Kiderült, miről tárgyalt Netanjahu és Putyin Moszvában

Nem sokkal a Donald Trump után az orosz elnökkel is egyeztetett Izrael vezetője.

Csütörtökön az orosz fővárosba érkezett Benjamin Netanjahu, hogy Vlagyimir Putyinnal találkozzon. A Jerusalem Post értesülései szerint a két vezető Irán mellett Szíriáról is egyeztetett, valamint szóba került Putyin múlt heti, jeruzsálemi holokauszt-megemlékezésen tartott beszéde is, amit Netanjahu méltatott.

Ezentúl az MTI úgy tudja, az izraeli vezető azért érkezett az orosz fővárosba, hogy személyesen tájékoztassa Putyint a Donald Trump amerikai elnök által kedden meghirdetett új közel-keleti béketerv részleteiről. Fel is hívta a figyelmet arra, hogy vendéglátója az első külföldi vezető, akit informál a kezdeményezésről.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a találkozót követően mindössze annyit mondott, hogy a Kreml folytatja a terv elemzését. Sajtóértesülések szerint Putyin elnök „mélyen belekérdezett” a részletekbe, mikor Netanjahuval tárgyalt.

Ezen kívül Netanjahu megköszönte Putyinnak a drogcsempészés címén elítélt izraeli nő szabadon bocsátását.

Mint arról írtunk korábban, a 26 éves Naama Iszakárt tavaly áprilisban 9,6 gramm hasis birtoklása és csempészése címén vették őrizetbe a moszkvai Seremetyjevo reptéren, ahol tranzitutasként tartózkodott. Az elmarasztaló ítéletet október 11-én hirdette ki ellene a Moszkva megyei Himki város bírósága.

Iszakár szabadon bocsátásáért az anyja mellett az izraeli kormány is folyamodott. Ennek akadálya a Kreml szerint az volt, hogy Iszakár egészen az elmúlt napokig nem kért személyesen kegyelmet Putyintól, ami az orosz törvények szerint elengedhetetlen feltétel. Végül január 26-án ismeretessé vált, hogy Iszakár beadta kegyelmi kérvényét, és kérte, hogy engedjék ki a Moszkva környéki javító-nevelő táborból, ahol büntetését tölti.

Az elítélt anyja, Jaffa Iszakár a múlt héten Jeruzsálemben személyesen találkozott az orosz elnökkel, és kedden Oroszországba érkezett.

Putyin csütörtökön a Netanjahuval folytatott megbeszélésen rámutatott, hogy Naama Iszakár szerencsére nem lépte át a kábítószerrel az orosz államhatárt. Méltatta a jeruzsálemi pátriárkának az ügyben játszott szerepét, aki elhozta neki az elítélt anyjának levelét.

Netanjahu hangsúlyozta, hogy csütörtöki moszkvai látogatása a két ország kapcsolatainak szorosabbá válását jelképezte. A Kremlben folytatott tárgyalásait követően az izraeli miniszterelnök és felesége a moszkvai Vnukovo-2 repülőtéren találkozott Naama és Jaffa Iszakárral, akikkel együtt indultak vissza Izraelbe.

Hazaindul az orosz börtönben tíz hónapig fogva tartott izraeli lány

A Jerusalem Post arról számol be, hogy Naama Iszakár, az orosz börtönben tíz hónapig, drogcsempészet vádjával fogva tartott 26 éves lány ma elhagyta a börtönt.