Három Öböl-menti állam összefogna Izraellel a vírus elleni küzdelem jegyében

A térség arab államai már évekkel ezelőtt több területen elkezdték felmelegíteni a zsidó állammal való stratégiai kapcsolataikat, most a járvány újabb lehetőséget teremtett a közeledésre.

Három Öböl-állam az elmúlt hetekben vette fel a kapcsolatot a zsidó állammal, hogy információhoz és segítséghez jusson a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A három állam együttesen az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagjainak a felét teszik ki – írja a The Jerusalem Post.

Bahrein egy másik Öböl-állammal közösen kereste fel a Tel Hashomerben levő Sheba Orvosi Központot, hogy a kórháznak a járvánnyal szembeni stratégiája iránt érdeklődjenek. Mi több, az Egyesült Arab Emirátusok ENSZ-nagykövete nyilvánosan kijelentette, hogy kormánya hajlandó együtt dolgozni Izraellel a vakcina kifejlesztésén.

„Az Öböl-országok vezetői a fülem hallatára mondták el újra és újra, hogy «a mi erőforrásainkkal, gazdagságunkkal és az izraeli innovációs kapacitással képesek lehetünk életre hívni a védőoltást és a gyógymódot is» (…) A világjárványra az egymás- és Izrael közötti együttműködés lehetőségeként tekintenek”

– mondta Marc Schneier rabbi, aki egy vallásközi párbeszédet propagáló szervezet elnökeként kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a Perzsa-öbölben. „Itt a lehetőség egyesíteni az erőinket. Sok ügy van, ami túllép a politika határain a Közel-Keleten”.

100%-os túlélési arányt mutat egy izraeli koronavírus-kezelés

A haifai székhelyű Pluristem vállalat szerint nem csupán életben maradt az összes beteg, hanem a többségük légzési paraméterei is javultak.

Schneier és Yoel Hareven, a Sheba Nemzetközi Osztályának igazgatója elmondták, hogy Bahrein és egy másik Öböl-állam – amelyet nem állt szándékukban megnevezni – érdeklődést mutattak a távorvoslással kapcsolatos izraeli előrelépések iránt, illetve aziránt, hogy a zsidó állam miként reagált a koronavírus-járványra.

„Minden szükséges segítséget felkínáltunk nekik, az orvosok és az ápolókat közötti kapcsolatok megteremtésétől kezdve az egészségügyi egységek küldésén át a logisztikai ismeretek megosztásáig”

– mondta Hareven. „Bármiben segítségére lehetünk a szomszédainknak – boldogan megtesszük”.

Hozzátette, hogy a meg nem nevezett ország „központi helyet foglal el és különbözik a többitől” az Öbölben, és „nem olyan, amelyről gyakran szoktunk hallani”, ráadásul nem köztudott, hogy Izrael kapcsolatokat ápol vele, ezért sem fedik fel a kilétét.

„Sok minden történik a felszín fölött és alatt is” – hangsúlyozta Hareven. Tekintettel arra, hogy a régió kormányai nagyon központosítottak, a mostani fejlemények ezúttal azt is jelentik, hogy a kapcsolatfelvétel a Shebával minden bizonnyal a vezetők jóváhagyásával történhetett – tette hozzá. „Erősen hisznek az izraeli orvoslással és általában, az Izraellel kialakított kapcsolatban”.

Hareven elmondta, hogy a kórház tavaly részt vett egy Bahreinben az Egyesült Államok segítségével megrendezett konferencián, amelynek célja a palesztin gazdaságba történő beruházások előmozdítása volt a béke megteremtése érdekében. Akkor kapcsolta össze Schneier másokkal együtt a Sheba igazgatóját, Yitzhak Kreis professzort is az Öböl-államok vezető szereplőivel.

„Azóta is kapcsolatban állunk néhány emberrel, akivel ott találkoztunk. Azt tervezik, hogy meglátogatnak bennünket Izraelben” – mondta.

„Megpróbáljuk kitalálni, hogyan lehet az orvostudományt népszerűsíteni az Öböl-államokban, és hogyan tudunk az orvostudományból hidat képezni az országaink között”.

Az egészségügy területét határozta meg „az egyetlen olyan nem politikai kérdésként, amelyben meg tudunk állapodni”.

Koronavírus: Izrael a világon az első, Magyarország Európában a negyedik legbiztonságosabb hely

Negyven ország közül Izrael a legjobb a koronavírus-járvány kezelésében, Európán belül pedig Magyarország a negyedik egy friss elemzés szerint.

Az Egyesült Arab Emirátusok ENSZ nagykövete, Lana Nusseibeh egy, az Amerikai Zsidó Bizottság és a Jewish Insider magazin által életre hívott keddi online konferencián elmondta, hogy nem tud az országa és Izrael közötti jelenlegi együttműködésről, ám hozzátette: „Meggyőződésünk szerint a tudománynak és a járványra adott válaszainknak nem kell ismerniük a határokat (…) Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok terület kínálkozik az együttműködésre és nem hiszem, hogy ellenkeznünk kellene emiatt”.

Nusseibeh utalt a COVID-19 leküzdésére irányuló, Izraelben folyó tudományos kutatásra, „nagyon izgalmasnak” nevezve azt, továbbá kijelentette, hogy látja a lehetőséget az együttműködésre.

A nagykövet a 13-as csatorna újságírója, Barak Ravid által feltett kérdésre válaszolva kijelentette: „Úgy gondolom, hogy a közegészségügynek politikától mentes területnek kell lennie, ahol mindannyian megpróbáljuk egyesíteni a vírussal kapcsolatos ismereteinket, hogy sok ember életét tudjunk javítani szerte a világon”.

A koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködés megkezdése előtt az Öböl-államok éveken keresztül erősítették a kapcsolataikat Izraellel, az Iránnal szembeni közös szempontjaik és a Trump-kormányzat ösztönzése nyomán.

A múlt héten David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete kijelentette, hogy „nagyon optimista” az Izrael és az Öböl-államok közötti szorosabb kapcsolatok alakulását illetően az elkövetkező években, amely ráadásul valamennyiük érdekében áll.

„Amerika szövetségesei egymás szövetségesei is lehetnek; ez a kapcsolatok fejlődésének természetes útja” – mondta Friedman.

Az erősödő kapcsolatok látványos csúcsa csúcsát az a tavaly Bahreinben rendezett, „Békével a jólétért” nevet viselő műhelymunka jelentette, amelynek célja a palesztin gazdaságba történő beruházások ösztönzése volt, ám bizonyos jelentések szerint – amelyeket Schneier is megerősített – az Öböl-országok vezetői az Izrael vezetéssel is találkozni kívántak.

Omán: az araboknak el kell oszlatniuk Izrael egzisztenciális félelmét

Izrael a nemzetközi közösség politikai, gazdasági és katonai támogatását élvezi, ennek ellenére nem arab államként nem érzi magát biztonságban.