A liberális zsidó vezetés nem véletlenül tesz úgy, mintha a progresszív antiszemitizmus nem létezne. A közösségeik demográfiai okokból összeomlanak. A vegyes házasságok minden idők legmagasabb, míg a zsidó olvasottság legalacsonyabb szintjén áll. A legkisebb közös nevező ezért nem a judaizmus, hanem a haladárság.
„A számvetés napjai az amerikai zsidóságnál” – ezzel a címmel írt az Israel Hayom-ban Caroline Glick, a neves izraeli publicista az amerikai zsidóság dilemmáiról.
Bevezetőjében azt emeli ki Trump elnök szeptember 29-i, az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédéből, hogy az elnök szerint a nemzetállam a szabadság és a szabadságjogok legjobb garanciája.
„A jövő nem a globalistáké” – mondta. „A jövő a hazafiaké. Azoké a szuverén és független nemzeteké, amelyek megvédik a polgáraikat, tisztelik szomszédaikat, és ápolják azokat a különbségeket, amelyek minden országot különlegessé és egyedivé tesznek.”
Ezek a zsidó nacionalisták, azaz a cionisták legmélyebb meggyőződései is – folytatja Glick. A nacionalizmussal leginkább szemben álló rezsim az iráni. Irán vezetői nem a perzsa nemzet, hanem a globális dzsihád vezetőinek látják magukat, ami a rezsim világuralmával fog végződni – de nem Irán, hanem az iszlám nevében. Ennek a doktrínának az antiszemitizmus és az Izrael megsemmisítésére tett fogadalom lényegi eleme. Trump rávilágított erre a beszédében — állítja az újságírónő.
Trump bírálta az arab világot, mert tagadja Izrael jogát a létezéshez, és ezzel a saját kudarcairól akarja elterelni a figyelmet. – Amerika soha nem fogja eltűrni ezt az antiszemita gyűlöletet – mondta.
Az amerikai zsidóság rendkívül ellenségesen reagált Trump beszédére. Glick csodálkozva említi, hogy az Independent tudósítása szerint számos amerikai zsidó antiszemitizmussal vádolta. Laura Seay, a texasi egyetem politikatudományi professzora tweetjében például antiszemita kódnak nevezte a „globalizmus” szó használatát.
A reformmozgalom Ros Hasana előtt nyilatkozatot tett közzé honlapján. Nem, nem a zsidó folyamatossággal vagy a szellemi megújulással foglalkoztak – állapítja meg Glick –, hanem hosszú kirohanást intéztek Trump ellen. Szerintük Trump megosztó, félelemkeltő és gyűlölködő, messze az egészséges politikai vita határain túl.
Ugyanakkor, a Reformzsidó Unió képviselői nem voltak jelen azon a tüntetésen, amelyen néhány száz zsidó a New York-i városháza előtt tiltakozott.
Januártól májusig ugyanis 83%-kal nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma a városban, és 59%-uk zsidók ellen irányul. Zsidó képviselők sem jöttek el, két New York-i városi tanácstagon kívül. Ennek az az oka, hogy nem a magukfajta zsidókat támadják: a zsidó áldozatok ugyanis nem Manhattanben, hanem Brooklynban laknak, lévén ultraortodoxok.
A támadók sem a megfelelő antiszemiták. Bill De Blasio főpolgármester hiába tulajdonítja a szélsőjobbnak az antiszemita támadásokat, Williamsburgben és Crown Heights-en nem élnek neonácik. A támadók nem Trump szavazói, hanem a főpolgármesteré – szögezi le Glick.
A legtöbb elkövető afroamerikai, és a reformzsidókhoz hasonlóan a progresszív táborhoz tartoznak az amerikai politikában. A liberális zsidóság képviselőinek azonban sokkal kényelmesebb a neonácikról beszélnie, mint a fekete antiszemitákról.
A 2018-as felmérés szerint az amerikai egyetemeken 42%-kal csökkent a szélsőjobbról eredő antiszemita támadások száma, de 70%-kal nőtt a balról jövőké.
A felmérés legriasztóbb megállapítása, hogy a tanároknak központi szerepük van az antiszemitizmus terjesztésében és felszításában, mert támogatják Izrael egyetemi bojkottját. Az antiszemitizmus intézményesült az amerikai egyetemi körökben.
A főbb zsidó szervezetek lanyha választ adnak erre. Míg a J-Streethez hasonló, Izrael-ellenes csoportok ellenzik az Izrael bojkottjával szembeni jogi lépéseket, más szervezetek, mint az ADL (Anti-defamation League, Rágalmazás Elleni Liga) szóban támogatják a bojkottellenes törvények bevezetését, ugyanakkor a szólásszabadságot is féltik.
Míg ezek a csoportok nem élnek erejükkel, a liberális zsidó csoportok által megvádolt Trump-kormány tesz lépéseket az egyetemi zsidógyűlölet visszaszorítására. Felelősségre vonják azokat az egyetemeket, amelyek szövetségi pénzből antiszemita konferenciákat rendeznek.
Brooklynba visszatérve, a zsidó járókelőket könnyen érheti botokkal, téglákkal elkövetett, „Mocskos zsidó!” felkiáltásokkal kísért támadás.
A nők fejéről letépik a parókát, a zsinagógákat megrongálják. Mindez emlékeztet az 1991-es, feketék által elkövetett háromnapos pogromra, amelynek egy halálos áldozata is volt.
A pogromot tüzelő egyik fekete vezető Al Sharpton volt, aki a polgárjogi vezető szerepében tetszeleg. Noha soha nem kért bocsánatot a tömeges erőszak felszításáért és fenntartásáért, Sharpton ma már annyira elismert figura, hogy a Demokrata Párt elnökaspiránsai hozzá zarándokolnak támogatásért.
És miközben a Crown Heights-i zsidókat fekete szomszédaik ütlegelik, a reformzsidó mozgalom csatlakozott az Al Sharpton-rajongói klubhoz, és meghívta egy a lelkiismeretről szóló konferenciára.
A liberális zsidó vezetés nem véletlenül tesz úgy, mintha a progresszív antiszemitizmus nem létezne. A közösségeik demográfiai okokból összeomlanak. A vegyes házasságok minden idők legmagasabb, míg a zsidó olvasottság legalacsonyabb szintjén áll. A legkisebb közös nevező ezért nem a judaizmus, hanem a haladárság.
Míg a 2013-as Pew-közvéleménykutatás szerint a zsidók 19%-a gondolja a zsidóság alapvető részének a zsidó törvények betartását, 56% szerint a judaizmus lényege az igazságosság és egyenlőség előmozdítása.
A tömeges asszimiláció és a zsidó identitás gyengülése miatt sok nem ortodox közösség összeolvasztja a progresszív politikát a zsidó identitással. Ezzel a stratégiával az a gond –állapítja meg Glick –, hogy mivel az antiszemitizmus rohamosan a progresszív politika fő összetevőjévé válik, minél inkább támogatja a liberális zsidóság a progressziót, annál kevésbé tudja megvédeni a judaizmusát vagy nem progresszív zsidó társait.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.