Ukrajna az iráni rakétakilövéseket is a repülőgép-szerencsétlenség lehetséges okai között nevezte meg

Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára bejelentette, hogy az ukrán nyomozók a katasztrófa helyszínén orosz rakéták esetleges maradványai után is kutatni kívánnak. Magas rangú ukrán tisztviselők csütörtökön négy lehetséges elméletet ismertettek a héten lezuhant, 176 halálos áldozatot követelő, repülőgép-szerencsétlenség okaként, köztük a rakétatámadást és a terrorizmust is.

Ukrajna jelenleg a katasztrófa potenciális okait vizsgálja, amelyek között az ütközés, illetve a hajtómű meghibásodásának lehetősége mellett a rakétatámadás és a terrorizmus is felmerült – írja a The Jerusalem Post.

A szerencsétlenség néhány órával azután történt, hogy Irán rakétatámadást intézett amerikai katonai állások ellen Irakban. Egyesek szerint nem kizárt, hogy valamelyik rakéta találta el az ukrán repülőgépet.

A Reutersnek nyilatkozó, nevük elhallgatását szakértők – három amerikai, egy európai és egy kanadai –, azonban azt állítják, a katasztrófa oka sokkal inkább valamilyen meghibásodás lehetett.

Mentőegységek dolgoznak a Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsdarabjainál az iráni Sahriár város közelében. Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára elmondta, hogy az ukrán nyomozók azután kértek engedélyt Irántól orosz rakétamaradványok utáni kutatásra a katasztrófa helyszínén, hogy olyan információk láttak napvilágot az interneten, amelyek a gép esetleges lelövését is a lehetséges forgatókönyvek közé sorolták. Iráni közösségi média oldalakon ugyanis Tor-M1 föld-levegő rakéták maradványainak fotói jelentek meg, olyanoké, melyeket az iráni hadsereg használ.

„Szakértőink folyamatosan egyeztetnek az iráni hatóságokkal, hogy ellátogathassanak a katasztrófa helyszínére, és ott orosz Tor rakéták maradványai utáni kutassanak, melyek az interneten jelentek meg”

– mondta Danilov az ukrán Censor.net hírportálnak.

Ukrán illetékesek elmondták, hogy nyomozásukban felhasználják a maláj légitársaság az országuk felett 2014-ben lezuhant gépének katasztrófája kapcsán megszerzett tapasztalataikat. Az emlékezetes tragédiában 298 ember lelte halálát.

Irán nem adja ki a fekete dobozokat, visszavonták a hajtóműhibára utaló ukrán közleményt

A korábbi szöveg kizárta, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta volna a szerda hajnalban lezuhant Boeing-737 utasszálllító repülőgép katasztrófáját.