Itt az impeachment vége: Donald Trumpot felmentették

Az amerikai szenátus republikánus többsége az összes vádpont alól felmentette az amerikai elnököt. Ezzel elbukott a demokraták terve, hogy Donald Trumpot elmozdítsák a hatalomból.

Az amerikai elnökkel szembeni alkotmányos felelősségre vonási eljárásban a szenátus mindkét vádpont, tehát a hatalommal való visszaélés és a kongresszusi vizsgálat akadályoztatása alól is felmentette Donald Trumpot.

A republikánusok közül kizárólag Mitt Romney (Utah állam) szenátor szavazott a demokratákkal, hiába: ahogy várható volt, nem volt meg a többségük.

A még hezitáló néhány republikánust Lamar Alexander, Tennessee állam republikánus szenátora győzte meg néhány napja, ő azt mondta, szerint Trump ugyan nem viselkedett megfelelően, azonban nem követett el olyan vétséget, ami miatt el kellene őt mozdítani a hivatalából.

Mint mondta, önmagában nem von maga után alkotmányos felmentési eljárást a tény, hogy Trump felvetette Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy ki kellene vizsgáltatnia a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit.

Előtte még jól kiosztották

A szenátusi tárgyaláson, a szerda délutáni végszavazás előtt élesen bírálta Trumpot több demokrata párti politikus is. Zoe Lofgren, az ún. impeachment-menedzserek egyike sajnálatát fejezte ki, hogy a tárgyalás során a politikusok inkább saját beszédeikre voltak kíváncsiak, mintsem új tanúkra és dokumentumokra.

Ezzel arra utalt, hogy a republikánus többségű szenátus korábban leszavazta a demokraták új tanúk beidézésére és mintegy 25 ezernyi új dokumentum megtekintésére tett javaslatát.

Jeff Merkley, oregoni demokrata párti szenátor úgy vélekedett, hogy Trump „támadást intézett” az alkotmány ellen, és ez szerinte „rosszabb, mint a Watergate-botrány volt”.

Ennyi volt? A szenátus véget vethet az impeachmentnek

Valószínűleg nem hallgat meg újabb tanúkat a szenátus, úgyhogy rövid időn belül szavazhatnak Trump felmentéséről. 

A Richard Nixon elnök bukását eredményező Watergate-botrányra utalva Merkley úgy fogalmazott: „A Watergate arról szólt, hogy lehallgatás céljából betörtek a Demokrata Párt országos bizottságához. Igen, ez egyértelműen rossz és helytelen volt. De nem folyamodtak külföldi beavatkozáshoz egy választás integritásának erodálása érdekében.”

Bejött a papírforma

Elemzők bizonyosra vették Trump felmentését. A szenátusban a republikánusoknak többségük van, és legalább négy republikánus szenátor kellett volna ahhoz, hogy bűnösnek nyilvánítsák az amerikai elnököt. Ám még az a két mérsékeltnek számító republikánus politikus – Susan Collins és Lisa Murkowski – is bejelentette, hogy a felmentésre fog voksolni, akikre a demokraták számítottak a szavazásnál.

Az elnök ezt a videót rakta ki a szavazás után:

Susan Collins, Maine állam szenátora bejelentette: vannak ugyan fenntartásai az elnök „helytelen viselkedése” miatt, de ez nem elégséges az elnök elítéléséhez. Szerinte a képviselőház által megfogalmazott vádak nem elegendőek az impeachment-eljáráshoz.

Hasonlóan nyilatkozott még hétfőn Lisa Murkowski alaszkai szenátor is. „Egyszerűen nem szavazhatok az elnök megbüntetésére” – mondta.

Jerrold Nadler, az impeachment-menedzserek egyike, és egyben a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke egy televíziós interjúban szerdán közölte: fontolgatják, hogy büntetés terhe mellett beidézik John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadót, aki megjelenésre váró könyvében állítólagosan új részleteket tár fel Trump és Zelenszkij beszélgetéséről, illetve Trump Ukrajnával kapcsolatos lépéseiről.

Trump nem zsarolta az ukránokat — vallották az első tanúk

A héten felvonultak a demokraták sztártanúi a Trump elleni eljárásban, de egyikük sem tudta bizonyítani, hogy az elnök valóban bűncselekményt követett volna el.