Egy ENSZ-jelentés szerint Irán az emberi jogok bajnoka

Az Emberi Jogi Bizottság szerint Teherán „különösen óvja a veszélyeztetett csoportokat és nyitott a dialógusra.”

Az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottsága múlt héten hozta nyilvánosságra az Iránról készült jelentést.

Bár a legtöbb emberi jogi szervezet rendszeresen felszólal az iszlám köztársaság jogsértései miatt, az ENSZ-szerv szerint lényegében remek állapotok uralkodnak az országban. A jelentés elsősorban az iráni vezetés narratíváját tükrözi, amelyben semmi kivetnivalót nem talált az univerzális emberi jogok felett őrködő bizottság- írja a The Algemeiner. 

A bizottság a múlt héten tartott vitát a jelentésről, és a tagországok jelentős része dicsérte Irán emberi jogi helyzetét. Az ENSZ-szerv ülésén olyan országok szólaltak fel az iszlám köztársaság mellett, mint Kína, Kuba, Észak-Korea, Venezuela és Szíria.

A UN Watch civil szervezet vezetője, Hillel Neuer elmondta, felháborító, hogy az ENSZ gyakorlatilag elfogadja, hogy Irán az emberi jogok bajnokának állítsa be magát. Neuer szerint az ENSZ viselkedése „sértő a politikai foglyokra és a többi áldozatra nézve.”

Az iráni rezsim kegyetlenül lecsap az ellenzékre – ilyenkor hol van a Nyugat?

A nyugati kormányoknak és civil szervezeteknek követelniük kellene a számonkérést, nevet adva a rémtettek felelőseinek.

A bizottság ironikus módon még azt sem tartotta problémának, hogy Irán nem engedte be az ENSZ emberi jogi főbiztosát az országba, hogy az személyesen győződhessen meg a helyzetről.

A jelentés szerint Irán különös figyelmet fordít a nők jogaira és elítéli a terrorizmust. „Az ország a terrorizmus egyik legnagyobb áldozata és a legnagyobb ellenzője is egyben” – állítja a jelentés.

Irán közismerten a világ egyik legnagyobb terrorizmus-szponzora, de a bizottság országai ezt sem hozták fel a vitán. Mint arról mi is beszámoltunk, az elmúlt hónapokban soha nem látott szintet értek el a rezsim által végrehajtott erőszakos cselekmények. Ezreket gyilkoltak és kínoztak meg, és börtönzött be a biztonsági apparátus.

A korábbi tüntetések idején a főként a likvidált Kaszim Szulejmánihoz köthető egységek több mint 1500 embert öltek meg, közülük 400 nő és több tucat gyerek.

Több mint 7 ezer tüntetőt börtönöztek be, sokakat közülük megkínoztak és vallattak. Egy tartományban a biztonsági erők állítólag tüzet nyitottak a fegyvertelen civil lakosság ellen. 40-100 fiatalt öltek meg, akiknek a holttestét elrejtették.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában olyan országok foglalnak helyet, mint Szaúd-Arábia és Kuba. Neuer szerint teljesen hiteltelen és abszurd, hogy a világ legnagyobb jogsértői akarják védelmezni az emberi jogokat. Az aktivista szerint ez olyan, mintha valaki „a rókákra bízná a tyúkokat.”

Kendőbe burkolt női jogok

A nyugati feminista mozgalmak jó része, ahelyett, hogy kiállna a közel-keleti nők jogai mellett, indirekt módon támogatja a politikai iszlámot. Hajdú Tímea írása.