Biblia vagy tradíció: miért támogatják Izraelt az evangéliumi keresztények?

Izrael egyik legnagyobb támogatója az evangéliumi kereszténység, de a történelmi egyház antiszemita múltja a mai napig kísért. 

„Ha Izraelre nézünk, akkor azt látjuk, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene betartja az ígéreteit. Izrael iránti szeretetem a keresztény hitemből fakad, akárcsak a tiétek” – mondta az amerikai alelnök a Keresztények Együtt Izraelért (CUFI) 2017-es rendezvényén.

Mike Pence a hagyományosan Izrael-barát amerikai keresztények táborába tartozik, akik a zsidó államban a bibliai ígéretek megvalósulását látják. Az elmúlt időben azonban egyre több olyan antiszemita megnyilvánulásról lehetett olvasni, melyekhez némelyek szintén a kereszténységben kerestek igazolást. Ez a kettősség láthatóan végigkíséri a kereszténység történetét; a negyedik század óta a zsidóellenesség része volt a keresztény teológiának, mind a katolikus, mind pedig a protestáns oldalon.

A mostani jó kapcsolat az evangéliumi keresztények és Izrael között olyan jelenség, ami évszázadokkal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

A kereszténység az első században a Római Birodalom Júdea tartományában született és legelső követői szinte kizárólag zsidók voltak. Maga Jézus is arámi nyelven beszélő zsidó volt, akinek az eredeti neve Jésua, és az a Péter apostol, akit a katolikus egyház alapítójának tekint,  Simon Kéfa névre hallgatott. Azonban mivel az Újszövetség görög nyelven íródott, ezért minden héber név görögösítve lett. A kereszténység elterjedt Európában és a Közel-Kelet többi részén, és a negyedik századra teljesen elszakadt a zsidóságtól.

Dr. Michael L. Brown zsidó származású keresztény teológus 1992-ben kiadott egy könyvet „Kezeink vérrel mocskolva” címmel, amely részletesen bemutatja a kereszténység és a zsidóság kapcsolatának a történetét. Brown leírja, hogy a negyedik században ütötte fel először a fejét a keresztény antiszemitizmus, amelynek az a vád az alapja, hogy

„a zsidók ölték meg Jézust és ezért Isten elvetette őket.”

Ugyanez a vád hangzott el a keresztesek, az inkvizítorok, és a pogromok kozákjainak az ajkáról.

Balra a spanyol, jobbra pedig a portugál inkvizíció címere. Fotó: Wikimedia commons

Ebből alakult ki az úgynevezett „helyettesítési teológia,”amely szerint az Egyház lecserélte Izraelt Isten tervében.

Tehát a héber Bibliában (Ószövetség) Izrael helyreállításáról található ígéreteket átértelmezték úgy, mintha az az egyházra vonatkozna.  A katolikus egyház a zsidókat eretnekként üldözte, és a keresztény uralkodók az évszázadok során sok európai országból kiűzték a zsidó lakosságot.

Az első jelentős változást a reformáció jelentette. Luther Márton fiatalkorában még pozitívan állt a zsidósághoz, de miután saját tevékenysége során azt tapasztalta, hogy a zsidók nem térnek át az új keresztény hitre, rendkívül durva hangvételű antiszemita írásokat jelentetett meg, melyeket később a nácik is érdemesnek láttak arra, hogy újra kinyomtassák.

Mégis a reformáció hozta el a változást, mivel megkezdődött a Biblia fordítása különböző nyelvekre, így az emberek el is olvashatták azt a könyvet, amelynek addig csak a katolikus interpretációját hallhatták.

Az első igazán filoszemita csoport a puritánok voltak. Hozzáállásukban fontos szerepet játszott, hogy ők a Bibliát szó szerint értelmezték, ami ahhoz vezetett, hogy elvetették a keresztény hagyomány által ihletett zsidóellenes doktrínákat.

Brown könyvében idézi John Owen puritán teológust, aki már a 17. században Izrael helyreállításáról beszélt. „A zsidók a föld minden részéről összegyűjtetnek, ahová szétszórattak, és haza fognak térni a szülőföldjükre”- írta Owen.

Ez képezi a mai amerikai kereszténység Izrael-szeretetének gyökerét is. Brown arra is kitér, hogy a 19. században Skóciától kezdve az Egyesült Államokig megjelentek az új keresztény Biblia-párti gyülekezetek, amelyek már filoszemita nézőpontot tettek magukévá.

Puritán vándor Amerikában. A puritánok már a cionizmus előtt 250 évvel a zsidóság hazatéréséről írtak. Fotó: Flickr

Azonban Európában a brit szigetek kivételével általánosságban mindenhol a zsidógyűlölet uralkodott a templomokban, ami végül a 20. század tragédiáiba torkollott.

 „Közel kétezer éven át a keresztény világ könyörtelenül megfosztotta a zsidókat emberi mivoltuktól, lehetővé téve ezáltal, hogy a holokauszt, mint ennek a folyamatnak végső következménye, megtörténhessen. Bár igaz, hogy sok náci keresztényellenes volt (sőt a nácizmus maga is keresztényellenes), mindnyájan, ahogy a zsidó filozófus Eliezer Berkovitz is rámutat, keresztények gyermekei voltak”

— idézi Brown művében, Dennis Prager és Joseph Telushkin „Why the Jews” című könyvének sorait. Sok keresztény hátterű ember még mindig nem nézett szembe ezzel az örökséggel.

A 20. században az új protestáns vagy más néven evangéliumi keresztények visszatértek a puritánok és a 19. századi angolszász helyreállítási mozgalmak Izrael-barát teológiájához, amit elsősorban nem tradíciókra, hanem a Bibliára alapoztak. Eszerint a zsidóság az ábrahámi szövetség örököse, ezért a keresztényeknek áldaniuk kell Izraelt hiszen „És megáldom azokat, a kik téged áldanak és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei” (I.Mózes/Teremtés 12:3).

Az evangéliumi keresztények abban hisznek, hogy Izrael létezése Isten tervének része, és a zsidóság továbbra is a kiválasztott nép, amit olyan bibliai részekkel támasztanak alá, mint a Jeremiás 30:3 „Mert ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és visszahozom az én népemet, az Izraelt és Júdát, azt mondja az Úr, és visszahozom őket arra a földre, a melyet az ő atyáiknak adtam, és bírni fogják azt.”

Ezen túl, akárcsak a judaizmus, a kereszténység is hisz abban, hogy jön a Messiás, aki majd helyreállítja Izraelt (a kilétében természetesen nincs egyetértés).

Az evangéliumi keresztények leggyakrabban emlegetett nézete az, hogy Izrael „Isten apokaliptikus” órája, tehát ami ott történik, az jelzi, hogy mikor jönnek a „végidők”. Ez az amerikai politikában gyakran gúny tárgya, de az Egyesült Államokban általános népszerűségnek örvendenek az ilyen témában megjelenő könyvek. Tavaly a Washington Post is írt arról, hogy az evangéliumi keresztények fele azért támogatja Izraelt, mert úgy gondolják, hogy a létezése a „próféciák beteljesedése.”

Mike Pence alelnök a CUFI 2017-es rendezvényén. Fotó: The White House

Ez a teológiai az alapja az olyan szervezeteknek, mint a Christians United for Israel (CUFI), amely az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb keresztény cionista szervezete.

A Pew Research adatai szerint az amerikai választópolgárok 25,4%-a evangéliumi keresztény. De mellettük az amerikai katolikusok és episzkopálisok (anglikánok) is nagyrészt Izrael-párti nézeteket vallanak.

A Trump-adminisztráció kifejezetten igyekszik megnyerni ezt a csoportot, ezért gyakran meghív a Fehér Házba olyan prédikátorokat, mint John Hagee (a CUFI vezetője), vagy más közismert Izrael-barát lelkészek.

A felmérések szerint azok az evangéliumi keresztények, akik havonta legalább háromszor járnak gyülekezetbe, valószínűbb, hogy egyetértenek azzal az állítással, hogy „Izrael a zsidó nép történelmi hazája.” A keresztény cionista szervezetek nagy támogatói a telepes mozgalmaknak, és a bibliai turizmus lelkes résztvevői, sőt motorjai.

Így az a szokatlan jelenség alakult ki, hogy a Trump-adminisztráció Izrael-barát politikája elsősorban az evangéliumi keresztényeknek szól, nem a sokszínű, nagyrészt szekuláris és demokrata amerikai zsidóságnak.

Azonban az amerikai kereszténységen belül is vannak negatív tendenciák, és időről-időre újra felbukkannak a jól ismert antiszemita vádak.

Az amerikai katolikus teológus E. Michael Jones például több videójában és írásában is klasszikus zsidóellenes lózungokat használ, mivel szerinte a zsidóság nem egy nép, hanem csak egy „hamis vallás.”

Teljes őrület: Jézus palesztin volt?

Ahogy az várható volt, óriási vihart aratott Linda Sarsour palesztin-amerikai politikai aktivista, aki a Twitteren kiposztolta, hogy eddig rosszul tudtuk Jézus származását.

Másik szemléletes példa a TruNews alapítójának esete, aki nemrég a Trump elleni eljárást „zsidó puccsnak” titulálta.

Ráadásul a már említett „helyettesítési teológiát” sok, főleg a történelmi egyházakhoz tartozó teológus nem vetette el, sőt, egyes evangéliumi csoportok is elfogadják. Ebben hisznek például a palesztin keresztények, akik továbbfejlesztették a nézetet, azt állítva, hogy Jézus nem is zsidó volt, hanem palesztin. Ezt a történelemhamisító nézetet több amerikai „progresszív” gyülekezet is átvette. Néhány hónapja a Bernie Sandersnek kampányoló Linda Sarsour is megemlítette egyik beszédében.

De alakultak olyan anti-cionista evangéliumi keresztény szervezetek is, mint például a Telos, amely a Politico profilja szerint „békepárti,” de David Brog, a CUFI korábbi igazgatója szerint egy anticionista szervezetről van szó.

Az elmúlt 70 évben Izrael támogatói jelentősen megcsappantak. Országok, amelyek egykor a zsidó állam mellett álltak, rendszeresen ellene szavaznak az ENSZ-ben. Az evangéliumi keresztények ennek ellenére nem csak Amerikában, hanem például Brazíliában is Izrael-barát politikára ösztönzik a vezetőket. A kereszténység egy jelentős része igyekszik  elhatárolódni az antiszemita múlttól. A kettősség azonban továbbra is marad, az antiszemita árnyak újra és újra megjelennek, és a régi vádakat új ruhába próbálják öltöztetni.

Mindezek mellett a kereszténység és a judaizmus elszakíthatatlanul összekötődik, amit most már egyre több keresztény elismer. Derek Prince a 20. század egyik legközismertebb evangéliumi keresztény Biblia tanítója egy művében így fogalmazott:

„Bármilyen háttérből származunk is (…) minden keresztényre egyaránt jellemző, hogy teljes szellemi örökségünket egyetlen nemzetnek: Izraelnek köszönhetjük.”

A keresztények és a zsidók is a Messiás eljövetelére várnak

Egy amerikai lelkész szerint az antiszemitizmus a keresztény helyettesítési teológiában gyökerezik, mely szerint az Egyház állt Izrael helyére az Istennel kötött szövetségben.