Az Iszlám Állam feléledt a koronavírustól

Számos terrortámadást elkövettek és egy nőt kivégeztek az ISIS emberei Szíriában és Irakban az elmúlt hetekben, kihasználva, hogy a világjárvány miatt kevesebb figyelem összpontosult a terrorcsoport még létező több tízezer tagjára – írja a The Jerusalem Post.

A koronavírus közös fenyegetést jelent minden nemzetre és közösségre, függetlenül vallásra, etnikumra, vagy nemzeti hovatartozásra. A járvány még olyan jó példákat is produkált, amikor egymás ellenségei is közösen harcoltak a vírus ellen. A Hamász egészségügyesei például izraeli kórházakban kaptak képzést a fertőzöttek kezeléséhez – emlékeztet a lap.

A vírus, pontosabban az arra összpontosuló figyelem ugyanakkor jó lehetőség bármely szervezet számára, hogy kihasználja ellensége rövid távú zavarát.

Az Iszlám Állam hivatalosan nem irányít semmilyen területet, azonban Irak és Szíria jelentős részein fennmaradt a támogatói hálózata, a kommunikációs csatornái és az utánpótlása. Valahol 20 és 30 ezer között lehet az aktív tagjainak száma ebben a térségben. Nincsenek híján sem pénznek, sem fegyvernek – írja a lap.

A Szíria nyugati részén fekvő Badia sivatagtól, kelet felé az Eufrátesz folyó völgyéig és Dajr ez-Zaur tartományig, és mélyen a szunnita többségű Közép-Irakig, a legyőzött ISIS kalifátus félholt állapotban maradt.

Kémkedés a járvány idején – A Hezbollah hírszerzőtisztjének furcsa halála

Irán a Moszadot vádolja a gyilkossággal, míg az arab sajtóban zavaros hírek jelennek meg az eset körülményeiről. 

A három hivatalos hatalom – az Aszad-rezsim, a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Tanács és Irak kormánya – árnyékában az ISIS szervezete és hálózata még létezik, és miközben mindhárom adminisztráció figyelmét a járvány köti le, az Iszlám Állam előbújt a föld alól.

Az elmúlt két hétben jelentősen megnőtt az ISIS tevékenysége ebben a térségben.

Április 9-én a terrorszervezet fegyveresei megtámadták és elfoglalták al-Sukhna városát a Szíria középső részén fekvő, Irakkal is határos Homsz tartományban. Válaszul orosz harci gépek bombázták a dzsihadisták állásait. Később jelentős összecsapások voltak az ISIS fegyveresei és Asszad erői között, amelyhez csatlakoztak a szíriai rezsimet támogató palesztin terrorszervezet, az al-Kudsz Brigád fegyveresei is.

Végül sikerült megfutamítani az Iszlám Állam embereit. A mérleg: 18 halott Asszad és az Al-Kudsz oldalán és 11 halott az ISIS oldalán.

Április 7-én a Szíria keleti részén lévő Dajr ez-Zaur tartományban az ISIS terroristái megölték az iráni támogatású szíriai Nemzeti Védelmi Erők két katonáját. Egy nappal korábban ugyanezen a területen a szunnita dzsihadisták kivégeztek egy nőt, akiről azt állították, hogy a rezsimnek dolgozik.

A vírus miatti káosz kihasználására buzdít az Iszlám Állam

Az ISIS hivatalos lapja azt javasolja, terrortámadások formájában is gyakoroljanak nyomást a „keresztesekre”, akiket éppen a járvány foglal le.

Szintén április 7-én aknát robbantottak Shola környékén, Dajr ez-Zaur tartományban, megölve az al-Kudsz Brigád négy tagját. Ugyanebben a térségben április 6-án támadták a kormánykatonák állásait al-Jala, al-Siyal és al-Abbasz városoknál is.

Megfigyelők szerint az Iszlám Állam a támadásaival összesen 377 embert ölt meg a szír rezsim katonái és szövetségesei közül március 24-e óta, vagyis az elmúlt 3 hétben.

Szíria Eufrátesztől keletre fekvő, a kurdok és korábban az amerikaiak által irányított régiójában is emelkedett az ISIS tevékenysége az elmúlt hetekben.

Április 3-án a Szíriai Demokratikus Erők megöltek egy öngyilkos merényletre készülő terroristát Manbij városában.

A helyzet feszült, a főként szunniták lakta Közép-Eufrátesz folyó völgyében. Irányítási és kormányzási ügyekben komoly viták vannak a kurd hadsereg és a helyi szunnita arab törzsek között. Az Iszlám Állam ezt a helyzetet próbálja kihasználni egyre növekvő támadásaival február óta.

„Tüsszögéses merényletekre” buzdította fertőzött társait egy Tunéziában őrizetbe vett dzsihadista. A börtönből szabadult férfi arra szólított fel SARS-CoV-2 vírussal fertőzött szélsőségeseket, hogy a biztonsági erők helyiségeiben tartott eljárások során tüsszögéssel és köhögéssel terjesszék az új típusú koronavírust.

A minisztérium azt is közölte, hogy szerdán a Tunisztól 10 kilométerre fekvő Manuba elővárosában őrizetbe vettek egy másik férfit, miután a lakásában házilagos bombagyárat és drónszerelő műhelyt találtak. (MTI)

A közegészségügyi helyzet is igen törékeny a kurdok által irányított területen. A vízellátás akadozik azóta, hogy a törökök elfoglalták az Allouk vízművet 2019 végén. Egészségügyi felszerelésekből is nagy a hiány, például tesztekből és lélegeztetőgépekből.

Aggodalomra ad okot, hogy ha a járvány tömeges lesz ezen a területen, az ISIS-tagokat fogva tartó börtönökben kezelhetetlen lesz a helyzet.

A szír rezsim csak kevés segélyt eljuttatását engedélyezi a kurdok irányította területre, ezért az Egyesült Államok és szövetségesei az elmúlt napokban tettek lépéseket, hogy segítsék megőrizni a megfelelő higiéniai körülményeket a terroristákat fogva tartó börtönökben.

Enyhülnek vagy durvulnak a fegyveres konfliktusok a járvány idején?

A nagyhatalmak minden energiáját leköti a koronavírus elleni harc, így a harmadik világ országai magukra maradhatnak. 

Irakban is megnőtt az Iszlám Állam által elkövetett támadások száma. Április 12-én Kirkuktól nyugatra, Hawija település ellenőrzőpontjánál egy iraki rendőrt öltek meg az ISIS terroristái. A hónap eleje óra ez volt a harmadik gyilkosság ezen a ponton. Április 7-én két kurd pesmerga harcost öltek meg, 9-én pedig két síita fegyverest.

Az iraki biztonsági erők is a járványra koncentrálnak, az Egyesült Államok pedig az elmúlt hetekben vonta ki erőit Irakból. Az Iszlám Állam tevékenysége így egy széles, egymással szomszédos, főleg szunniták által lakott térségben emelkedik.

Sem a szunnita arab felkelést leverő Aszad-rezsim, sem pedig az Iszlám Államot legyőző, Egyesült Államok vezette koalíció nem oldotta meg a térség rendezetlen ügyeit. Sem Bagdad, sem Damaszkusz nem szunnita vezetése képtelen integrálni a nagyszámú szunnita népességet.

Amíg ez így marad, addig a szunnita arabok nyílt vagy rejtett felkelése is valószínűleg fennmarad mindkét ország távoli, szegény és gyengén irányított területein.

Ez a helyzet, plusz a koronavírus-járvány újabb lehetőséget kínál az ISIS számára, hogy növelje tevékenységét, így a „szellem-kalifátus”, járvánnyal vagy anélkül, továbbra is itt marad.

A koronavírus kényszerítheti térdre az iráni rezsimet?

Elemzők szerint a világjárvány Iránban közölt adatai — 78 ezer fertőzött mellett 4900 halott —  mögött valójában legalább nyolcszor (!) annyi érintett van.