Kína csak a vírus lecsengése után lenne kész egy WHO-vizsgálatra

Kína a járvány végeztével támogatna egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezette vizsgálatot a vírus megjelenésének feltárására – közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a pénteki sajtótájékoztatóján.

Kína korábban nem járult hozzá ahhoz, hogy nemzetközi szakértők utazzanak az országba a vírus eredetének kivizsgálására, de az elmúlt napokban már voltak olyan hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint nem zárkózik el teljesen egy ilyen vizsgálattól.

Csen Hszü, Kína genfi ENSZ-nagykövete szerdán újságíróknak elmondta: Kína nem fog nemzetközi szakértőket meghívni a járvány forrásának vizsgálatára az új koronavírus elleni „végső győzelem” biztosítása előtt. A külügyi szóvivő pedig csütörtöki sajtótájékoztatóján is közölte, hogy Kína támogatja a WHO-t a járvány eredetének kivizsgálásában.

Pekinget többen – különösen az Egyesült Államok – vádolták azzal, hogy elkendőzte a járvány kezdeti szakaszát.

Kína, bár annyit hivatalosan is elismert, hogy felmerültek hiányosságok a járvány kezdeti kezelésében, kitart amellett, hogy nyíltan tájékoztatta a nemzetközi közösséget, valamint a releváns szervezeteket az új koronavírusról, és rendszeresen hangsúlyozza, hogy globális szinten is kiveszi a részét a járvány elleni küzdelemből.

Előző nap az amerikai külügyminiszter közölte: az Egyesült Államok a koronavírus-járvány miatti bírálatok ellenére is kész bizonyos ügyekben együttműködni az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével. Mike Pompeo a gyermekbénulás elleni világméretű küzdelmet említette, mint lehetséges közös ügyet.

Mike Pompeo ismét Kínát tette felelőssé a járványért

Az amerikai külügyminiszter szerint Kína megelőzhette volna százezrek halálát és a gazdaság hanyatlását világszerte, ha időben jelzi a vírus terjedését.

Donald Trump amerikai elnök április közepén jelentette be, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO működéséhez nyújtott anyagi hozzájárulását, mert véleménye szerint a szervezet vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz késve reagált a koronavírus terjedésére, elfedte a valóságot a járvány kitörésekor, illetve félrevezető információkat és tanácsokat tett közzé a járványról.

Az amerikai kormányzat úgy véli, hogy az etióp Gebrejeszusz Peking támogatását élvezi, és a járvánnyal kapcsolatos információkat illetően is Kína álláspontját támogatja.

Éles vita bontakozott ki Washington és Peking között amiatt is, hogy Amerika egyértelműen bizonyítottnak látta: a koronavírus az elhíresült, különböző koronavírus-típusokat is kutató vuhani laboratóriumból származik. Peking tagadta a vádat.

Az amerikai kormányzat feltevése szerint Peking januárban azért hallgatta el a világ elől a járványt, hogy időt nyerjen a szükséges védőeszközök beszerzéséhez – ez derült ki legalábbis egy az AP hírügynökség birtokába került, május 1-i dátumozású amerikai titkosszolgálati iratból.

Hua Csun-jing pénteki sajtótájékoztatóján szót ejtett Tajvanról is, hangsúlyozva: Tajvan nem fog sikerrel járni abban, hogy részt vehessen a WHO májusi közgyűlésén.

Hozzátette: a Tajvant vezető Demokratikus Haladás Pártja (DPP) politikai célokra próbálja meg felhasználni a járványt, nem pedig a tajvaniak érdekeit tartja szem előtt.

Tajvan már több alkalommal arra kérte a WHO-t, hogy biztosítson hozzáférést számukra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információkhoz. Tajvan nem tagja a szervezetnek, Kína ugyanis saját területeként tekint a szigetre, és álláspontja szerint Tajvan képviselete a WHO-ban összeegyeztethetetlen lenne az „egy Kína” elvvel. A tajpeji vezetés szerint azonban távolmaradásuk rést okoz a világjárvány elleni küzdelemben, és veszélyezteti a szigeten élők egészségét.

2009 és 2016 között, amikor Tajpej és Peking között jobb volt a viszony, Tajvan megfigyelőként részt vehetett a WHO közgyűlésein, ám Kína a jelenlegi, függetlenség párti tajvani elnök, Caj Jing-ven megválasztása óta nem járul hozzá ehhez.

Niall Ferguson: „Hiba volt utánozni Kína járványkezelését”

A brit történész szerint érthetetlen, hogyan szúrták el a válságkezelést azok a nyugati államok, amelyek papíron fel voltak készülve a járványra,