A Green New Deal fontos pontjai között szerepel, hogy állami beruházások révén fejlesztik, alakítják át és monopolizálják az energiaszektort. Ezen programpontot megvalósítottnak tekinthetjük Venezuelában, ahol az egész ország lebénult a folyamatos áramkimaradások következtében.
Az amerikai politikatörténetben soha nem látott radikális tervezet került ki idén februárban demokrata döntéshozók kezéből. Az amerikai politika egyik legnagyobb múltú pártjához, a demokratákhoz tartozó szélsőbaloldali, szocialista képviselők programja ez, melyet Green New Deal-nek kereszteltek el Franklin Delano Roosevelt programjára is utalva.
Maga a tervezet azonban nem csupán azért nevezhető baloldalinak, mert a keynesiánus gazdaság- és szociálpolitika egyes elemeiből merítkezik, hanem a legnépesebb demokratikus-szocialista mozgalomhoz (DSA) is köthető Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő az egyik főbb kiötlője, akinek nevét antiszemita kijelentéseiből származó botrányok tették még hírhedtebbé.
2016 novembere, Donald Trump megválasztása óta a Demokrata Párt Bernie Sanders nevével fémjelzett radikális-baloldali, valójában erőteljesen kommunista áramlata egyre népszerűbbé vált főként a fiatalok körében. Ezen felbátorodva Cortezék kidolgoztak egy ambiciózus, radikális változást ígérő klímatervet, mely amennyi ígéretet tartalmaz, olyannyira megvalósíthatatlan, és a marxista demagógia ékes példája.
A Green New Deal célja elsősorban az, hogy egy évtized alatt 0%-ra csökkentsék a szén-dioxid kibocsátást, és megszüntessék a fosszilis energiahordozók kitermelését, exportálását, fogyasztását. Ezzel párhuzamosan teljesen átállnának megújuló energiára, ebből biztosítanák az amerikai polgárok víz-gáz-áramellátását.
S ha ez még nem elég, mindezek mellett szociálpolitikai intézkedéseket is megvalósítanának, jóléti-szociális juttatásokban részesítenék a szegényebbeket, emellett állami egészségbiztosítási rendszert is bevezetnének. A hangzatos szavak és a romantikus baloldali ármányok bűvöletében azonban akarva-akaratlanul felmerül a kérdés: mindezt mégis milyen forrásból valósítanák meg?
A válasz egyszerű és egyben elrettentő. Bernie Sanders ugyanis 2016-ban kidolgozott egy olyan adópolitikai tervet az általa szorgalmazott állami egészségbiztosítás finanszírozása kapcsán, melyből a fokozatos adóemelés, azaz a közterhek megemelésének szándéka tükröződik.
Csak ezen cél megvalósítása a teljes amerikai középosztály és a felsőbb, dollármilliókat keresők módszeres kizsákmányolásával járna, a vállalkozói szféra leépülését, a tőke árának és a munkaerő után járó költségek megemelkedését eredményezve.
A programban többek között 2,2%-os egészségügyi járulék bevezetése és a munkaadókat terhelő 6,2%-os egészségügyi hozzájárulás gondolata is szerepel a társadalombiztosítás felső határának megszüntetése és a személyi jövedelemadó kilenc kulcsossá tétele mellett, ami azzal járna, hogy az amerikai középosztály polgárai jövedelmük 37-52%-át az államkasszába fektetnék.
S hogyha önmagában az egészségbiztosítás finanszírozása ennyi közterhet ruházna a polgárokra, mennyi maradna a termelő munkások és vállalkozók zsebében a Green New Deal megvalósításakor?
A vermonti szenátor 2016-os adóprogramja is azon az elven nyugszik, hogy a baloldal mások kizsákmányolása révén helyez előtérbe olyan csoportokat, melyeket ők szegénynek definiálnak, fittyet hányva arra a tényre, hogy a tőke visszaszorítása és a termelők terheinek növelése munkanélküliséggel, és ennek folytán még nagyobb nyomorral járna.
A Green New Deal célcsoportjának tekintett megújuló energiaipar többek között emiatt utasítja el a klímatervezetet, a szektor képviselői szerint ez a szociálpolitikai töltet komoly aggodalmakra ad okot.
Egyébként meglepő módon a Trumphoz közel álló klímaszkeptikus, konzervatív Texas, Észak-Karolina, Florida, Iowa államokban növekedett a megújuló energiaforrásokat érintő beruházások, befektetések, fejlesztések aránya.
Ez azt bizonyítja, hogy bár Trump jelentős kormányzati pénzekkel támogatja a fosszilis energiahordozók kitermelését, a megújuló energiát sem utasítja el, sőt elnöksége alatt 2016 és 2019 között soha nem látott mértékben bővült a nap és szélenergia piaca, ami 60-70%-os árcsökkentést és 70%-al alacsonyabb beruházási költségeket eredményezett.
Mindehhez az is hozzájárul, hogy a republikánus államokban a vállalkozásbarát, állami beavatkozásoktól mentesebb környezet folyamatosan magához vonzza az értékes befektetéseket, beruházásokat, ösztönözve a munkahely-teremtést, növelve a foglalkoztatottságot és a béreket.
Számottevő eredmény még, hogy 2018-ban már 350 ezer alkalmazottat foglalkoztatott ez a terület, és a globális multinacionális vállalatok egyre nagyobb hányada áll át megújuló energiaforrásokra, az IKEA például a napelemek rendelése mellett két szélerőműpark kiépítését is kilátásba helyezte. S bár ez a szektor sem mentes a politikai manipulációktól és a lobbiérdekeket kiszolgáló kormányzati beavatkozásoktól, megnehezítve a kkv-k hozzájárulását ugyanazon forrásokhoz,
az Egyesült Államok jóval kedvezőbb körülményeket teremt az energiapiac számára, mint az Európai Unió, ezt a statisztikák is bizonyítják.
Az adatok fényében a megújuló energiaforrásokra való átállás pozitívnak tekinthető, ugyanakkor Trump is nagyon jól tudja, hogy önmagában ez a szektor nem tudná ellátni csaknem négyszáz millió amerikai polgár energiaigényét.
A 2010-es évek elején az Angela Merkel kancellár nevével fémjelzett, a Green New Deal-lel hasonló karbonsemlegességi célokat szorgalmazó Energiawende program ugyanis katasztrofálisan hatott a német energiagazdaságra. Ennek legfőbb oka az volt, hogy leépítették szinte az egész atomenergia-szektort, melyet 2022-ig terveztek megvalósítani, és a megújuló energiaiparba fektetett tetemes kormányzati források elégtelennek bizonyultak, a szél-nap-vízerőművek ugyanis nem tudtak lépést tartani a lakosság mindennapi fogyasztásával.
A villamosenergia ára meredeken emelkedett, a kitermelési költségek 2015-ben 180 millió euróra rúgtak, ez a tendencia pedig 2025-ben sem fog megállni, akkor az 520 milliós tételt is elérhetik az anyagi ráfordítások.
Az átállás tehát amilyen biztatóan hangzott, olyan tragikus eredményekhez vezetett, nem beszélve arról, hogy Németország energiafüggősége jelentős mértékben növekedett. A sors iróniája, hogy a nukleáris energiából származó áram importálásából fedezi a kormány a hiányosságokat.
Eközben az Egyesült Államok a fosszilis energiába való befektetések révén az évtized végére a világ első számú szénhidrogén-exportáló országává vált, maga mögött hagyva az egyébként is csökkenő geopolitikai súllyal rendelkező OPEC-tagországokat is.
A Green New Deal fontos pontjai között szerepel még, hogy állami beruházások révén fejlesztik és alakítják át az energiaszektort. Ez a pont lényegében magasabb állami beavatkozást szorgalmaz a területen, s az állam a piacot kisajátítva, majd a szektor monopolizálásával segítené elő a beruházásokat, a kivitelezést végző cégek munkájának megrendelésével.
Ezen programpontot megvalósítottnak tekinthetjük Venezuelában, ahol az egész ország lebénult a folyamatos áramkimaradások következtében. Miután a ’90-es évek végén a baloldali forgatókönyv alapján Hugo Chávez elnök államosította a villamosenergia-ipart, 2009-2011 között az állam 5 millió dollárt érő szerződést kötött a kiválasztott céggel és egy tucatnyi erőmű építésében állapodtak meg.
A beruházás azonban dugába dőlt, ugyanis a befektetett összeg jelentős részét kimenekítették, zsebre tették, az állam-közeli cég illetve a bürokrácia ennek következtében gyorsan meggazdagodott, a lakosság pedig az alulteljesítő erőműveknek köszönhetően villany nélkül maradt.
A központosított, bürokratikus, a szakértelmet és hatékonyságot figyelmen kívül hagyó iparszerkezet elültette a korrupció magvait, és a tőkét kiszorítva magával rántotta az egész áramellátást. A venezuelai eset azt igazolja, hogy ezen törekvés az amerikai lakosság kiszolgáltatott helyzetét erősítené, katasztrofális szolgáltatásokat nyújtana, elviselhetetlenné téve a mindennapokat.
Ocasio-Cortezék piacellenes, az egyéni és nemzetgazdasági érdekeket figyelmen kívül hagyó programja gátat vetne az USA további növekedése elé, és a kitűzött célokkal ellentétben még nagyobb egyenlőtlenségeket és elviselhetetlen hétköznapokat eredményezne. Nem is beszélve arról, hogy a közterhek rohamosan megemelkednének az ambiciózus, populista elképzelések megvalósítása következtében.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.