A vírus miatti káosz kihasználására buzdít az Iszlám Állam

A Migrációkutató Intézet (MKI) legújabb gyorselemzésében az Iszlám Állam (ISIS) hivatalos hetilapjának aktuális számában megjelent vezércikk tartalmát mutatja be és elemzi – áll az MKI sajtóközleményében.

Az ISIS lapjában szereplő írás a koronavírus miatt kialakult helyzetben ad iránymutatást híveinek, és azt ajánlja, hogy

terrortámadások formájában is gyakoroljanak nyomást a „keresztesekre”, akik „legrosszabb rémálma” vált valóra a betegséggel.

Utóbbi „Isten büntetése”, amely kiváló alkalmat kínál arra, hogy a vírus elleni küzdelemmel elfoglalt Nyugaton rajtaüssenek.

A vezércikk még a megszokottnál is keményebb és durvább hangnemet használ, könyörtelen harcra buzdít, és a következő gondolattal ér véget: „Isten legkedvesebb imája a dzsihád”.

Mindeközben a barcelonai reptéren elkövetett merényletkísérlet intő jelként szolgálhat a Nyugat számára. Az MKI szerint Iszlám Állam kommunikációja rávilágít arra, hogy bár az utóbbi hetekben a külső határok védelme közegészségügyi és járványügyi színezetet is kapott, az továbbra is a kontinens közbiztonságának megőrzéséről és a terrorkockázat csökkentéséről szól elsődlegesen.