Bernie Sanders esete a kubai szocializmussal

Hat államban tartanak előválasztásokat a Donald Trump leváltására készülő demokraták. Ha Bernie Sanders az eddigi szerepléséhez képest meg tudja erősíteni pozícióit Joe Bidennel szemben, az akkor azt is jelenti, hogy jelentős mértékben a baloldali populizmus és a szocialista gazdaságpolitika felé tolódik a demokrata párt. Ez óriási hiba volna.

Bernie Sanders a demokrata párt egyik meglepetés-politikusa, aki nagy népszerűségnek örvend a párt választóinak körében, azon belül is leginkább az értelmiségi fiatalok és az amerikai középosztályból kiszorult afro-amerikaiak illetve latinók többsége között élvez valamennyi támogatottságot.

Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a párt elnökjelölti posztjárat áhítozó vermonti szenátor a szociális demagógia eszközével, a nincstelen tömegek megnyerésével és a társadalom rétegei között rejlő szakadékok szándékos mélyítésével próbál magának politikai tőkét kovácsolni.

Bernie azonban, eltérően a többi klasszikus populista politikustól – akik azon képességgel vannak felruházva, hogy az általános közhangulatot megértve formálják át politikai üzeneteiket és programjaikat a szavazatmaximalizálás érdekében – következetesen gondolkodik, és mióta a politikai csatározások mezejére lépett, változatlanul ugyanazt a határozott politikát vallja és támogatja.

Ennek fényében nem tekinthetünk a republikánus párt „kommunistázós” kampányfogásaként azon kiszivárogtatott felvételekre és a hozzá kapcsolt Bernie-ellenes szólamokra, melyek a szenátor ’80-as évekbeli megnyilatkozásairól szólnak.

A politikust a mainstream médiában azzal mentegetik, hogy tisztes távolságot tart a kommunista ideológiától, sőt mi több, célkitűzései egyáltalán nem azonosíthatók a szélsőbaloldali törekvésekkel, ő csak egyfajta észak-európai típusú stabil demokráciát és jólétet szeretne, nem totalitárius rendszert.

Ezzel nyomatékosítják, hogy minden gyanakvó természetű választópolgár nyugodjon meg, Bernie egy ártatlan, átlagon felüli igazságérzettel felruházott politikus, aki csupán jobbá akarja tenni az emberek életét, és végtelen szolidaritásáról és együttérzéséről tanúságot téve korteshadjáratokat folytat az elnyomó multik és a pénzügyi világ elitje ellen, a Republikánus Párt és az amerikai jobboldal figyelmeztetése pedig hamis feltételezéseken alapul.

Fotó: EPA/LARRY W. SMITH

Bernie törekvéseinek veszélye azonban éppen abban rejlik, hogy a potenciális ellenségeinek kinevezett, sikeresen működő nagyvállalatok és a pénzügyi rendszer ellen kemény és erőszakos fellépést foganatosítana, ha pedig mindez megvalósulna, az amerikai gazdaság és az amerikai középosztály is komoly válsághelyzetbe kerülne.

Azon törekvése, hogy a multinacionális cégek és nagyvállalatok tulajdonosainak vagyonára szigorú közterheket vetne ki, és állami erőszakkal eszközölné ki a vállalati szektorban, hogy a munkavállalók is jelentős részesedést kapjanak a nyereségből, komoly érvágást jelentene az amerikai gazdaságnak.

Az USA ugyanis éppen annak köszönheti töretlen növekedését és dinamikus fejlődését, hogy globalizált gazdaságot működtet, akárcsak egyébként a Bernie példaképeinek tartott skandináv államok,

vagyis multijainak sokasága világszerte bővülő leányvállalataik révén változatlanul hozzájárul az Egyesült Államok nemzeti össztermékének gyarapodásához.

S bár az tény és való, hogy a tengerentúlon komoly problémával kell szembesülnie a kis- és középvállalkozásoknak a kormány monopolista, a nagyvállalatok lobbiérdekeit kiszolgáló politikája miatt, ugyanakkor a vállalati-szférát radikálisan átformálni kívánó szélsőbaloldali intézkedések a kisvállalkozók számára is komoly gondokat jelentenének.

Az adminisztrációs terhek ugyanis komoly korlátjait képeznék a vállalati versenyzésnek, nem beszélve arról hogy

a munkavállalóknak ígért magas juttatások és a központosított, állami monopóliummá tett egészségügyi rendszer fenntartásának költségeit elsősorban rajtuk keresztül hajtaná be a Bernie-adminisztráció.

Az adóemelések és a kormányzati kiadások többszörösét követelő szélsőbaloldali gazdaságpolitika nem csupán a vállalkozói szférát rengetné meg alapjaiban, ezáltal szakadékba taszítva az amerikai gazdaságot, hanem a széles tömegeket magába foglaló középosztályt is zsugorítaná, amerikai családok tömegeinek lemorzsolódását, munkanélküliséget okozva.

Demokraták tévévitája: Bloomberg, a kapitalista közellenség

Természetesen a milliárdos jelölt-aspiránst vették össztűz alá demokrata riválisai, ám a volt New York-i polgármester visszavágott,

A republikánus oldal jogosan illeszti a kommunista bélyeget Bernie Sandersre, ugyanis programjának félreérthetetlenül radikális baloldali éle van. Most arról nem is beszélve, hogy nem győzi dicséretét kifejezni a huszadik századi, illetve a huszadik században született még ma is működő kommunista diktatúrák iránt. A napjainkban kiszivárgott felvételek legalábbis ezt tanúsítják.

Bernie Sanders ezeken a felvételeken nem csupán a Szovjetunióról zengett dicséretet, hanem Kubáról alkotott véleményét sem rejtette véka alá. Mint mondta, nem támogatja ugyan az autoriter, pártállami rendszert, ugyanakkor Fidel Castrót szükségszerű és végső soron a nép által tisztelt vezetőként vázolta fel, mondván olyan társadalmi programokat indított, mely az országban lévő analfabetizmust szinte teljesen eltörölte.

Ezzel azonban ahelyett, hogy következetes szociáldemokrataként heves kritikával illette volna a kubai pártállamot, gyakorlatilag relativizálta mindazon bűnöket melyeket a Castro-vezetés a saját népe ellen elkövetett. Az pedig még inkább megbotránkoztató, hogy „példaértékűnek” nevezi a kubai szocialista „vívmányokat”.

Ahogy egy emigráns kubai művész is megjegyezte Sanders nyilatkozataira reagálva: „Igen, megtanítottak írni és olvasni. Aztán megtiltották, hogy azt olvassunk, amit akarunk, és azt írjunk, amit akarunk.”

Bernie Sanders meggondolatlan és felelőtlen kijelentése, mely még inkább erősítheti a marxista elköteleződés gyanúját a kritikus szemlélő gondolkodásában, sajnos figyelmen kívül hagyja azt a figyelemreméltó tényt hogy Fidel Castro embertelen és zsarnoki rendszere korántsem az igazságosságon és a szolidaritáson alapult, ahogy azt a vermonti szenátor próbálja elhitetni a választópolgárokkal.

Zsidó identitással és szocialista programmal kampányol Bernie Sanders

A demokraták radikális baloldali jelölt-aspiránsa új kampányfogásként Trumpot okolja az Amerikában felbukkanó antiszemitizmusért.

Kuba valójában a kommunizmus előtti időkben töretlen fejlődésnek örvendett, miután 1898-ban amerikai segítséggel elnyerte függetlenségét és végérvényesen felszabadult a spanyol gyarmaturalom alól. A kubai kormány innentől kezdve szorosan összefonódott az Egyesült Államokkal, és ez sokkal inkább a szigetország előnyére vált mint hátrányára, ezen kapcsolat nélkül ugyanis Kuba nem indulhatott el a gazdasági felívelés útján, mely egészen 1957-ig végigkísérte az ország történelmét.

A két ország együttműködése elsősorban a szabadkereskedelmen alapult, a karibi ország importjának jelentős része az USA-ból származott, Kuba pedig mezőgazdasági termékeinek – főleg cukornád – több mint 80%-át Washingtonnak exportálta. Mindez hozzásegített ahhoz, hogy a kubai cukoripar és mezőgazdaság felvirágozzon, megteremtve egy vagyonos paraszti réteget a hazai társadalomban.

Kuba így évtizedek alatt Latin-Amerika és a karibi térség egyik leggazdagabb országa lett, a legprosperálóbb gazdaságot működtette. Ugyanakkor katonai junták tartottak fenn diktatórikus rendszereket, melyek tovább öröklődtek 1959-et követően is. Azonban Fidel Castro diktatúrája és az őt megelőző junták egyvalamiben különböznek egymástól.

Amíg Gerardo Machadó és Fulgencio Batista kormányzata érintetlenül hagyta a kubai gazdaságot és az ezt nyereségessé tevő ültetvényeseket sem szankcionálta, addig Castro minden területen beavatkozott, és szélsőségesen radikális átalakító tevékenységbe kezdett, az „agrárreform” jelszava alatt. A Szovjetunió támogatta Kuba a kommunista diktatúra gazdasági intézkedéseinek köszönhetően elszegényedett, nyomorgó, kiszolgáltatott és adósságokban úszó ország lett.

Havanna teljesen rá volt utalva Moszkva pénzügyi injekcióira, ez azonban a kubaiakat terhelő adósságok fokozatos felhalmozódását segítette elő. Castro – Bernie szerint „igazságos” -Kubájából a ’60-as évektől rengetegen elmenekültek, kik motorcsónakokkal, kik az amerikai titkosszolgálatok segítségével. A kubai rendszernek hála a szigetország lakosságának egyötöde, megközelítően másfél millió ember hagyta el hazáját és telepedett le az USA-ban, vállalva az önkéntes száműzetést.

Szuperkedd: nagy fordulatot hozott Obama egykori alelnöke a demokratáknál

A keddi választásokon Joe Biden megállította Bernie Sanders menetelését a demokraták elnökjelöltsége felé.

Fidel Castro diktatúrája meglehetősen kegyetlen és embertelen volt, a pártállami rendszer kiépítése alig egy év leforgása alatt akadálytalanul megvalósult. Castro, miután gerillacsapatainak élén 1959 januárjában átvette a hatalmat, gyökeres átalakításba kezdett. Ennek jegyében főparancsnokká nevezte ki magát, magához vonta a rendőri erőket, a rendőrség és a hadsereg kulcsfontosságú pozícióira hűséges gerillatársait állította.

Miután megteremtette annak feltételeit, hogy kizárólagos birtokosa legyen az állami erőszak-monopóliumnak, betiltott minden politikai pártot, kormányára ruházta a törvényhozó hatalmat, hadbíróságokat vezetett be, s hogy totális uralmát hatékonyan fenntartsa, a szovjet tanácsadók és a KGB segítségével megszervezte saját állami terrort intézményesítő titkosrendőrségét is.

1960 május elsejére Kuba egy diktatórikus pártállammá vált, kiszolgáltatva egy szélsőséges, a nemzetiszocializmus és leninizmus eszméit ötvöző, hatalommániás politikus kénye-kedvének.

Bernie Sanders tehát azzal, hogy Castro társadalomátalakító programjait dicsérte, gyakorlatilag azt a lekezelő mentalitást közvetítette választópolgárainak felé, miszerint „elégedjünk meg azzal, amit az állam biztosít, és fogadjuk el azon vakhitben tengetve magunkat, hogy a mi javunkat szolgálják”. Emellett beletiport több mint egymillió kubai emigráns méltóságába is, ugyanis azzal, hogy – cáfolata dacára – lényegében védelmébe vette a kommunista pártvezért, figyelmen kívül hagyta a rendszer áldozatainak mérhetetlen szenvedéseit is.

Botrányos nyilatkozatával Sanders maga kérdőjelezi meg, hogy ő ténylegesen „demokratikus szocializmust” akar. Megnyilvánulásai nem csupán az amerikaiak önbecsülését és nemzeti büszkeségét sérti, de súlyos megosztottságot is gerjeszt az amerikai társadalomban. Bernie Sanders „mi forradalmunk” című kampánya megtévesztő: ha komoly támogatottságra tesz szert, az katasztrofális következményeket fog okozni Amerika számára.

Káosz Chilében: vissza a marxizmushoz?

A milliós tüntetések elfeledtetik, hogy nem a szocializmus, hanem a szabadpiaci reformok húzták ki az országot a szegénységből. Gyenge Dániel elemzése.