Egyszerűen röhej, amit az ENSZ az antiszemitizmussal művel

Három héttel az antiszemitizmus várva várt elítélése után az ENSZ számon kéri a német kormányon, miért lép fel az antiszemita BDS-mozgalommal szemben. Lehet, hogy ideje otthagyni ezt az egész kócerájt.

Nem mindennapi levél megírását engedte meg magának a világszervezet Emberi Jogi Főbiztossága: az öt különmegbízott – kis fáziskéséssel, semmit nem kell elkapkodni – számon kéri a német kormányon azt a májusi Bundestag-határozatot, amely markánsan elítéli a Németországban is erősen terjedő antiszemita BDS-mozgalmat.

Sőt, az öt szakembernek van képe 60 napot adni Heiko Maas külügyminiszternek, ugyan magyarázza el nekik, hogyan hat a döntés „az emberi jogok németországi helyzetére”, ugyanis nagyon aggódnak amiatt, hogy a BDS-ellenes fellépés korlátozza a szólásszabadságot.

Az Egyesült Nímandok Szervezetének ez az alosztálya tökéletesen példázza a sóhivatalok működésmódjának röhejes hatékonytalanságát és mélységes immoralitását.

Az öt szakember nyilvánvalóan el sem olvasta az ominózus májusi Bundestag-határozatot, különben tudná, hogy az (nagyon helyesen) véletlenül sem érinti a velejéig antiszemita BDS-mozgalom szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.

Végre: Németország nemet mond az antiszemita BDS-mozgalomra

Várhatóan még pénteken blokkolja a német törvényhozás Izrael egyik leghangosabb ellenségének további térnyerését az országban.

A többpárti egyetértéssel elfogadott parlamenti határozat nemes egyszerűséggel megállapítja, hogy „a BDS módszerei és érvrendszere antiszemita, és a náci Németországra emlékeztető”, a mozgalom „radikalizmusával megbélyegzi az izraeli állampolgárokat, akárcsak a világ más zsidó hitű embereit”, ezért leállítják az olyan szervezetek közpénzzel való támogatását, amelyek aktivitásaikkal megkérdőjelezik Izrael állam létjogosultságát.

Nem véletlen, hogy az ENSZ emberi jogi izé számonkérését „példátlan botránynak” minősítette a Bundestag-határozat egyik előterjesztője, Frank Müller-Rosentritt liberális (FDP) képviselő,

aki szerint a döntés „sem a szólás-, sem a gyülekezési szabadságot nem korlátozza, ezt bárki láthatja, aki elolvasta a határozatot.”

A botrány azonban nemcsak az, hogy a világszervezet illetékesei – nem először – úgy formálnak véleményt valamiről, hogy nem is ismerik, hanem hogy ez a levél ebben a formában ki is mehetett a német külügyminiszternek.

Történt mindez csak három héttel azután, hogy Ahmed Shaheed, az ENSZ Hit- és Vallásszabadság ügyének jelentéstevője hosszú évtizedek után végre „elítélte az antiszemita kliséket és azt, hogy a BDS mozgalom aktivistái tagadják Izrael jogát a létezésre”, leszögezve, hogy

„a Bojkott, tőkekivonás, szankciók (BDS) mozgalom célkitűzései, tevékenysége és hatása lényegét tekintve antiszemita.”

Izrael ENSZ nagykövetét annyira elragadtatta a jelentés, hogy nem is reményként, hanem tényként közölte: a dokumentum „változást jelent a világszervezet Izraellel kapcsolatos álláspontjában.” Tényleg?

Az ENSZ Közgyűlése: van-e még bármi értelme?

Most akkor melyik az ENSZ az igazi? Az, amelyik önmagához képest kifejezetten bátran nekimegy az Izrael-ellenességnek és a zsidógyűlöletnek, vagy az, amelyik épp ellenkezőleg, aggódik a BDS jogaiért, és annak szóláshoz való jogát olyannyira fontosnak tartja, hogy magyarázkodásra kényszerítené Németország kormányát?

Németországon persze számos kapcsolódó dolgot számon lehetne kérni, épp ezt az ottani sorból is igencsak kilógó elhatárolódást aligha. Számon lehetne kérni, miért tűrik, hogy évről évre növekedjen az antiszemita tettlegességek száma, hogyan hagyhatják, hogy Berlin egyes részei no-go zónákká váljanak zsidók számára, miért titkolják el a muszlimok által elkövetett atrocitásokat, és ha már itt tartunk, miért nem tekintik terrorszervezetnek a Hezbollah-t?

Az ENSZ-nek azonban nem ez a baja. A világszervezet egy átlagos napon képes kilencszer elítélni a zsidó államot, míg a világ maradékát egyszer sem.

Mindenhol máshol nyilván teljesen rendben mennek a dolgok, emberi jogilag például. Szomáliában, Törökországban, Iránban, Szíriában, Észak-Koreában, Zimbabwéban, Jemenben. Se háború, se öldöklések, kínzások, jogtiprások. Csak így, az örök béke eljövetelével lehetséges, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába olyan államok is bekerülhettek, mint Líbia, Szudán, Indonézia vagy pl. Venezuela, ami miatt még az EU is „komoly aggodalmának” adott hangot, még ha az nem is volt éppen magas cé.

Az ENSZ Izraellel kapcsolatos minősíthetetlen attitüdje mutatkozik meg akkor is, amikor a tagországok 96-11 arányban megegyeznek, hogy nem más, mint a zsidó állam a felelős a megromlott palesztin egészségügyi helyzetért, vagy amikor bravúros módon sikerül éppen Izraelt elítélni a nők jogainak megsértése miatt – a határozatot a nagyobb fokú hitelesítés miatt olyan államok is megszavazták, mint Irán, Szaúd-Arábia, Jemen és Pakisztán.

Ennek a korrupt gittegyletnek így semmi értelme. A világszervezet ezen – és intézményeinek számos más, bőven idecitálható – döntése nyilvánvalóvá teszi, hogy morálisan végképp elvesztette azt a jogot, hogy háborúról, békéről, emberi jogokról dönthessen.

Ideje lenne visszatérni John McCain fontos javaslatához: a demokráciák ligájának megalakításához. Amely országban nincs szabadság és demokrácia, az véletlenül se szólhasson bele a szabad és demokratikus világ működésébe. Ami sok, az sok.

Az ENSZ nem alszik: itt az újabb Izraelt elítélő határozat

A palesztin oldal által kezdeményezett szavazást Szíria, Szudán és Venezuela szervezte. Magyarország nemmel szavazott.