Ennyi volt? A szenátus véget vethet az impeachmentnek

Valószínűleg nem hallgat meg újabb tanúkat a szenátus, ami azt jelenti, hogy rövid időn belül szavazhatnak az elnök felmentéséről. 

Bolton váratlan bombája után úgy tűnik, mégis Trumpnak áll a zászló az impeachment tárgyaláson. Ugyanis csütörtök este az eddig bizonytalan szenátorok közül egy bejelentette, hogy nem szavazza meg az újabb tanúk meghallgatását, vagyis hamarosan véget érhet a tárgyalás- számolt be a BBC.

Lamar Alexander, Tennessee állam republikánus szenátora szerint Trump ugyan nem viselkedett megfelelően, azonban nem követett el olyan vétséget, ami miatt el kellene őt mozdítani a hivatalából. Alexander voksával elegen lesznek a republikánusok, hogy pénteken leszavazzák a további tanúk meghallgatását. Ha ugyanis nincs több tanú, akkor azonnal ki lehet írni a mindent eldöntő szavazást a vádakról.

Ben Shapiro konzervatív kommentátor szerint nehéz megjósolni, helyes-e a tárgyalás siettetése.

„Tehát a republikánusok további tanúk meghallgatása nélkül haladnak tovább. Talán igazuk van abban, hogy ilyen gyorsan véget vetnek ennek a cirkusznak”

– írta Shapiro a Twitteren, de azt is hozzátette, hogy a billegő államok szenátorainak visszaüthet a döntés.

A Fehér Ház betiltja John Bolton hamarosan megjelenő könyvét

Bolton még decemberben benyújtotta a kéziratot a Nemzetbiztonsági Tanácshoz „rutinellenőrzésre”, ahol arra jutottak, hogy nemzetbiztonsági érdekeket sért.

Pénteken a szenátorok elmondják utolsó érveiket, majd szavaznak a további tanúk meghallgatásáról. Mivel három republikánus várhatóan a demokratákkal fog szavazni, ezért az előrejelzések szerint 50-50 lesz a voksok száma, amit csak a tárgyalás felett elnöklő legfelsőbb bíró, John Roberts oldhatna fel.

A The New York Times információja szerint az is megeshet, hogy billegő államok demokratái átszavaznak a republikánus oldalra.

Rick Scott, Florida állam republikánus szenátora szerint már pénteken felmenthetik Trumpot.

„Nem fogunk a tanúk mellett szavazni. A demokratáknak volt választásuk, volt idejük bőven. Behívhatták volna Boltont, hogy tegyen vallomást a képviselőház előtt, de nem tették meg. Tehát mi nem fogjuk megszavazni a tanúkat, és azt hiszem, már holnap éjjel befejezzük ezt az egészet”

– jelentette ki a szenátor csütörtök este a Fox News műsorában.

Lindsey Graham dél-karolinai szenátor azt nyilatkozta, hogy ha nem is pénteken, de a jövő héten már véget érthet az impeachment tárgyalás.

Nincs gond azzal, ha a Kijevnek nyújtott segélyt visszatartják, amíg ez nem „korrupciós célokat” szolgál – fejtette ki Adam Schiff, az elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás menedzseri csoportjának vezetője a szenátusi tárgyaláson csütörtökön, amikor a vád és a védelem képviselői ismét kérdésekre válaszoltak.

A vád képviselőihez intézett egyik kérdés azt firtatta, hogy miben különbözött Trump lépése a korábbi elnökök azon döntéseitől, amelyek szintén késleltették a katonai segély átutalását Kijevnek. Schiff azzal válaszolt: senki sem vetette fel azt, hogy ne lehetne feltételekhez kötni a segélyek folyósítását, de – mint fogalmazott – „abban mindannyian egyetérthetünk, hogy nem lehet korrupciós célok érdekében feltételekhez kötni segélyt, megpróbálni igénybe venni egy külföldi hatalmat, hogy csalhass a választáson”.

Schiff azt hangoztatta: a vád képviselői szerinte bizonyították, hogy az elnök ilyen korrupt lépésre ragadtatta magát. (MTI)