11 év után is szabadlábon a mumbai mészárlás kitervelője

Az amerikai külügyminiszter Pakisztánt sürgeti, hogy szolgáltasson végre igazságot az iszlamista terror áldozatainak.

„Sértő az áldozatokra és családjaikra nézve, hogy még mindig nem ítélték el azokat a személyeket, akik kitervelték a mumbai támadásokat” — hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden, a mumbai terrortámadás 11. évfordulóján, aki már korábban is igazságügyi elszámoltatást sürgetett.

A 2008 novemberében végrehajtott merénylet során 160-nál is többen — köztük amerikaik is — életüket veszítették. Az indiai nagyvárosban rendezett vérfürdő egyik kitervelőjét, Hafiz Mohammad Szaidot idén júliusban Pakisztán őrizetbe vette (nem sokkal azelőtt, hogy az ország miniszterelnöke, Imran Khan az USA-ba látogatott). A Dzsamaat-ud-Dava nevű szervezet vezetőjét a támadás óta azonban többször is elfogták, majd elengedték.

India az elmúlt évtizedben folyamatosan követelte Szaid felelősségre vonását, és Amerika 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.

A férfi mindeddig tagadta, hogy részt vett volna a támadásban, amivel az indiai metropolisz egyik jelképes épületét, a Taj Mahal Hotelt és a Chabad mozgalom zsidó központját is célba vették. Az áldozatok között volt Gavriel rabbi és felesége is, akiket négy vendégükkel együtt túszul ejtettek, majd meggyilkolták őket.

A házaspár fia, Moshe világszerte címlapokra kerül, miután lefotózták, ahogy megrendülten áll a zsidó intézmény előtti tömegben, amikor családja kíséretében 2018-ban visszatért a tragédia helyszínére, hogy Benjamin Netanjahu részvételével emlékművet avassanak az áldozatok tiszteletére.

A The Times of Israel beszámolója szerint a fiú idén tartotta bár micvóját New Yorkban.

Moshe Holtzberg. Kép forrása: The Times of Israel/ AFP PHOTO / PUNIT PARANJPE