Izrael is kíváncsi lenne, hogy mégis honnan szabadult ránk a koronavírus

Több ország is támogatja az EU erre vonatkozó indítványát, miközben Kína tiltakozik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagjainak több mint fele támogatja azt az indítványt, amelyben arra kérik a nemzetközi szervezetet, hogy indítsanak vizsgálatot a COVID-19 nevű vírus okozta világjárvány hátterének és eredetének felderítésére.

A témában ezen a héten tartanak megbeszélést az érintett felek — egy online egyeztetés keretein belül.

A határozatot az Európai Unió képviselői dolgozták ki, és már több tucat ország kifejezte támogatását az ügyben, amiről a WHO közgyűlésén fognak szavazni. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője a The Times of Israelnek adott nyilatkozatában már előrevetette, hogy beállnak a kezdeményezés mögé.

A koronavírus eredetének „tárgyilagos és elfogulatlan” vizsgálata mellett az indítványban arra kérik a szervezetet, hogy vizsgálják felül az egészségügyre vonatkozó nemzetközi szabályokat, és a WHO mozgásterét a hasonló pandémiák elkerülése érdekében.

A nemzetközi összefogás egyik zászlóvivője Ausztrália lett, miközben Kína heves ellenkezésének adott hangot. A távol-keleti ország szerint Ausztrália az USA-t igyekszik utánozni, és az egész csak a „bűnbak keresésről” szól.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter több alkalommal — legutóbb május elején — nyilvánosan is azzal vádolta Kínát, hogy elhallgatta a koronavírus jelentette veszély valós mértékét, és emiatt kiemelt felelősséggel bír. Nem sokkal korábban pedig azt mondta, hogy Washingtonnak „jelentős számú bizonyíték” áll rendelkezésére arról, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki.

Kína csak a vírus lecsengése után lenne kész egy WHO-vizsgálatra

A rezsim előtte teljesen elzárkózott attól, hogy nemzetközi szakértők utazzanak az országba a vírus eredetének kivizsgálására.