A baktériumokkal, illetve vírusokkal terjedő fertőzéseknél is veszedelmesebb volt az a „lelki járvány”, mely a huszadik században pusztított, és főként a kelet- és közép-európai zsidók voltak az áldozatai. A holokausztról van szó.
Napjainkban sajnálatosan népszerűvé vált a mikrobiológia tudománya. A COVID-19 néven futó koronavírus terjedése miatt a világhálót elözönlötték valóságos és önjelölt virológusok tanácsai és riogatásai.
Tömérdek „összeesküvés-elmélet” koholtak azzal a céllal, hogy megmagyarázzák a járvány eredetét, illetve állítólagos okait. Ahogy ez lenni szokott, néhány kombinatív elméjű antiszemita a világjárványt, a pandémiát összefüggésbe hozta a zsidósággal. Egyesek az arab világban tudni vélik, hogy a fertőző koronavírus olyan biológiai fegyver, melyet az emberiség elpusztítására alkottak meg izraeli laboratóriumokban.
Mások a rendelkezésre álló adatok alapján összehasonlítják a fertőzés terjedését és a halálozást zsidó és nem-zsidó lakosságon belül, s ebből vonnak le megalapozatlan következtetéseket. A koronavírus „próba a hívőknek és büntetés a bűnösök számára”, valójában isteni büntetés, és ott alakulhatott ki, ahol felütötte fejét az „utálatosság” és „korrupció”, állította egy muszlim vallási vezető.
Janusz Korwin-Mikke, szélsőjobboldali lengyel politikus, a Konföderáció, Szabadság és Függetlenség nevű koalíció egyik vezetője pedig nyilvánosan kifejtette, hogy a koronavírus-járvány ugyanúgy, mint a pogromok, a természetes szelekció eszközei, amennyiben a gyenge tagok elpusztításával javult a zsidóság „génállománya”.
Amikor „rosszra fordultak” dolgok, ha váratlan csapás zúdult az emberiségre, sokan a zsidóságot tették érte felelőssé, ugyanúgy, mint a késő középkorban, a 14. században. Ilyen keveset fejlődött napjainkig az emberi psziché, ennyire rögzült az előítéletes gondolkodás a tömegek tudatában?
Sajnos, úgy tűnik, a helyzet keveset változott 1347-hez képest. Ekkor a „fekete halál” öt év alatt Európa lakosságának 30-70 százalékát kiirtotta, becslések szerint 75-200 millió embert pusztított el. Földrészünk népei a zsidókat tették felelőssé a „kútmérgezésért”.
„Védekezésképpen” fellobbantak a máglyák, és egész vidékek zsidóságát irtották ki Franciaországban és Németországban. A vádak racionális alapja pusztán annyi volt, hogy a patkányok bolhájával terjedő pestis kevésbé pusztított a higiénikusabb körülmények között, elszigetelten élő zsidók, mint a keresztények között. Hasonló okokból támadtak rá a zsidókra 1830-ban Galíciában és Magyarországon, a felvidéki kolerajárvány idején.
A baktériumokkal, illetve vírusokkal terjedő fertőzéseknél is veszedelmesebb volt az a „lelki járvány”, mely a huszadik században pusztított, és főként a kelet- és közép-európai zsidók voltak az áldozatai.
A holokausztról van szó, mely igen sok, külső politikai és gazdasági ok, illetve ezek egybeesése miatt következett be, de meghatározó szerepet játszott benne az egyszerű emberek félelme és viszolygása a zsidóktól, mely azután „népi antiszemitizmus” formájában nyilvánult meg.
A holokauszt vírusa a tömegek lelkének mélyén lappangott, onnan tört fel. Válságos helyzetekben, például tömegjárványok, vagy háborúk idején vált aktívvá, és hihetetlen gyorsasággal fertőzött. Pontosan úgy, mint a legagresszívebb vírusok, melyek ellen nehéz, szinte lehetetlen védekezni.
Edgar Morin francia szociológus három fázisát különbözteti meg a tömeglélektani folyamatnak, melynek során egy közösségben, pl. egy város lakosságában a zsidóellenes szóbeszéd váddá alakul.
- Az első a lappangás időszaka (incubation), mely akár évtizedekig tarthat, és a tömegek tudatalattijából feltörő előítéletekre épül.
- A második a terjedés (propagation) fázisa. Ebben már a közösség által érzékelt hirtelen, a zsidókkal kapcsolatos változások is szerepet játszanak, melyeket „meg kell magyarázni”.
- A harmadik fázis az áttétel és kiterjesztés (métastase), mely már a robbanáshoz közeli állapot. Abban, hogy végül bekövetkezik-e a robbanás, a politika, mely már a második fázisban is érezteti hatását, kulcsfontosságú szerepet játszik.
A politikai válság pusztító lelki járványt, a vírusok vagy baktériumok által előidézett járvány pedig súlyos társadalmi válságot idézhet elő. Mindent meg kell tenni azért, hogy az utóbbit elkerüljük, s ne forduljon elő olyan tragikus helyzet, mint 1918 utolsó hónapjaiban, Magyarországon. Akkor a világháborús vereség és a vele járó emberveszteség, a frontokról visszatérő katonák forradalmi lázongásai, a szén- és élelmiszerhiány, valamint a villámgyorsan terjedő spanyolnátha „kombinációja” soha nem látott krízist okozott. 1919 márciusára a magyar társadalom immunrendszere végzetesen legyengült, ebben az állapotban gyűrte le a bolsevizmus fertőzése.
Európában évtizedek óta „békebeli viszonyok” között élünk, jó ideje nem tapasztaltunk meg olyan helyzetet, amibe most kerültünk. De ha a társadalom kohéziós ereje elég erős, védekezhetünk a járványos betegség ellen. Többek között azzal a bevált módszerrel, a karanténnal is, melyet már a 14. században sikerrel alkalmaztak.
Ha nem inog meg a társadalom intézményeibe vetett bizalom, és tagjai között fennmarad a szolidaritás, is előbb-utóbb legyőzzük a koronavírust, csak az a kérdés, mennyi ideig tart a járvány.
Mert ha néhány hónap alatt lezajlik, elkerülhetjük a válság elmélyülését, és megszabadulunk tőle, regenerálódunk. De mi lesz akkor, ha elhúzódik a járvány, és tömegeknek kell kimaradniuk hosszabb időre a munkából, ami súlyos gazdasági következményekkel jár? Mi lesz, ha a hazai iskoláknak tanévet kell halasztaniuk, és gazdaságnak egy teljes idegenforgalmi szezon bevételét kell nélkülöznie?
Rendkívüli időket élünk. A magyar egészségügyre óriási feladatok várnak, anélkül, hogy fel lenne készülve rá. De le fogjuk győzni a járvány okozta válságot, csak a kérdés, hogy mikor jutunk túl rajta. Egyszer a legrosszabb idők is véget érnek. Az emberiség a COVID-19 ellen is megtalálja az ellenszert. Bár olyan biztos lennék ebben, mint abban, hogy a holokauszt vírusát egyszer s mindenkorra sikerül kiirtani, vagy legalábbis megbízhatóan elszigetelni a tömegek lelkében.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.