Hogyan lett az EMIH Izrael ügyének szószólója Magyarországon?

Miközben a neológia egyre inkább távolodik Izrael ügyének markáns közéleti képviseletétől, a hazai haszid ortodoxia – azon belül is az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Magyar Zsidók Szövetsége (EMIH) – egyre nagyobb szeletet hasít ki az Izrael-barát diskurzusból.

Lapunk nemrég – a magyar-zsidó sajtóban egyedül – nagy figyelmet keltve részletesen elemezte a hazai neológia Izraelhez való bonyolult viszonyának friss alakulását. Személyesen a magyarországi zsidó szervezetektől független szemlélőként érdemesnek látom megvizsgálni, hogyan is alakult a Izraellel kapcsolatos kommunikáció a „másik” zsidó egyház, az EMIH táján.

Mint ahogyan azzal a magyar zsidóság ügyei iránt tájékozódni kívánó olvasó bizonyára tisztában van, az EMIH szellemi gyökereit a Chabad Lubavics haszid zsidó irányzat (Chabad) adja, melyet Liadi Snéor Zálmán alapított a polgári naptár szerint 1775-ben. A mozgalom célja napjainkban a hagyománytól és a zsidó közösségektől távol került zsidók bevonása a közösségi életbe.

A fenti definícióban nem szerepel Izrael, és ez voltaképpen igen lényegi dolog:

a Chabadnak ugyanis nincsen markáns hozzáállása Izraelhez, nézetük a cionizmushoz való ortodox viszonyok igen széles skáláján – mely az agresszív elutasítástól a messianisztikus nacionalizmusig terjed – a nem-cionista álláspontokhoz sorolható.

Ez nem olyan elutasító, mint mondjuk a szatmári haszidoké vagy egyes litvis csoportoké (lásd: Neturej Karta), de nem is olyan lelkes, mint egyes telepes mozgalmaké.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija voltaképpen igen tömören összefoglalt a Chabad álláspontját egy 2010-es olvasói kérdésre írt válaszában: „A Chabad alapvetően nem tartja követendőnek Herzl cionista ideológiáját. Ez az azonban távolról sem jelenti azt, hogy elítélné Izrael Államát vagy hasonlót”.

Miért sodródik az anticionizmus felé a neológia?

Az utóbbi időszakban egyre erősebben jelenik meg a magyar-zsidó közéletben a zsidó anticionizmus jelensége. Veszprémy László Bernát írása.

A Chabad oldalán szintúgy hosszú példákon keresztül lehet tájékozódni az utolsó Rebbe, Menachem Mendel Schneerson Izraelhez való hozzáállása kapcsán: a Rebbe nem tiltotta expliciten az Izraelben való letelepedést, ő viszont nem látogatta meg a zsidó államot.

Kiegyensúlyozott álláspont ez, mely nem mozdult el sem a Neturej Karta Izraelt gyalázó, zászlaját égető pozíciója, sem pedig a telepes mozgalom vallásos nacionalizmusa felé. A szekuláris cionizmust elutasította, míg a vallási kötődést Izrael földjéhez nagyon fontosnak tartotta, akárcsak a minden jelentős izraeli politikussal való kapcsolattartást, az izraeli politika kommentálását.

A távolságtartás oka a korai cionizmus szekuláris jellegében keresendő. Ugyan létezett vallásos cionista mozgalom (Mizrachi) és Herzl Tivadar is tett gesztusokat a vallásosok felé, a cionista mozgalom egyik központi tételét, miszerint létezik zsidó nemzet zsidó vallás nélkül is, az ortodox zsidó világnézet mindig is elutasította. A vallásos cionisták között is sokan úgy tartják Avraham Jicak Kuk rabbi után, hogy a szekuláris Izrael a „szamár”, melynek hátán majd eljön a messiás.

A Chabad a szekuláris államra nem tekint a messiás eljövetelének jeleként (mint a vallásos cionisták), sem pedig akadályaként (mint a Neturej Karta), ellenben tekint biztonsági kérdésként.

Ez fontos megfontolás: Izraelben él ma a világ zsidó lakosságának fele, a zsidó élet megóvása pedig kiemelten fontos a judaizmusban, a szombatot például egyedül a zsidó élet megóvásáért lehet megszegni. Erre utalt Shlomo Kesselman chabados szerző cikkében (angolul lásd itt, rossz magyar fordításban itt), melyben a Chabad és a cionizmus kapcsolatáról írt:

„A tény, hogy több millió zsidó telepedett le Izraelben, az ország sorsához kötötte az ott élő zsidóság sorsát, és ezért az országot támogatni kell. Így hát a Chabad Izrael-barát lett, mert zsidóbarátok is vagyunk, és a két ügyet már nem lehet elválasztani”.

Mint azonban azt a szerző is hangsúlyozza, ettől még semmi nem változott a Chabad cionizmushoz való hozzáállásában, hiszen a Tóra nem változott meg attól, hogy több millió zsidó alijázott.

A budai zsidó élet fellendüléséről ír a JTA zsidó hírügynökség

A ma működő négy budai zsinagóga közül három 2010 után nyílt meg, 2016-tól pedig zsidó gimnázium is elindult.

Eközben Magyarországon érdekes jelenségre lehet figyelmes az ember. A hazai Chabad egyre aktívabban vesz részt az Izrael-párti közéleti kommunikációban, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásakor külön találkozott is Köves Slomóval. A Chabad kötelékébe tartozó emberek vezetik a Likud Magyarország egyesületet, és az EMIH-hez köthető médiafelületeken vállaltan Izrael-barát kommunikáció, az anticionizmus közéleti elítélése zajlik.

A Chabad különböző országokban létesült ágazatai között persze mindig lehetnek finom eltérések, az Egyesült Államokban is vannak Chabad-közeli egyének a demokraták és a republikánusok oldalán is, stb.

Mindez azonban markáns üzenet, s különösen lényeges a Likuddal ápolt jó kapcsolat, hiszen a Likud a cionista jobboldalnak éppen a szekuláris ágát képviseli történeti értelemben. (Napjainkra Netanjahu azonban a „vallásos-nemzeti” blokknak nevezett pártok fő figurája, s egyik fő ellenlábasa a szekuláris cionista tradíciót erősebben képviselő Avigdor Liberman –  a kormányválságot okozó egyik fő ok tehát pont a vallásos-szekuláris törésvonal az izraeli jobboldalon belül).

Mi okozza vajon a markánsan Izrael-barát irányba való elmozdulást a hazai Chabad táján?

A válasz elsősorban a neológ fősodrat Izrael-kritikus hangjának megerősödésében és a hazai cionista szervezetek kiüresedésében, irrelevánssá válásában keresendő. Előbbiről már részletesen írtunk, utóbbi azonban szintúgy nem elhanyagolható jelenség. A Magyarországi Cionista Szövetség látható tevékenység nélküli szervezet, komoly médiafigyelmet egyedül az keltett körülötte 2016-ban, amikor a Cionista Világszövetség budapesti ülésének szervezésében nem kaptak szerepet.

30 év: Rendszerváltás a magyar zsidóságban

30 év alatt sok-sok ezren kerültek ki a zsidó iskolákból, a nyári táborokból, olyanok, akik első kézből kaptak „ízelítőt” a zsidóságból.

Ráadásul a cionista fogalom egyre inkább kiüresedik nem csak nyugaton (erről itt és itt írtunk), de a hazai térben is. A Magyarországi Cionista Szövetség tagszervezetei közül a Maromnak 2017-ben volt botránya, amikor palesztin propaganda vetítését hirdették meg a közösség által fenntartott Aurórában.

Ahhoz tehát, hogy egy alapvetően nem-cionista szervezet – mint a Chabad – Izrael szószólójaként jelenhessen meg a hazai közéletben, egyszerűen nem kell elkövetnie ugyanezeket a hibákat: nem kell nyilvánosan kiállni az Izrael legitimitását elvitató palesztin propaganda mellett, továbbá nem kell méltatlanul nyilvános kritikával illetnie Izrael államot.

Izraelt természetesen lehet józanul és mértékkel kritizálni, de mindig észben kell tartani, hogy a nem-zsidó olvasótábor nem tud különbséget tenni a belső zsidó diskurzus és a teljes elítélés között, ráadásul az Izraelt kritizáló zsidó megszólalókra mindig előszeretettel csapnak le az antiszemita zugfórumok, alátámasztandó saját előítéleteiket.

Nem különösebben nehéz terep ez, hiszen ugyanazt kell tennie a Chabadnak, mint eddig is, és ez a korábbi, mára súlytalanná váló cionista körök és az Izrael-kritika irányába sodródó neológia által hagyott üres tér betöltését eredményezi.

Összegzésképp: a Chabad tehát nem lett cionista, és nem változott meg a véleménye a szekuláris Izraellel kapcsolatban sem. Nem mozdult semennyit, hanem a körülötte lévő világ változott.

A magyarországi cionizmus egykori képviselői elfásultak, és a fejét egyre erősebben felütő aránytalan Izrael-kritika és anticionizmus mellett már egy józan, kiegyensúlyozott Izraelhez való hozzáállás is lelkes cionizmusként hat. Pragmatizmusát nem kell felróni a Chabadnak, hiszen felszólalni Izrael méltatlan kritizálásával szemben nem ütközik alapvető elveivel, pusztán a józan ész által diktált elvárás. Nem az az érdekes, hogy a töretlenül építkező Chabad rátalált erre a piaci résre – az lett volna az érdekes, ha nem talált volna rá.

A két nagy zsidó egyház – a Mazsihisz és az EMIH – bizonyos mértékig saját döntéseik alapján, bizonyos mértékig pedig természetes folyamatok által vájt mederben haladva mozognak. A két lefektetett irány világos, tehát minden szemlélő eldöntheti saját vállalt értékei alapján, melyikkel tud inkább azonosulni.

Hogy az Izraellel – felmérések szerint döntő többségében – szimpatizáló magyar zsidóság hogyan fogja megítélni a két nagy zsidó egyház mozgását, azt az elkövetkezendő idő fogja megmutatni.

(Disclaimer: lapunk tulajdonosa az EMIH-hez kötődő cég)

Cikkünk korábbi változatában téves módon azt a látszatot keltettük, hogy a Maromhoz hasonlóan az MCSZ másik tagszervezete, a Kidma is anticionista botrányba keveredett volna. A Kidma részéről szerkesztőségünket arról tájékoztatták: nem fejtenek ki anticionista tevékenységet és soha nem szerveztek közös programot palesztin szervezetekkel. A szerk.

Mit jelent a zsidók számára, ha az állam mondja meg, ki a magyar?

Egyre nyíltabban állami elvárás fogalmazódik meg identitásbeli kérdésekben. Ez mindenképpen határátlépés. Seres László publicisztikája.