV. századtól fogva önálló állama is volt. A Krími Tatár Kánság később szövetségesi viszonyra lépett az Oszmán Birodalommal, illetve egyfajta protektorátusa lett. A kánságban, ahol kulturális és számbeli fölényben voltak a tatárok, virágzó kultúrát hoztak létre gazdag könyvtárral, illetve archívummal, vízvezetékük volt, színházuk és Európa egyik legnagyobb kikötője is itt volt.
A gazdaság jelentős bevételekre tett szert a rabszolga-kereskedelemből és a külföldi portyázásokból. A krími tatárok a XVI. századtól fogva jelentek meg a magyarországi hadszíntéren óriási pusztításokat okozva.
A Krímre a XVII. század végétől terjeszkedő oroszok vetettek szemet, akik meg akarták szerezni a Fekete-tenger fölötti ellenőrzést, illetve biztosítani akarták a kijutást a Földközi-tengerre. Az 1768-74-es orosz-török háború már ennek jegyében zajlott és orosz győzelemmel zárult.
A háborút lezáró kücsük-kajnardzsi békében kikötötték a Krími Kánság függetlenségét. Az oroszok azonban nem tartották magukat a szerződéshez: 1783-ban annektálták a félszigetet. Innentől datálható az orosz jelenlét a Krímben, rácáfolva arra a legendára, amelyet a jelenlegi orosz hatalom előszeretettel szajkóz, amely szerint a félsziget „mindig is az oroszoké volt”.
Az Orosz Birodalom 1917-es összeomlásakor a balti államokkal, Finnországgal és Lengyelországgal ellentétben – amelyeket korábban szintén bekebelezett a birodalom – a krími tatárok nem voltak képesek tartósan feléleszteni az államiságukat. 1917 decemberében kikiáltották ugyan az iszlám világ első demokratikus köztársaságát, a Krími Népköztársaságot, de a bolsevikok a következő év januárjában már el is törölték.
A Szovjetunióban autonóm státusa volt a Krímnek az Oroszországi SZSZSZK keretein belül, majd 1954-ben – az akkori szovjet törvényekkel teljes összhangban – a terület Ukrajnához került, miután földrajzilag, valamint víz-, élelmiszer- és energiaellátás szempontjából is szorosan kapcsolódott ahhoz a köztársasághoz.
A második világháborúban a szovjet diktátor, Joszif Sztálin, illetve Lavrentyij Berija, a szovjet titkosszolgálat hírhedt vezetője azzal vádolta a krími tatárokat, hogy kollaboráltak a nácikkal, akik 1941 és 1944 között tartották megszállás alatt a területet. A valóságban a kollaboránsok vagy meghaltak a harcokban, vagy egyénileg elítélték őket.
Még véget sem ért a náci uralom, Moszkvában már megszületett a terv a krími tatárok deportálásáról.
1944. május 18-án hajnali háromtól másnap délutánig a kollektív bűnösség elve alapján mintegy kétszázezer krími tatárt telepítettek ki Közép-Ázsiába, az Urálba és Szibériába, köztük annak a kilencezer tatárnak a családtagjait, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak, 25 ezren pedig előzőleg a nácik ellen harcoló partizánokhoz csatlakoztak.
A deportáltaknak fél órájuk volt, hogy a legszükségesebb holmijukat összepakolják. Egy-egy család 500 kg terhet vihetett elvileg magával, de gyakorlatilag ennek töredékét tudták csak összepakolni. Aki ellenállt, helyben agyonlőtték. A vonatút alatt a tatárok nem kaptak enni. Aki megbetegedett és meghalt, kilökték a vonatból.
A deportált lakosság helyére oroszokat hoztak, velük telepítették be a területet, megváltoztatva ezzel a demográfiai arányokat. Ekkor kerültek többsége a szlávok a Krímben. A tatárok ingatlanjait és ingóságait elkobozták, a tatár földrajzi neveket oroszra változtatták, hogy még az emlékét is eltöröljék annak, hogy egykoron ők éltek ott. Csak Bahcsiszeráj, Dzsankoj, Isuni, Szaki és Szudak település őrizhette meg tatár nevét.
A kitelepített tatárok csaknem fele néhány éven belül meghalt a borzalmas körülmények miatt. Éhínség, betegségek, embertelen munka és bántalmazások fenyegették őket. Bányákban, építkezéseken, gyárakban dolgoztak rettenetes körülmények között.
1956-ig „különleges telepesek” státusában voltak, ami azt jelentette, hogy erősen korlátozták jogaikat. Még a szomszédos településen élő rokonaikat sem látogathatták meg. Ha valaki megetette, 25 év kényszermunkára ítélték.
1956-ban a többi kitelepített népet: a görögöket, bolgárokat, örményeket rehabilitálták, ők visszatérhettek szülőföldjükre, de a tatárok nem. A történészek szerint azért, mert derekasan dolgoztak, és szükség volt a munkájukra, így több krími tatár nemzedék a szülőföldjétől távol nőtt fel.
Csak 1967-ben vonták vissza a szovjet hatóságok a kollektív bűnösség bélyegét a tatárokról, de egészen 1989-ig kellett várni arra, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elítélje a krími tatárok deportálását.
A visszatérésük a Szovjetunió 1991-es felbomlása, Ukrajna függetlenné válása után gyorsult fel. 2013-ra 266 ezer tatár tért haza a félszigetre, ahol a lakosság mintegy 14 százalékát tették ki.
A 2014-es orosz megszállás újabb nemzeti katasztrófával ért fel a krími tatárok számára. 25 ezer krími tatár volt kénytelen elhagyni újfent a lakhelyét, a többségük Ukrajna más területeire költözött. (Összesen mintegy 43 ezer ember hagyta el a területet a megfélemlítés miatt. A CrimeaSOS emberjogi szervezet szerint 2014 óta mintegy félmillió oroszt telepítettek be a Krímbe.)
Moszkva az annektálás után betiltotta a krími tatár parlamentet, a Kurultaj-Medzsliszt. A megszálló hatóságok elnyomják a tatár médiát, kultúrát, nyelvhasználatot és a vallást. A vallási szervezetek nagy többsége megszűnt, a sajtóorgánumok több mint kilencven százaléka nem ment át az újbóli regisztráció szűrőjén.
Számtalan dokumentált eset van, amikor az orosz karhatalom tatárokat vett törvénytelenül őrizetbe, illetve kínzott meg. Többen eltűntek. Az orosz politikai elit köreiben egyébként vannak olyan vélemények, amelyek szerint megint csak Szibériába kellene deportálni a Krímben maradt tatárokat.
Olekszandr Kacsura szerint Kijev azért is szeretné felhívni a világ figyelmét a krími tatár nép hányatott sorsára, mert mintha ismétlődne a múlt: az orosz megszálló hatóságok újfent börtönbe küldik, kitelepítik őket, feloszlatták a tatár törvényhozást.
„Szinte ugyanaz történik, mint 1944-ben: megsértik egy egész őshonos nép jogait, ezért is fontos, hogy továbbra is megmaradjanak a szankciók Oroszország ellen” – mondta a Neokohnnak az ukrán újságíró, aki szerint Ukrajna azért is hálás a krími tatároknak, mert 2014 februárjában, amikor megjelentek a zöld emberkék, a felségjelzés nélküli orosz katonák a Krímben, akkor ők többnyire az ukránok oldalára álltak, még élelmet is vittek a katonai objektumokat védő ukrán katonáknak.
„Ukrajnának és a tatároknak jelenleg ugyanaz a problémája, ugyanaz a legnagyobb ellensége, és ez összeköti az ukránokat és a tatárokat” – tette hozzá az újságíró.
