A zsidó állam történetében eddig precedens nélküli válság az izraeliek problémamegoldó képességét is próbára fogja tenni, de mint minden nehézségen, előbb-utóbb ezen is túl fognak jutni. Nagy Gabriella helyzetjelentése.
A hét utolsó munkanapja, persze vannak, akik pénteken és szombaton is dolgoznak, de Tel-Avivban ilyenkor már korán reggel mindenki a sábátra hangolódva igyekszik munkába vagy vásárolni. Autóban türelmetlenül araszolva a reggeli dugóban vagy buszon és vonaton kávét kortyolgatva telefonon tervezik a sábeszt a családdal vagy barátokkal. A katonák méretes hátizsákjaival eltorlaszolt, zsúfolt buszokon alig lehet állni, nemhogy leülni. Ma reggel azonban az örökké mozgásban lévő, élettel teli, zsibongó város alig ébredezik még, mintha nem is ragyogó napsütéses purimi hétvége, hanem komor jom kipuri szürreális kép vetülne a fehér városra, ahol turistát nagyítóval is alig lehet találni.
Azt mondják, ilyen szomorú Purimra még a nagy öregek sem emlékeznek. A színes kavalkád és a gyerekek nevetésével fűszerezett felvonulások elmaradtak. Az otthoni és iskolai programok, valamint a megszokottnál jóval visszafogottabb utcai menetek nem pótolják a hagyományos, napokig tartó készülődést és a vidám jelmezes forgatagot.
Az alattomos Hámán, COVID-19 néven hetek-hónapok alatt szivárgott be az országba. Az örökké utazni vágyó izraelieket nehéz volt meggyőzni, a járvány valami nagyon távoli dolognak tűnt, ami talán nem is létezik. Aztán a japán partokon ott rekedt hajóról kimenekített családtagok és a napról-napra elodázott valóság végül a múlt heti választások után hideg zuhanyként érte az izraelieket. Néhány nap alatt ugrásszerűen a százat is meghaladta a fertőzöttek, százezerhez közelít a házi karanténban lévők, és kétszer annyira tehető a külföldről visszatérők és egyből karanténba vonulók száma.
Az elmúlt egy hétben az illetékes Egészségügyi Minisztérium és Benjamin Netanjahu miniszterelnök a világméretűvé nőtt járvány tovább terjedésének megfékezése érdekében, napról-napra szigorítva rendelkezéseit végül úgy döntött, hogy hétfő estétől minden külföldről hazatérő izraelinek 14 napra házi karanténba kell vonulnia. A turisták esetében ez a rendelet ma este 8 órakor lép érvénybe, és csak akkor engedik be őket az országba, ha bizonyítani tudják, hogy vállalják és betartják a kéthetes karantént.
Az önkormányzatok országszerte minden rendezvényt töröltek, így a hagyományos purimi felvonulásokat, valamint a kulturális, sport és vallási programokat.
A zsidó állam erejét többek között az is bizonyítja, hogy az izraeliek az elmúlt évtizedek alatt mindenre találtak megoldást. Egy kis ország a puskaporos Közel-Keleten a semmiből felépülve ellenáll a háborús rakétázásoknak, szüntelen terrortámadásoknak, özönvízszerű esőzéseknek, vagy éppenséggel egy csepp eső nélküli hónapokig tartó kánikulának, és közben arra is van ereje, hogy felejthetetlen élményt nyújtson a világ minden tájáról özönlő turistáknak.
Tel-Aviv sosem alszik. Minden évszakban pezseg az élet, a szállodák és éttermek foglalásait nem érdemes az utolsó percre hagyni. Az élet mindössze egy napra áll meg. Jom Kipur idején még a reptér is zárva tart. A szállodák leszedált állapotban, 40% alatti üzemmódban ugyan fogadnak vendégeket, de alvási lehetőségen kívül semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak.
A járvány miatt, amellyel előre senki sem tudott számolni, Izrael olyan helyzetbe került, amilyenbe még a háborúk vagy Jom Kipur idején sem. A szállodák ugyanis még kiéleződött konfliktusok idején sem szoktak bezárni. Most azonban, a néhány nap leforgása alatt bekövetkezett csődközeli helyzetben kénytelenek lehúzni a rolót, és nem csak a szállodák, hanem az izraeli nemzeti légitársaság az El Al is. Dolgozóikat véglegesen elbocsátották vagy kényszerszabadságra küldték, többnyire fizetés nélkül. Eddig legalább 100 szálloda zárt be, és ez a szám a napokban megduplázódhat. Azokkal a hotelekkel, amelyek úgy döntöttek, kockáztatnak és számítanak a helyi izraeli forgalomra, abban a reményben, hogy legalább a csökkentett üzemmódhoz szükséges minimális bevétel egy része meglegyen.
A turizmus összeomlása mellett ráadásul a nemzetközi tőzsdével együtt a hazai piac is folyamatosan zuhan. A purimi ünnepeket követően a csütörtök reggeli nyitáskor a kereskedés kapásból 6%-os eséssel indult. Az izraeli tőzsde (TASE) mélyrepülése múlt héten, a választások utáni második napon kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált a fertőzés ugrásszerű növekedése. Ráadásul a pánik hatására az izraeliek múlt hét csütörtökön 1,3 milliárd sékelt, majd a rá következő két munkanapon újabb 4 és 6 milliárdot, vagyis a purimi ünnepekig összesen 11 milliárd sékelt váltottak ki a lekötött pénzalapokból.
A bezárt szállodák és a kiürült utcák látványa után – miközben a partról kiérünk a lassan magához térő forgalomból, a Tel-Avivhoz hozzáépült, csendesebb kertvárosi Lila akác-köz hangulatú Givatajimba –, a busz is majdnem üres már. Tavaszi madárcsicsergés mellett a kellemes napsütésben minden asztal foglalt a marokkói tulaj kávézója előtt, a „parlament“ tárgyalja a politikai válságot, a gyerekek zsibonganak, a szüleik kávézás közben pár percre mindenről elfeledkezhetnek. A zacskóban néhány péksütemény. A fizetésre várni kell, telt ház van. Amikor sorra kerülök, hanyagul rám kérdez az etióp srác „csak ennyi lesz, miért nem vesz valami innivalót? Nagy meleg lesz ma, ráfér magára”.
Fizetésre várakozva, a kávéházi pletyka során szóba került az évszázad esküvője is. Ejál Golán, Izrael énekes ikonja újra megnősül. Az esemény az egész országot lázba hozta, főleg azok után, hogy az ifjú ara várandós. A tegnap este bejelentett újabb korlátozás szerint tilos a 100 főnél nagyobb rendezvények megtartása. Golán kénytelen volt lemondani az esküvő utáni partyt. Mit ér egy mizráhi esküvő legalább ezer vendég nélkül, és mit ér a focimeccs nézők nélkül? A határozatlan ideig tartó korlátozás komoly érvágást jelent a tavasszal kezdődő esküvői szezon szervezőinek és természetesen az eseményre hónapokig készülő pároknak.
A járványügyi gazdasági katasztrófa egyedül az élelmiszerboltokat nem érinti. Alapszabály, hogy a boltok forgalma a válságban éri el a csúcspontját, miközben a vásárlók úgy érzik, hogy az állandó hiánycikknek számító vécépapíron kívül spagettit is már alig „néhány csomaggal” lehet csak kapni. Az igazi válság a pesszimisták szerint Pészahkor fog tetőzni. Ünnepek idején ugyanis az izraeliek legalább egyharmada külföldre utazik, ami jelenleg lehetetlen és erre nem volt felkészülve az ország. A kereskedők azzal számolnak, hogy az alapvető macesz is hiánycikk lesz.
A zsidó állam történetében eddig precedens nélküli válság az izraeliek problémamegoldó képességét is próbára fogja tenni, de mint minden nehézségen, előbb-utóbb ezen is túl fognak jutni.
Abban is biztosak lehetünk, hogy az izraeliek jóvoltából válik hamarosan elérhetővé mindenki számára az életmentő vakcina, de addig is páratlan összefogással az egészségügy dolgozói, a Magen David Adom mentősei, valamint a katonaság a több száz behívott tartalékossal együtt erőn felül teljesít azért, hogy az ország minél előbb visszatérhessen a rendes hétköznapi életbe. A veszteségek és a valódi károk felmérése azonban csak akkor fog elkezdődni, hogyha hosszú hónapok után egyszer végre megalakul egy működőképes kormány.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.