Több mint százezren váltak menekültté, miközben a török erők és szövetségeseik „megtisztításba” kezdtek

Százharmincezernél is többen kényszerültek otthonuk elhagyására Szíria északkeleti részén a török hadsereg és a velük szövetséges milíciák által a héten indított offenzíva miatt — jelentette be az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) vasárnap az MTI szerint.

Az OCHA szerint elsősorban a török határhoz közeli Tel Ábjad és Rász el-Ajn településekről menekülnek az emberek, becslések szerint pedig további mintegy 400 ezer civil szorul segítségre az összecsapások miatt.

Ugyanekkor a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd vezetésű ernyőszervezet vasárnap azt közölte, hogy a török hadsereg ágyúzása következtében sokan megszöktek az észak-szíriai Ajn Íszában lévő táborból, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet családtagjait őrzik.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet értesülései szerint a táborban káosz uralkodik.

A kurd hatóságok leszögezték, hogy a központ ágyúzása a terroristák támogatását jelenti.

A héten korábban már öt terrorista megszökött az ugyancsak kurd ellenőrzés alatt álló Kamisli börtönéből, miután a török hadsereg ágyútűz alá vette a várost.
Ankara és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport szerdán indította a Béke Forrása fedőnevű offenzíváját Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Az offenzívának már több tucat halálos áldozata van, köztük civilek is.

Trump és a kurdok: Izrael és az arabok is joggal aggódnak

Az a tény, hogy Szaúd-Arábia felvette a kapcsolatot eddigi ősellenségével, Iránnal, meg kellene ijessze Izraelt és a térség mérsékelt országait.

„Terroristáktól való megtisztítás”

Az Ankarával szövetséges szíriai erők „megtisztították a terroristáktól” Szuluk települést a szerdán indított, északkelet-szíriai török hadművelet keretében — jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökségre alapozva az MTI.

Az ankarai kormány terroristának nevezi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amelynek hadállásai ellen néhány nappal ezelőtt hadműveleteket indított török nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva.

Szuluk nagyjából 10 kilométerre található a török határtól, a katonai beavatkozás egyik jelenlegi célpontjától, Tell-Abjad településtől pedig délkeletre.

A török védelmi minisztérium azt közölte, hogy az offenzíva vasárnapra virradóra is sikeresen zajlott. Hozzátették: a hadsereg eddig 480 „terroristát” tett harcképtelenné.

Az NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy a török tüzérség továbbra is lövi Tell-Abjadot.

A török védelmi tárca közleményéből az is kiderült, hogy a műveleteket a légierő csapásmérései, valamint drónok is támogatják.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven szerdán indított hadműveletet Északkelet-Szíriában az Ankara által terrorszervezetnek nyilvánított kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Az NTV vasárnap arról is beszámolt, hogy újabb aknagránátok csapódtak be szíriai oldalról a Tell-Abjaddal szemben fekvő török Akcakale, továbbá a szintén határ közeli Suruc településen. A támadásokban egy civil megsebesült.

A török védelmi minisztérium szombaton azt közölte, hogy a hadsereg már ellenőrzése alá vonta az intervenció másik jelenlegi célpontját, a Tell-Abjadtól 120 kilométerre keletre található Rász el-Ajnt.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet, amelynek a fő erejét az YPG képezi, cáfolta a török állítást. Azt mondták: az összecsapások az egyik városrészben még folytatódnak.

Tényleg kiszabadult az Iszlám Állam néhány terroristája

Az öt terrorista a törökök által bombázott Kamisla városának börtönéből szökött meg.

Elapadnak a nyugati fegyverforrások

Franciaország szombaton bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti azoknak a hadieszközöknek a törökországi exportját, amelyeket a török hadsereg bevethet szíriai offenzívája során — írja a vg.hu az MTI-re hivatkozva.

A francia védelmi és külügyminisztérium közös közleményében határozottan

elítélte a török offenzívát, amely Párizs szerint veszélyezteti a terrorellenes nemzetközi koalíció eddigi eredményeit. A közleményben egyúttal figyelmeztették Ankarát, hogy hadművelete az európai biztonságot fenyegeti.

A közleményben közölték: az Európai Unió tagállamai a külügyminiszterek hétfői luxembourgi találkozóján alakítanak ki egységes álláspontot az offenzíva ügyében.

Szombaton Berlin is betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot az északkelet-szíriai offenzíva miatt. Törökország Németország legfontosabb felvevőpiaca a hadieszközök terén. Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba, ami a német fegyverexport mintegy harmadát tette ki – írta honlapján a Bild am Sonntag című német lap.

Pénteken a holland kormány jelentett be hasonló lépést.

A fegyverembargók hírére Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Ankara eltökéltségének hangsúlyozásával reagált. A tárcavezető rámutatott: az offenzíva tétje a túlélés, és az sem tántorítja el Törökországot, ha magára marad, és szövetségesei – szavai szerint – a terroristákat támogatják.

Ankara terrorszervezetként tartja nyilván a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely kiemelkedő szerepet tölt be a Szíriai Demokratikus Erők nevű katonai szövetségben.

Miért is harcolnak az oroszok Szíriában?

Izraelben a konszenzus az, hogy a zsidók nem engedhetik meg maguknak, hogy az oroszok az ellenségeikké váljanak. Eperjesi Ildikó elemzése.