Erdogan nem a szíriai menekülteknek akar segíteni, hanem saját belpolitikai problémáját akarja megoldani: a kurd kérdés végső megoldását készíti elő. Ehhez asszisztál most Magyarország.
Rossz nézni ezt a képet. Semmi különös, átlagos protokollfotó, két férfi fog kezet egymással, napi diplomácia, business as usual. És mégis. Az embert semmi más, csak a nettó szégyenérzet fogja el, ha ránéz erre a képre, készült a kurdok elleni háború első hete után.
Az egyik férfi Törökország elnöke, aki 2016-ban szépen hagyta megtörténni azt a katonai puccskísérletet, amiről előre tudott, hogy aztán annál keményebb kézzel vegye át az ország irányítását, ezreket börtönbe vetve és megfélemlítve, majd aki néhány nappal ezelőtt, megvalósítva régi álmát, katonai műveletet indított a gyűlölt kurdok ellen Szíria északi részén.
A másik férfi Magyarország miniszterelnöke.
A bakui kép akkor készült, amikor kétoldalú tárgyalásaikon – Havasi Bertalan, a fotót közreadó Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szavaival – „Recep Tayyip Erdogan (…) megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren.” Ez az elmúlt időszakot tekintve egyetlen „kiállást” jelenthet csak:
azt a magyar vétót, ami az utolsó pillanatban igyekezett megtorpedózni a kurdok elleni török offenzíva európai uniós elítélését. Ezt köszönte most meg a török elnök.
Igazán nincs mit.
Nemzetközi színtér? Az Európai Unió számtalan esetben tököl teljesen értelmetlenül a „nemzetközi színtéren”, fogalmazza meg sorra mismásoló, egyrészt-másrészt nyilatkozatait, a Közel-Kelethez alapvetően nem is ért, rendszert csinál például abból, hogy Izrael kárára téved – most viszont végre megtalálta a hangját.
A múlt hétfői nyilatkozat-tervezet óva intette a török vezetést a katonai beavatkozás következményeitől, és nemet mondott arra is, hogy Erdogan egymillió szíriai menekültet telepítsen át török területről a 35 kilométer széles, többségében kurdok lakta észak-szíriai térségbe. Magyarország erre a határozott nemre mondott határozott nemet, arra sem méltatva az EU-s diplomatákat, hogy valami épkézláb indokkal álljon elő.
Az indok végül nem sokat váratott magára: Szijjártó Péter közölte,
„Törökországban van körülbelül 4 millió bevándorló, menekült, akik kapcsán a törökök azon dolgoznak, hogy visszatérhessenek a hazájukba. És én azt gondolom, hogy globálisan nézve a migrációs politikának azt a célt kellene szolgálni, hogy minél többen, akiknek el kellett menekülniük a hazájukból, visszatérhessenek oda, és ott biztonságos körülmények között élhessenek.”
Ehhez az Orbán Viktort Bakuba kísérő magyar külügyminiszter most annyit tett hozzá: kifejezetten „magyar nemzeti érdek” a török offenzíva, tehát az, „hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába.” Bővebben:
„A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és kerüljük el, hogy több százezer vagy millió illegális bevándorlót erőszakkal kelljen visszatartani Magyarország déli határánál.”
Ez az indoklás azonban – a szó szoros értelmében – ezer sebből vérzik, ezért minimum hajmeresztő magyar nemzeti érdeket építeni rá. A többmilliós határlátogatás természetesen elkerülendő, ezzel nincs is gond. De hát erre van egy létező deal: az EU 2015-ben egy alapvetően immorális, de többé-kevésbé működőképes megállapodást kötött Erdogannal, amelynek lényege, hogy Ankara befogadja az Európából visszafordított menekülteket/migránsokat, cserébe felvehetett egy 3 milliárd eurós támogatást.
A menekültek erőszakos áttelepítése a még mindig polgárháborús ország kurd többségű régiójába nem oldja meg a menekültválságot, és nem is egyszerűen cinizmus, hanem
valószínűleg háborús bűntett, amivel Erdogan nem a szíriai menekülteknek akar segíteni, hanem saját belpolitikai problémáját akarja megoldani: a kurd kérdés végső megoldását készíti elő.
Ehhez asszisztál most Magyarország. Ezt nem lehet szépíteni, nemzeti érdekké átnarrálni.
Az EU-török paktummal Európa egy, az ISIS-szel is kapcsolatban álló, a kurd területeken etnikai tisztogatást folytató iszlamista autokrata kezébe adta a menekültkérdést, nem véletlen, hogy azóta Erdogan mást sem csinál, csak folyamatosan zsarolja az EU-t még több pénzért, vízummentességért, EU-tagságért (ebben Orbán is partner lesz, megígérte), különben ránk ereszti a sokmillió embert.
Ez történt legutóbb is, a kurdellenes offenzíva negyedik napján: Erdogan 3,6 millió migráns Európára zúdítását helyezte kilátásba.
De hová, milyen politikai térbe manőverezte magát Magyarország miniszterelnöke? Az Európai Uniótól – ebben a kérdésben legalábbis biztosan – a legtávolabb, hiszen az EU hétfőn a hadművelet leállítására szólította fel Ankarát, és közölte, hogy tagállamai nem szállítanak fegyvereket a törököknek. Európán belül ez bizony légüres tér Magyarország számára.
De nem kerültünk közel Donald Trump Amerikájához sem, sőt, hiszen a naponta önmagának ellentmondó, egyre immorálisabb és zavarosabb üzeneteket közvetítő amerikai elnökhöz képest Budapest nem lavíroz, hanem nyíltan kiáll Erdogan hadjárata mellett.
Igencsak távol kerültünk ezzel eddigi legszorosabb közel-keleti szövetségesünktől, a zsidó államtól is,
amelynek miniszterelnöke határozottan elítélte a török offenzívát, és óva intett egy etnikai tisztogatástól.
Orbán Viktort ilyen aggályok nem gyötrik. Az EU- és NATO-tag Magyarország miniszterelnöke, aki amikor csak teheti, a keresztény értékeket védi, sem Budapesten, sem Bakuban
nem beszélt a török lépés miatti legcsekélyebb aggodalmairól sem, a már most több száz halottról, a törökök által bombázott kurd városok keresztény közösségeiről, a 275 ezer menekültről (köztük 70 ezer gyerek), ellenben pénzt ígért a Türk Tanács nevű iszlám országcsoportnak.
Konkrétan az Eximbank 382 millió eurós hitelkeretét. Merthogy „miniszterelnöksége alatt Magyarország és a Türk Tanács tagországai között a kereskedelmi forgalom a duplájára nőtt, elérte a 4 milliárd dollárt. Emlékeztetett arra is, hogy a közelmúltban Budapesten létrejött a Türk Tanács európai képviselete.” Nahát, csupa jó hír.
A kereskedelem boomol, már ezért is megéri olyan jeles társaságban előadni mindezt és hallgatni minden másról, mint: Bagdad Amrejev, a Türk Tanács főtitkára; Savkat Mirzijojev üzbég államfő; Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök; lham Aliyev azeri elnök; Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök; és persze Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Magyarország gazdaságát, kereskedelmét ehhez a körhöz kötni, és közben az európai, nyugati partnereinktől eltávolodni – már ez is hajmeresztő lenne, de legalább következetes lépés az „illiberális demokrácia” mintaállamai között Törökországot is felsoroló politikus részéről.
A várható haszon reményében azonban mindarról hallgatni, ami a szíriai kurd területeken most megkezdődött, majd jókedvűen besöpörni a hálás török elnök kedves szavait – ehhez gyomor kell.
Ez így nettó szégyen és gyalázat.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.