Teheránba látogat az uniós diplomácia vezetője

Josep Borell, Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel és más magas rangú tisztségviselőkkel is találkozik majd hétfőn.

December eleji hivatalba lépése óta ez lesz az első alkalom, hogy felkeresi az iszlám köztársaságot.

Borrell feszült időszakban érkezik Iránba. Az iszlám köztársaság az elmúlt hónapokban többször kikelt Franciaország, Németország és Nagy-Britannia ellen, mert szerinte nem tettek semmit a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentéséért. A nemzetközi szerződést mindhárom ország aláírta, Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal együtt.

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában egyoldalúan felmondta az egyezséget, amely az iráni nukleáris programot volt hivatott kordában tartani a szankciók feloldásáért cserébe. Washington a felfüggesztett büntető intézkedéseket is újra életbe léptette. Ezt követően Irán is fokozatosan felhagyott a megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítésével.

Borrell januárban Brüsszelben már találkozott Zaríffal az európai külügyminiszterek iráni-amerikai válságról folytatott tanácskozásán.

Washington január elején a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében célzott dróncsapással végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz egységének hírhedt parancsnokát. A lépés nagy felzúdulást váltott ki az iszlám köztársaságban, és Teherán ezt követően fokozta az urándúsítást.

Likvidálta az iráni Al Kudsz erők hírhedt parancsnokát Amerika

Kászim Szulejmáni iráni tábornokkal a bagdadi repülőtéren, egy dróntámadás során végeztek.