Sajátos csapdában volt Erdély zsidósága a két világháború között

Bár virágzó kulturális élet jellemezte és saját népképviselete is volt a bukaresti parlamentben, az erdélyi zsidóság sajátságos csapdában volt a két világháború között — hangzott el a budapesti Holokauszt Múzeum rendezvényén.

A koronavírus miatti óvintézkedések jegyében március közepétől bizonytalan ideig elhalasztottak minden tavaszi programot a Páva utcai intézményben is, természetesen a dokumentációs központként is működő múzeum a látogatók előtt is bezárta kapuit.

Az utolsó még megtartott eseményen, egy kétrészes sorozat első felvonásán, az Erdély zsidó lakossága 1920 és 1940 között című kerekasztal beszélgetésen a Neokohn is ott járt. Jakab Attila vendégei Szalai Miklós és Róbert Péter történészek voltak, akik a mintegy 160-180 ezer fős erdélyi zsidóság két világháború közötti politikai és társadalmi helyzetéről beszéltek.

Habár a többségében magyar ajkú zsidóságot bonyolult és éles ellentétek is jellemezték, sorsuk a deportálások kezdetéig élesen különbözött a trianoni békeszerződéssel megcsonkított Magyarország zsidóságáétól. Addig nem tapasztalt pezsgő magyar nyelvű zsidó kulturális élet mellett saját nemzeti képviseletük is volt a bukaresti törvényhozásban.

Szalai Miklós és Róbert Péter – Fotó: Holokauszt Múzeum Facebook oldala

Romániában 1918 után létrejött az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, amely a zsidóságot nemzetként határozta meg, így némiképp utópisztikus formában egy újfajta kísérlet is történt az erdélyi zsidó társadalom megszervezésére — vélték a történészek.

A többségében magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú erdélyi zsidóságon belül mégis mély törésvonalak keletkeztek. Az asszimiláns irányvonal mellett egyre nagyobb teret nyert magának a cionizmus, a zsidó nemzeti gondolat — emelte ki Róbert Péter, aki szerint Erdély zsidóságának legalább negyede támogatta Herzl Tivadar eszméjét.

Az erdélyi  zsidóság lényegéről, a magyar–zsidó viszonyról, a romániai integráció lehetséges útjairól éles viták bontakoztak ki a kor zsidó értelmiségének körében — mondta Szalai Miklós, aki szerint

alapvetően három alternatívája volt az erdélyi zsidóknak: zsidó magyarnak, zsidó románnak vagy zsidó zsidónak lenni. A zsidó román opciót kevesen választották, mert nem ismerték a nyelvet, és mert a románság antiszemitizmusáról volt ismert.

Az ELTE BTK filozófia tanszékének megbízott előadója arról beszélt, hogy kezdetben az erőszakos romániai pogromok elleni védekezés volt a célja annak, hogy az erdélyi zsidók nagy része a nemzeti kisebbséggé alakulás mellett döntött, e célra jött létre saját érdekképviseleti szervezetük, a Zsidó Nemzeti Szövetség is.

1918-ban, a román megszállás után azonnal pogromok kezdődtek Erdély területein. A zsidók ezért ahol tudtak, önvédelmi alakulatokat szerveztek. Ez jelentősen hozzájárult a zsidó nemzeti tudat, majd az erdélyi cionizmus felerősödéséhez. Később zsidó pártot is alapítottak — Országos Zsidó Párt néven –, amely több képviselőt is küldött a bukaresti parlamentbe — tette hozzá Róbert Péter, aki a magyar ajkú cionista mozgalmak ismert kutatójának számít (legutóbbi könyvének bemutatóján mi is ott voltunk).

Cionista embermentők: a magyar zsidó ellenállás

Hiánypótló és munkára ösztönző könyvet jelentetett meg Róbert Péter történész, aki a második világháború alatti zsidó ellenállásról, a magyar cionista szervezetek titkos akcióiról foglalta össze legújabb ismereteit.

Sajátságos ellentét jellemezte az erdélyi zsidóságot, hiszen nagy számban — Róbert szerint 120 ezren — voltak köztük jiddisül beszélő, ortodox csoportosulások, sokan hászid, mélyen vallásos zsidók is. Azt pedig nem lehet állítani, hogy közöttük sokan lelkesedtek volna a cionista elvekért.

Ez is mutatta, hogy az erdélyi zsidók útja másfelé vezetett, mint a magyarországiaké, ahol az ortodoxia a zsidó lakosság alig negyedét tette csak ki

— mutattak rá a történészek. Szalai szerint az erdélyi zsidók közötti belső feszültséget a román belpolitika szereplői arra is felhasználták, hogy az ugyancsak nemzeti kisebbséget alkotó magyarságot szembeállítsák a zsidókkal.

A heves zsidógyűlölettől fűtött román politikai elit a magyarok és a magyar zsidók közötti helyzetből profitálhatott az 1930-as évek közepétől egyre bonyolultabb nemzetközi viszonyok (a bolsevizmus és nácizmus egymásnak feszülő érdekei) között — vélte a történész, aki kifejtette: az erdélyi magyarság úgy vélte,

a Trianon miatt elszenvedett veszteségek után a zsidók nem osztoztak velük gyászukban, hanem kihasználták a román állam nekik nemzeti kisebbségként juttatott jogaikat, úgymint önrendelkezés, saját intézményhálózat kialakítása, a kulturális és társadalmi élet megteremtése. Ezt a magyarok később nemigen tudták megbocsátani.

Ennek ellenére ezek a zsidók kulturálisan továbbra is magyarok maradtak. Iskoláikban többségében magyar nyelven zajlott az oktatás, könyvkiadásuk, lapjaik is szinte mind magyar nyelven jelentek meg — mondta Róbert Péter, aki külön kiemelte a Kolozsváron indult — a mai napig létező —  Új Kelet című lapot, amely alapítása első éveiben Európa egyik legtekintélyesebb cionista lapja volt.

A történész egyenesen „pezsgőnek” nevezte az erdélyi magyar zsidó kulturális életet, amelyben szerinte az új NAT-felfedezettek, Wass Albert és Nyírő József is szerepet vállaltak azzal, hogy „kifejezetten jóban voltak több zsidó íróval is”.

Szalai ezt azzal egészítette ki, hogy az erdélyi zsidók azért is érezték magukat közelebb Budapesthez, mert sokak számára az 1918 előtti Magyarország „mégiscsak liberális állam volt” – főleg az 1918 utáni Romániához képest.

Vagyis a zsidók még Horthy — liberálisnak éppen nem tekinthető — Magyarországát is jobbnak vélték, mint Romániát, ahol az államhatalom és az azzal szemben álló szélsőjobb részéről is rendszeres volt a fizikai terror.

Rabbi is köszönti a náci zászlós dekoráció közepette a magyar katonákat 1940-ben. Fotó: Fortepan

Magyarországon nem fordult elő, hogy az ellenzéki politikai mozgalom vezetőjét megöljék. Romániában pedig mindkét fél élt ezzel az eszközzel — tette hozzá Szalai (1933-ban a Vasgárda fasisztái megölték Ion G. Duca miniszterelnököt, 1938-ban viszont a király, miután diktatúrát vezetett be az országban, megölette Zelea Codreanut, a Vasgárda vezetőjét – a szerk.).

Mivel a zsidók ellen több alkalommal is voltak gyilkos pogromok Romániában, az erdélyi zsidók ehhez képest még Horthy Magyarországot is jogállamnak érezték.

Így nem csoda, ha megpróbáltak részt venni a visszacsatolási ünnepségeken is, de onnan már több helyen kizárták őket — vetítette előre a kerekasztalbeszélgetés őszre tervezett második részének tárgyát Szalai.

1940-ben Hitler Horthynak is szánt politikai csaliját, a bécsi döntést a zsidótörvények ellenére is örömmel fogadták a zsidók. Azzal, hogy Magyarországhoz visszacsatolták Erdélyt, stabilabbnak ígérkezett számukra a magyarországi rendszer, mint a román. Addigra azonban már az erdélyi magyar párt olyan mértékben neheztelt a zsidóságra, hogy szinte a végletekig antiszemitává vált — emlékeztetett Szalai.

A saját judaizmusuk és cionizmusok mentén szervezett életük rendszerének két évtizedes felépítése és a karakteres önállóságuk valóban távolságot alakított ki a magyarul beszélő zsidók és az erdélyi magyarok között. Ennek súlyos következményei lettek később: 1943-ban, amikor bizonyos magyar politikai szereplők már a német vereséggel terveztek, Erdély magyar politikai pártja nyilatkozatban sürgette a zsidók kitelepítésének szükségességét.

Mit kezdjünk a nyilas írókkal?

Érdemes eltűnődni azon: miért szívügye a Fidesz politikusainak Wass, Nyirő és társaik „rehabilitálása”? Pelle János írása.