Putyin segítségét kérte Netanjahu a bebörtönzött lány ügyében

A hívást az izraeli vezető kezdeményezte. A Kreml tájékoztatása szerint Putyin 2020-ra tervezett izraeli útja is szóba került a beszélgetés során.

Ismét Naama Iszakár szabadon engedését kérte Benjamin Netanjahu Oroszország elnökétől telefonon. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kábítószer-csempészettel vádolt izraeli turista ügye a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot kapott a közelmúltban.

Nemrég Izrael miniszterelnöke már kifejezte reményét azt illetően, hogy Vlagyimir Putyin élni fog elnöki jogkörével, és felmenti a fiatal nőt, ugyanis szerinte az orosz bíróság által elutasított fellebbezés nem más, mint „abszurd” döntés – különösen annak tükrében, hogy a vizsgálatok szerint a 26 éves turistánál mindössze pár gramm kannabiszt találtak a moszkvai repülőtéren, amikor Indiából próbált meg beutazni az országba, mégis hét és fél év börtönre ítélték.

Az izraeli miniszterelnök hivatalos Twitter-oldalán azt írták: a telefonbeszélgetés során a két vezető Iránról és a szíriai helyzetről is egyeztetett.

No Title

Prime Minister Benjamin Netanyahu spoke today by telephone with Russian President Vladimir Putin. The two discussed Iran and the situation in Syria.Prime Minister Netanyahu again requested that President Putin effect the release of Naama Issachar.

A Kreml tájékoztatása szerint Putyin 2020-ra tervezett izraeli útja is szóba került a telefonbeszélgetés során. A Jerusalem Post értesülései szerint az orosz elnök azért utazik a zsidó államba jövőre, hogy részt vegyen a világvezetőknek szervezett Világ Holokauszt Fórum nevű konferenciaeseményen január 23-án.

Sajtóinformációk szerint Netanjahu arra törekszik, hogy addigra hazaengedjék Naama Iszakárt. Putyin válaszáról azonban sem az izraeli, sem az orosz felek részéről nem derült ki hír.

A telefonbeszélgetést követően a lány édesanyja, Jaffa Iszakár elárulta, hogy megköszönte Netanjahunak a közbenjárást. Mint elárulta, fogvatartott lányának megengedték, hogy Shaul Deutch rabbi segítségével megünnepelje a Hanukát.

Az orosz Chabad rabbi hanukiát és fánkot vihetett a lánynak. Mindeközben édesanyja Izrael moszkvai nagykövetségén várta.

Naama Iszakár esetében egyelőre úgy tűnik, a diplomáciai vonal mellett jogi úton is folytatódik a küzdelem, és hamarosan az Emberi Jogok Európai Bírósága elé is kerülhet az ügy.

Nincs kegyelem Oroszországban az izraeli lánynak, akinél marijuánát találtak

Az ügy hátterében a helyi lapok szerint ott lehet az utóbbi hónapok Moszkva és Jeruzsálem közötti feszültsége.