Irán vezetője kifogásolja, hogy Amerika „a cionistákkal” egyeztetett a béketervről

A Donald Trump amerikai elnök által bemutatott közel-keleti béketerv előbb meg fog halni, mint maga Trump – mondta Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerdán az állami televíziónak.

Az ajatollah ostobának és álnoknak nevezte a tervet, és felszólította a palesztinokat, illetve a muszlim közösséget, hogy szálljanak szembe vele. Hamenei szerint a palesztin-izraeli konfliktust népszavazással kellene megoldani. Minden palesztinnak magának kellene eldöntenie, hogy milyen politikai megoldást kíván országa számára – hangsúlyozta.

Hamenei egyúttal hozzá nem értőnek nevezte azokat az arab vezetőket, akik támogatják a béketervet.

„Ne is törődjetek azzal a néhány áruló arab vezetővel, akik támogatják az ‘évszázad megállapodását'” – mondta. „Inkompetensek és még a saját népük sem tiszteli őket” – tette hozzá. Twitteren közzétett üzeneteiben az ajatollah ostobának nevezte a tervet, amely szerinte sosem fog megvalósulni.

„Balgaság összegyűlni, töprengeni, pénzt költeni, meghívókat szétküldeni, felháborodást kelteni, majd bemutatni egy tervet, amely kudarcra van ítélve” – írta az ajatollah, aki szerint a terv az Egyesült Államok kegyetlenségéről is tanúságot tesz, mert Izraellel – Hamenei fogalmazása szerint – a „cionistákkal” tárgyalták meg, hogy mi legyen a palesztinoké.

Irán most már inkább barátkozna az arabokkal

Irán és Szaúd-Arábia között elég komoly nézetkülönbségekre utal, hogy évek óta öldöklő proxiháborút vívnak egymással Jemenben.

„Palesztina a palesztinoké. Hogy jönnek ahhoz, hogy erről döntsenek?” – tette fel a kérdést Irán vezetője. Hamenei szerint a zsidó állam és az Egyesült Államok fegyverekkel, vesztegetéssel és hízelgéssel igyekszik majd végrehajtani a tervet, a „cionista ellenséget” és az amerikaiakat pedig dzsiháddal kell kiszorítani, amiben minden muszlim országnak támogatnia kell a palesztinokat.

Az iráni politikusok egyhangúlag elítélték Trump közel-keleti béketervét. Haszan Róháni iráni elnök megvetendőnek és elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szerint a terv nem más, mint egy csőd szélén álló ingatlanmágnás álomprojektje, amely egyben rémálom a térségnek és a világnak.

A béketervet az Arab Liga és az Iszlám Együttműködés Szervezete is határozottan elutasította, és számos nagyhatalom is kételyeit fejezte ki vele kapcsolatban. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát követően a palesztin vezetés bejelentette: minden kapcsolatot megszakít az Egyesült Államokkal és Izraellel.

A Trump-terv értelmében Izrael elcsatolhatná az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia azon részeit, ahol zsidó telepek épültek, amelyeket az ENSZ törvénytelennek tekint. Izrael részévé válna a Jordán folyó völgyének nagy része is, így a zsidó állam venné körbe a palesztin állam zsidó telepektől szabdalt ciszjordániai részét.

A terv értelmében Jeruzsálem egésze Izrael egy és oszthatatlan fővárosa, a palesztin állam székhelye Kelet-Jeruzsálem egyik peremvárosába kerülne. Izraeli fennhatóság alá kerülne a Templom-hegy és az al-Aksza mecset is, amely az iszlám egyik legszentebb helye, ahol Izrael feladata lenne garantálni a vallásgyakorlás szabadságát.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete elvetette az „évszázad alkuját”

Ragaszkodnak hozzá, hogy a palesztin államhoz tartozzon valamennyi, szerintük 1967-ben elfoglalt terület.