Terror, Irán, antiszemitizmus – interjúnk az Európai Stratégiai Hírszerzési és Biztonsági Központ igazgatójával.
December elején kétnapos szakmai konferenciát szervezett a budapesti Migrációkutató Intézet a globális terrorizmus jelentette kihívások témájában. A „Terrorizmus 3.0 — aktuális biztonsági kihívások és kilátások” című rendezvényen tartott előadása után Claude Moniquet-val beszélgettünk.
| Claude Moniquet francia elemző, újságíró, a francia külföldi hírszerzés (DGSE) egykori munkatársa. Jobboldaliként 2019-ben a Listes Destexhe színeiben indult Belgiumban a helyi választásokon. A belgiumi Európai Stratégiai Hírszerzési és Biztonsági Központ (ESISC – European Strategic Intelligence and Security Center) alapító igazgatója. A brüsszeli ESISC 2002 óta készít biztonságpolitikai, geopolitikai, gazdasági és egyéb témájú elemzéseket. |
Nemrég úgy fogalmazott, hogy ma nem London vagy Brüsszel, hanem az internet számít a terrorizmus „fővárosának”. Mivel jár mindez a jövőre nézve? Ez azt jelenti, hogy el is veszítettük a kontrollt felette, vagy különböző szabályozások még segíthetnének?
Egyrészt nem látok túl sok esélyt az internet szabályozására, hiszen éppen a szabadság képezi az alapját. Nem is baj, hiszen sok szabadságharcos mozgalomnak biztosít új lehetőségeket – például Irán vagy Kína esetében is látunk ilyen helyzeteket.
Azonban véleményem szerint ennél sokkal fontosabb lenne megérteni azt, hogy a terrorizmus elleni harc bizony egy ideológiai háború része – ugyanúgy, ahogy a hidegháború is az volt. Akkoriban az USA az Egyesült Királysággal és Franciaországgal együtt kulturális területen is sokat tett, például a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió működtetésével. A kommunizmussal szemben állókat támogatásukról biztosították, és néhány évtized alatt rendszerszintű változások történtek.
Nekünk is hasonlóan kell eljárnunk a dzsihadistákkal és szalafistákkal szemben az interneten. Egyfajta „ellenpropagandát” kell alkalmazni – főleg a fiatalok körében –, hogy megelőzzük a radikalizálódásukat.
Ugyanazon a pályán kell aktívnak lennünk, ahol ők tevékenykednek.
Erre sokan felhívják a figyelmet. De mégis kinek lenne a felelőssége cselekedni?
A teljes képet nézve nyilván az államnak szerepet kell vállalnia ebben, de ugyanígy az iskoláknak és a családoknak is. Belgiumban például legalább egymillió olyan muzulmán él, akik nagy része szintén szigorúbb szabályokat várna állami szinten, mert szeretnék a gyerekeiket megóvni a radikalizálódástól.
Mi lehet ennek az akadálya?
Itt jön képbe a baloldal, amelyhez a muszlim gyökerű bevándorlók nagy része kötődik, mert tőlük számítanak védelemre. Úgy látom, hogy a jobboldalon nem is igyekeznek megszólítani ezeket a közösségeket. Pedig nekünk is meg kellene szólítanunk a bevándorlókat, és el kellene mondanunk nekik, hogy ugyanazok az érdekeink: mi is jobb oktatást és nagyobb biztonságot szeretnénk a gyermekeik számára. Ebben ők is egyetértenének, mégsem tesszük meg.
A jobboldal nem szólítja meg a muszlim származású embereket. És ez nagy probléma.
Hogyan látja az antiszemitizmus kérdését hazájában?
Nézzük meg a statisztikákat Franciaországban vagy Belgiumban: harminc évvel ezelőtt évente csak néhány, vagy legfeljebb pár tucat antiszemita támadás történt. Napjainkban a fiatal muszlimok körében azonban egy új antiszemitizmus terjedt el.
Ma Franciaországban nem több tucat, hanem több száz antiszemita incidens történik évente, és közülük több különösen kegyetlen, vagy akár halálos kimenetelű – ahogy láttuk például Lucy Halimi esetében is, akit azért gyilkoltak meg, mert zsidó volt. [A 66 éves francia nyugdíjas óvónőt 2017-ben saját otthonában bántalmazta gyilkosa, majd kihajította az ablakon, miközben a szomszédok beszámolója szerint hangosan Allahot éltette és a Korán szavait ordította].
Ez felfoghatatlan és elfogadhatatlan.
Mindeközben ilyen esetek nem történnek Kelet-Európában, sőt ellentétes tendenciákról szólnak a hírek. Mit gondol, mi az oka?
Magam is zsidó származású vagyok, jól tudom, hogy Kelet-Európában a zsidóság a történelme más – de egyben nehezebb is – volt. Ma viszont a kormányok itt talán többet tesznek azért, hogy jó kapcsolatot tartsanak fenn a zsidósággal és nem mellesleg Izraellel, szemben Nyugat-Európával. Például Franciaországban vagy Belgiumban a kormány nem antiszemita, és próbálnak is tenni a zsidóság védelméért, de félnek a problémákról beszélni.
Jól bizonyítja ezt a címkézés körül kirobbant vita. Brüsszelben az egyik legutóbbi szavazáson kizárólag az én pártom állt ki Izrael mellett. Mindenki más azt mondta, hogy az anticionizmus nem számít antiszemitizmusnak, az csak politikai kérdés.
Pedig ki kell mondani: ha valaki azt állítja, hogy egy népnek nem lehet országa, az nem politikai, hanem faji kérdés. Az anticionizmus az antiszemitizmusnak egy formája.
Izraelben is élt korábban. Milyen különbségeket lát például a nyugat-európai és az ottani terrorizmus elleni harc között?
Az izraeli hírszerzés nagyon jó, de nagyon más – két szempontból is. Először is, Izraelben gyakran elsősorban kifejezett csoportokra koncentrálnak – például a Hezbollah-ra vagy a Hamászra. A francia hírszerzők ezzel szemben nemcsak a terror ellen küzdenek, hanem a szervezett bűnözés és kémkedés is a profiljukba tartozik.
Ha kevesebb célpontra kell fókuszálnod, nagyobb sikereket érhetsz el. És legalább ugyanilyen fontos ténynek tartom, hogy az ország megszületése óta jelen van a terror, aminek pszichológiai hatásai is vannak.
Néhány évvel ezelőtt könyvet írt Iránról, amelyet a „terror államának” nevezett. Hogyan látja ma a perzsa ország helyzetét?
Irán teljesen normális politikai eszközként alkalmazza a terrort – sajnos saját lakosságával szemben is. Amikor nemzetközi problémába ütközik, akkor a terrorra olyan eszközként tekint, mint a diplomácia vagy a kereskedelmi lépések.
Irán folyamatosan nyomást gyakorolt Belgiumra – közvetlenül és közvetetten egyaránt. Például júniusban az irániak letartóztattak egy francia kutatónőt [Fariba Adelkhah-t]. Kezdetektől világos, hogy így szerették volna nyomás alá helyezni az országot és egyben Belgiumot, ahol még mindig őrizetben tartják Assadollah Assadit [a 46 éves iráni diplomatát tavaly nyáron Németországban tartóztatták le, amiért állítólag terrortámadást akart elkövetni Nyugaton élő irániak ellen. A férfit kiadták Belgiumnak. – a szerk.]. Az ügy kimenetelét nehéz lenne megjósolni, de mindenesetre jól illusztrálja Irán természetét.
