Jeruzsálemben emlékeznek a világ vezetői Auschwitz felszabadulására

Angela Merkel pedig az egykori haláltábor helyszínére is ellátogat majd – első alkalommal.

Harmincnál is több állami vezető utazik hamarosan az izraeli fővárosba, hogy Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára emlékezzenek közösen —  derül ki a Jewish Telegraphic Agency írásából. A politikusokat az 5. Holokauszt Világfórum nevű konferenciára várják, amit januárban rendeznek meg Jeruzsálemben.

Reuven Rivlin izraeli elnök szerdai bejelentése szerint olyan prominens vendégek is jelezték részvételi szándékukat, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök és Emmanuel Macron francia államfő.

Németország, Olaszország és Ausztria pedig szintén jelezte, hogy legmagasabb szintről küldenek delegációt a zsidó államba.

„Azért találkozunk, hogy átgondoljuk, hogyan adhatnánk tovább a holokausztról szóló emlékeket azoknak a generációknak, amelyek túlélők nélkül maradnak; és milyen lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk a világon élő zsidók biztonságát” — fogalmazott az izraeli elnök, akinek nyilatkozatát Israel Katz külügyminiszter és a Jad Vasem igazgatója is aláírta.

Négy haláltábort megjárt, ő volt a legidősebb osztrák túlélő

A salzburgi Marko Feingold százhat évesen hunyt el, hat évig üldözték a nácik. Megjárta Dachaut, Buchenwaldot, Auschwitzot és Neuengammet is.

Mindeközben a The Jerusalem Post arról számolt be, hogy még az idén várhatóan Angela Merkel is nagyszabású megemlékezésen vesz részt az egykori auschwitzi haláltábor helyszínein, a „Stammlagerben” és Birkenauben is.

A német kancellár 14 éve tartó hivatali ideje alatt most először utazik az emlékhelyre. Német lapinformációk szerint látogatása azért is volt bizonytalan, mert a rendezvényre már bejelentkezett Frank-Walter Steinmeier szövetségi államfő, miközben sürgetővé vált a kancellár látogatása, hiszen nem lehet tudni, meddig marad hivatalában.

A Die Zeit úgy tudja, fontos szempont volt Merkelnél, hogy egyre kevesebb a túlélő, aki személyesen is elmondhatná a kancellárnak meghurcolásának történetét.

A Süddeutsche Zeitung német lap beszámolója szerint a látogatás december 6-ára várható, amikor az Auschwitz-Birkenau Alapítvány létrejöttének 10. évfordulójára emlékeznek. Az alapítványt a néhai lengyel külügyminiszter, Wladyslaw Bartoszewski hozta létre, aki maga is auschwitzi fogoly volt annak idején.

Helmut Schmidt és Helmut Kohl volt német kancellárok szintén látogatást tettek hivatali idejük alatt Auschwitzban.

Angela Merkel más náci táborok helyszínein már járt a múltban — köztük a dachaui és buchenwaldi haláltáboroknál. Tavaly pedig negyedik alkalommal tett látogatást a jeruzsálemi Jad Vasem Emlékmúzeumban.

Angela Merkel visits Yad Vashem holocaust museum

German Chancellor Angela Merkel visits Yad Vashem, Israel’s Holocaust memorial museum in Jerusalem and speaks of her country’s „everlasting responsiblity” to…

„Csaknem 80 évvel ezelőtt, november 9-én olyan pogromot hajtottak végre, amely során a Németországban élő zsidók sosem látott gyűlöletet és erőszakot éltek át” – utalt akkor a Kristályéjszaka borzalmaira Merkel.

„De ami utána következett, az a soá minden addiginál súlyosabb bűncselekmény-sorozata volt, és a civilizáció megtiprása. Ebből származik Németország örök kötelessége az emlékezésre, az antiszemitizmus, xenofóbia, gyűlölet és erőszak elleni harcra” – tette hozzá a német kancellár.

Az auschwitzi táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. Itt öltek meg mintegy 80 ezer nem zsidó lengyelt, 25 ezer cigányt és 20 ezer szovjet hadifoglyot is. A lágert szovjet katonák szabadították fel 1945 januárjában.