A perzsa rezsim tovább feszíti a húrt

Irán addig fogja korlátozni a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítését, míg el nem éri a kívánt eredményt – jelentette ki Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető szerdán.

Hameneit, aki a nap folyamán az iráni Forradalmi Gárda parancsnokaival tanácskozott, hivatalos honlapján idézték.

„Folytatjuk az atomalkuban vállalt kötelezettségeink teljesítésének mérséklését. A lehető leghatározottabb módon kell ezt tennünk”

— hangsúlyozta az iráni vezető.

2019. május 8-án – egy évvel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az Irán és a hat nagyhatalom között megkötött atomalkut, és újból elrendelte az Irán elleni szankciókat – Haszan Róháni elnök bejelentette, hogy Irán felmondja kötelezettségvállalásainak egy részét. Azóta Teherán több ilyen intézkedést hozott, és újfent határidőket szabott meg a többi részes országnak arra, hogy hozzanak az amerikai szankciókért kárpótlást nyújtó intézkedéseket, és ezek hatására Irán visszatérjen a vállalások teljes körű teljesítéséhez.

Irán válaszolt: négyszeresére növelte az urándúsítást

Az alacsonyan dúsított urán termelését pörgette fel Teherán, miután Róháni elnök nemrég bejelentette, felfüggesztik az atomalku egyes részeinek teljesítését. 

A nap folyamán Haszan Róháni elnök általánosságban elfogadhatónak értékelte Emmanuel Macron francia elnök amerikai-iráni találkozóra vonatkozó javaslatát. Az iráni államfő egyben köszönetet mondott a francia elnöknek, akinek gondja volt arra is, hogy egy lehetséges csúcstalálkozó napirendjét is összeállítsa.

„A diplomáciai ajtó továbbra is tárva-nyitva áll, s semmiképpen sem csapódott be”

— fogalmazott az államfő a szerdai kormányülést követően. A francia felvetés értelmében Irán tartózkodna a nukleáris fegyverek kifejlesztésétől, segítene a régió és a hajózási útvonalak biztonságának fenntartásában, Washington pedig cserében feloldana minden szankciót, és azonnali hatállyal megengedné a zavartalan olajkereskedelmet Teheránnak. Róháni szerint mindez Irán számára elfogadható lett volna, mindössze apróbb változtatásokat tart szükségesnek.

Hajlandó lenne Trumppal egyeztetni az iráni elnök

Haszan Róháni hétfőn hagyta el Teheránt, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésének következő ülésszakaszán.

Bár Róháni nem fejtette ki, milyen apróbb változtatásokat kíván, megfigyelők úgy vélik,

az iráni rakétaprogramról és Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének támogatásáról van szó.

Az iráni elnök ugyanakkor felidézte, hogy az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakának múlt heti általános vitája alatt lehetőség nyílt volna a megbeszélésekre, akár Trumppal is. Ehelyett az Egyesült Államok a szankciók szigorításával ellehetetlenítette a találkozót.

„A találkozó és a politikai rendezés kudarca nem Irán vagy a közvetítőként fellépő Franciaország és Japán hibája, hanem egyes-egyedül az Egyesült Államoké”

— szögezte le Róháni. Hozzátette: Trump nem várhat tárgyalásokat, míg fel nem oldja a szankciókat.