Teljes őrület: Jézus palesztin volt?

Ahogy az várható volt, óriási vihart aratott Linda Sarsour palesztin-amerikai politikai aktivista, aki a Twitteren kiposztolta, hogy eddig rosszul tudtuk Jézus származását. A mítosz nem új keletű.

„Jézus názáreti palesztin volt, akit a Korán barna rézbőrűként, gyapjas hajúnak ábrázol” — ezt a tudását tette közkinccsé Linda Sarsour, az ismert szélsőséges politikai aktivista a Twitteren, megspékelve azzal, hogy mivel a judaizmus egy vallás, a palesztin pedig nemzetiség, így nincs ellentmondás abban, hogy Jézus zsidó is volt meg palesztin is.

Az azonnal fellángolt vita hevében a militáns Izrael-ellenes nézeteiről (meg feminista menetek szervezéséről) ismert palesztin-amerikai aktivista „palesztin zsidónak” nevezte Jézust, meg kijelentette, hogy „a zsidók békésen együtt éltek a palesztinokkal még Izrael állam megalakulása előtt”, majd arra intette követőit, hogy a kereszténység alapítója a ma Izraelhez tartozó Názáret helyett a Palesztin Hatóság területén található Betlehemben született.

„Miért kell a valóságon felháborodni? Jézus Betlehemben, azaz arabul بيت لحم-ben született. Betlehem Palesztinában van. Jelenleg izraeli katonai megszállás alatt áll, és egy túlnyomórészt gyönyörű (sic!) palesztin keresztény közösség otthona. Igen, Jézus szülőhelye katonai megszállás alatt van”.

Sarsour kritikusai azonban emlékeztettek arra, hogy „Palesztina” mint koncepció nem is létezett mintegy száz évvel Jézus halála utánig, és hogy a Betlehemet és Názáretet is magában foglaló területet Júdeának hívták. Sarsour szerint többféle igazság létezik Jézusról, majd nem sokkal ezután lezárta a vitát azzal, hogy a női foci vébé döntőjére akar fókuszálni.

A The Algemeiner című lap egyébként megemlíti, hogy az evangélium szerint Jézus haláláig gyakorló zsidó volt, és hogy a Korán bármilyen leírása csak hat évszázaddal a halála után keletkezhetett.

Kép: Hans Zatzka (Creative Commons)

Az American Jewish Committe mindenesetre szintén nem hagyta szó nélkül a bizarr esetet, hivatalos Twitter-oldalukon úgy válaszoltak:

„Júdea említése az Új Testamentumban: 48. Palesztina említése az Új Testamentumban: 0. Ami azért ad értelmet, mert «Palesztinának» csak a rómaiak nevezték a térséget, i.sz. 135-ben. Nézz bele egy történelemkönyvbe, Linda, el fog szállni az agyad”.

Sarsourhoz hasonló állítást megfogalmazó cikket osztott meg eszmetársa, a szintén Izrael-gyűlölő demokrata képviselő Ilhan Omar áprilisban, ugyanilyen vihart kavarva.

Ilhan Omar szerint Jézus palesztin volt

A demokrata kongresszusi képviselőnő ismét az amerikai zsidóság kedélyeit borzolja.

Történészek emlékeztetnek rá, hogy a „Jézus palesztin” állítás nem ártatlan kijelentés, az ugyanis tagadja kétezer év zsidó történelmét, és azt be akarja helyettesíteni egyfajta palesztin őstörténettel.

Az az állítás, amely „előrehozza” Palesztina létét, tagadja a zsidóság nemzeti mivoltát, szimplán vallásnak tekintve azt, és amely emiatt Jézus „palesztin” eredete mellett kardoskodik, nem újkeletű.

Maga a Palesztin Hatóság járt élen abban, hogy a történelem újraírása folyamán megkonstruálja a „palesztin Jézus” képét,

de van olyan palesztin forrás is, amely Jézust „sáhidnak”, azaz muszlim mártírnak nevezi. Míg az iszlám tanítás Jézus tanait a muszlim prófétai hagyomány részének tartja, a Korán valójában sehol sem hivatkozik rá „sáhídként”.

„A rasszista zsidógyűlölet a szemünk előtt fordul át antirasszista zsidógyűlöletbe. Jézus nem az elnyomó fehéreké többé, hanem az elnyomott harmadik világbeli népeké, akiket a palesztinok személyesítenek meg. A zsidóellenes indulat itt és most bújik bele legújabb ideológiai köntösébe. A lényeg nem változott, csak a külcsín: azelőtt a szőke árja Jézus, most pedig palesztin Jézus a zsidók antitézise”

írta a jelenségről találóan Gadó János.

Alig alakult meg a fekete-zsidó együttműködési csoport, máris támadják — palesztin részről

Ilhan Omar hajlandó együttműködni zsidó képviselőkkel, de reméli, hogy „tanulni fognak és meg fognak változni”.